ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm képviselőtársaimat, köszöntöm köztársasági elnök urat, miniszterelnök urat, valamennyi kedves vendégünket, meghívottakat itt az ülésteremben, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját.
Az Alkotmány 22. § (3) bekezdése alapján a kormány nevében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr a mai napra az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte.
Az Országgyűlés rendkívüli ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Podolák György jegyző úr és Szűcs Lajos jegyző úr lesz segítségemre. Kérem képviselőtársaimat, hogy csipkártyájuk olvasóba helyezéséről ne feledkezzenek meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy Tasnádi Péter képviselő úr, Pécs város polgármestere hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Képviselő úr egy éve a Baranya megyei területi listáról került az Országgyűlésbe, ahol az európai ügyek bizottságának tagjaként dolgozott. Barát és igazi küzdő volt. Dolgozott egy érzékeny, lüktető és nagyszerű városért, Pécsért, jónak tartott elvekért, célokért, álmokért. Naponta szembesítette az életet az elmúlással, a bátorságot az emberi anyag esendőségével, hamis hang, önsajnálat és illúziók nélkül. A hiány, a közös ügyért való cselekvés akarata mondatja velem: még maradnia kellett volna. Felesége és négy gyermeke gyászában az Országgyűlés osztozik. Emlékét szívünkben őrizzük.
Kérem képviselőtársaimat, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunknak. (A jelenlévők felállással adóznak Tasnádi Péter emlékének.) Köszönöm szépen, képviselőtársaim.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Dr. Boross Péter képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője arról tájékoztatott, hogy 2009. február 1-jei hatállyal lemond képviselői mandátumáról. A választójogi törvény rendelkezése alapján az Magyar Demokrata Fórum jogosult a megüresedett képviselői hely betöltésére.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a legfőbb ügyész Szabados József képviselő úr, Lengyel Zoltán képviselő úr; a Pesti Központi Kerületi Bíróság Dávid Ibolya képviselő asszony, Nyakó István képviselő úr; a Békéscsabai Városi Bíróság Karsai József képviselő úr; az Egri Városi Bíróság pedig Nagy Imre képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy Fazekas Sándor képviselő úr mentelmi jogának megsértése miatt tett bejelentést hozzám. Mindezeket kiadtam a mentelmi bizottságnak vizsgálatra.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A házbizottság múlt heti, illetve tegnapi ülésén a frakciók között megállapodás született abban, hogy a rendkívüli ülésen napirend előtti felszólalásokra nem kerül sor. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Nógrádi Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.
Mai munkánkat, tisztelt képviselőtársaim, a mai ülés napirendjének megállapításával kezdjük. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörömben terjesztettem elő ajánlásomat. Képviselőtársaim a napirendi javaslatomat kézhez kapták, illetőleg az interneten is mindannyiuk számára hozzáférhető.
Emlékeztetem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy az Országgyűlés tagjainak száma jelenleg 384 fő.
Navracsics Tibor és Semjén Zsolt frakcióvezető urak a szükséges aláírások csatolásával kezdeményezték, hogy az Országgyűlés vegye sürgős tárgyalásba és egészítse ki napirendjét az Országgyűlés feloszlásáról szóló H/8658. számú előterjesztés általános vitájának megkezdésével. A Házszabály erről a rendkívüli ülésre vonatkozóan különös szabályként a következőket mondja: "Ha az Országgyűlés az önálló indítvány sürgős tárgyalását elrendelte, annak tárgyalása az elrendelést kimondó ülésnapon megkezdhető." Ezért, tisztelt képviselőtársaim, először a sürgősségi indítványról gépi szavazással határozunk. A napirend kiegészítéséről csak akkor dönthetünk, ha az Országgyűlés az előterjesztést sürgős tárgyalásba vette.
Végül az elnöki jogkörömben előterjesztett napirendi ajánlás elfogadásáról határoz majd az Országgyűlés.
Tisztelt Képviselőtársaim! A sürgősségről történő határozathozatal előtt kérdezem az előterjesztőket, kívánják-e kétperces időtartamban indítványukat indokolni. Navracsics Tibor frakcióvezető urat illeti a szó, kétperces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés