KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! A kormány megbízható, a kormány a jogszabályokat betartja (Zaj, derültség a Fidesz és a KDNP padsoraiban.), és pontosan tudja a romatársadalom, hogy egyetlenegy kormánytól még annyi segítséget nem kapott, mint a szocialista kormánytól. Én büszke vagyok a kormányzati romapolitikára. (Taps az MSZP padsoraiban.) Köszönöm szépen.

Kedves Képviselőtársam! El kell mondanom önnek, hogy egy kis csúszás következtében valóban később került átutalásra, de ez nem a tárca hibája, kedves képviselőtársam, ugyanis el kell önnek mondanom, hogy a magyar cigányokért közalapítvány munkatársai csak január 15-ével tudták befejezni a beérkezett pályázatok elbírálását. A kuratórium munkatársainak 13 856 beérkezett pályázatot kellett feldolgozniuk, ebből 12 334 darab felelt meg a pályázati feltételeknek. Akik a pályázati feltételnek megfeleltek, jelentem, a múlt héten mindegyiküknek átutalásra került az ösztöndíja.

Képviselőtársam! Csak azt szeretném önnek javasolni, hogy ne a sajtóhírekből tájékozódjon, nyugodtan hívjon fel engem telefonon, én ezt elmondtam volna önnek, sőt, hogyha eljött volna a minisztériumba, akkor együtt nyomhattuk volna meg az entert, amelyből kiderült volna az ön számára, hogy mind a 12 334 átutalás megtörtént.

Köszönöm szépen a szíves figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu