ELNÖK: A képviselő úr nem fogadta el az interpellációra adott választ. Kérdezem önöket, elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 202 igen szavazattal, 166 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett az interpellációra adott választ elfogadta.
Az interpellációk végére értünk. Áttérünk az azonnali kérdések tárgyalására, de mielőtt ezt megtennénk, két perc technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja az üléstermet. - Az elnök csenget.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem önöket, tegyék lehetővé azt, hogy elkezdhessük az azonnali kérdések tárgyalását. Aki meg kívánja hallgatni az azonnali kérdéseket, az kérem, foglaljon helyet, akinek valami fontosabb közlendője van a szomszédjával, barátjával, frakciótársával, azt pedig arra kérem, ezt esetleg inkább az üléstermen kívül tegye meg.
Nos, elkezdjük az azonnali kérdések tárgyalását. Ékes József, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek: "Ugye, nem várjuk meg, amíg teljesen bezár?" címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Varju László államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem, elfogadja-e a válaszadó személyét. (Ékes József jelzi, hogy igen.) Elfogadja, képviselő úr, akkor öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés