KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy viszonylag rövid lélegzetű törvényjavaslatot tárgyalunk most, és én értem azokat a gondolatokat és azokat a szándékokat, amelyek a képviselők részéről megfogalmazódnak, de szeretném jelezni, nem hiszem, hogy ezeket a gondolatokat ebben a rövid törvényjavaslatban lehet mind kezelni. Ez az egyik, amit szeretnék mondani. Jeleztem már az expozéban is, hogy természetesen nyitottak vagyunk arra, hogy megtárgyalva, nemcsak egyik oldalról, hanem másik oldalról is megvizsgálva a történetet, adott esetben egy másik törvényjavaslatban ezeket a problémákat tudjuk kezelni.

Egyébként a kormány már a nehéz helyzetbe jutott hitelezők megsegítésére egy újabb törvényjavaslatot nyújtott be. Azokra gondolok, akik a válság miatt nehéz helyzetbe kerültek, és nagyon nehezen tudják fizetni a törlesztőrészletüket. Úgy érzem, a problémának ezt a szeletét most kezeljük. Tehát valószínű, hogy az a járható út, hogy ilyen részterületeket próbálunk törvénymódosítással kezelni.

Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy itt persze fontos, hogy az ügyfelek, a banki ügyfelek, a pénzpiac ügyfelei részéről megvilágosítsuk a problémát, de azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a pénzpiac oldaláról is legyenek ott az érvek, és nagyon megfontoltan tegyünk javaslatot. Mert abban az esetben, ha nem így járunk el, adott esetben sokkal nagyobb bajt tudunk generálni azzal, hogy túlzottan csak ügyfélcentrikusan fogalmazzuk meg a problémáinkat. Tehát itt az egész pénzpiac működését kell - megítélésem szerint - szem előtt tartani, amikor különböző jól hangzó javaslatokat teszünk az Országgyűlés asztalára.

Forrás: parlament.hu