KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Jó volt a kezdés, nagyon biztató, úgy éreztem, hogy ebből már kikerekedik egy jó válasz. Nem sikerült. Ugyanis az a válasz, hogy a miniszteri rendelet kidolgozás alatt van, azért elég gyenge válasz, miközben az eljárás folyik. Tehát én azt hiszem, hogy ezt így nem lehet csinálni.

A másik az, hogy jogorvoslati utat biztosítunk mindenkinek, egy olyan esetben, amikor látjuk, hogy nincs előkészítve, mikor nincs pontosan megfogalmazva az, hogy mi az a vízjárta terület; az, hogy valaha járt ott víz, nyilván ez nem ilyen egyértelmű. Tehát itt van egy olyan szakmai feladat, amit minden további lépés előtt tisztázni kellene.

Azt sem mondta a miniszter úr, hogy közmeghallgatást fognak tartani, és előre mindenkit tájékoztatnak, hiszen a Tisza még el sem indult, a Tisza medrét is szabaddá kell tenni.

Nagyon szeretném, ha a képviselő urak lehetővé tennék, hogy a szakbizottság tárgyalja meg ezt az ügyet, ott a miniszter úr elmondja pontosan, hogy mit akar, és ezt a véleményt a parlamenttel értékelhessük és közölhessük, ezért kérem, hogy ne fogadjuk el a választ, hanem a bizottsági tárgyalás után térjünk erre vissza.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu