SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Miniszter úr, el is tudnám fogadni a válaszát, ha megmondta volna konkrétan, hogy például a tavalyi évben amit begyűjtöttek termékdíjat, abból pontosan mennyit forgattak vissza környezetvédelemre. A számok sajnos azt mutatják egyébként, hogy kevesebbet, mint amit erre beszedtek. Akkor is el tudnám fogadni a válaszát, ha azt a javaslatot és a környezettudatos nevelést, amit ön említett és fontosnak tart, és azt hiszem, mindannyian fontosnak tartunk, meg is lehetne valósítani, mert higgye el, beépül az árakba. Sajnos amikor a bűnözés olyan hihetetlen mértéket öltött az utóbbi hónapokban, hetekben, hogy mindennap kirabolnak, mondjuk, egy bankfiókot, akkor a kereskedők egy nagy része attól retteg, hogy a papírzacskóba beteszik azokat a termékeket, nemcsak a kiflit, hanem a csokoládét és minden mást, és úgy akarják kivinni a boltokból a bolti tolvajok. Tehát higgye el, hogy sokkal bonyolultabb ilyen értelemben ez a dolog, és amit most önök a több mint 8 forintos termékdíj bevezetésével megléptek, azzal burkoltan megemelték az élelmiszerek árát.
Éppen ezért - nem én mondom, hanem Gyurcsány Ferenc mondta ezt a szót: népnyúzó, disznó kormány - nem tudom elfogadni a válaszát. (Moraj az MSZP soraiban.)
Köszönöm. (Taps a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés