TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy ilyen folyamat elindulásánál az első lépésnek sokkal inkább az iránya a fontos, semmint a hossza, és valóban lehet türelemről beszélni, valóban lehet arról beszélni, hogy milyen irányban indulunk el a törvénykezés során. Az irány jó, a hosszal én magam sem vagyok megelégedve, a gyorsasággal sem nagyon, de ha el kell döntenünk, hogy kinek a pártján állunk, akkor én a gyalogosok pártján állok, a kisemberek pártján állok, és azt mondom, hogy persze, akiknek van pénzük, tőkéjük, vagyonuk arra, hogy a kisemberekkel szemben érvényesítsék az erejüket, a hatalmukat, mint például a pénzintézetek, azok megtehetik, hogy akár egyoldalúan szerződéseket módosítsanak - hogy a konkrét törvénytervezetről váltsunk szót -, megtehetik, hogy egyoldalúan kihasználják a kiszolgáltatott ügyfeleket.

Sajnos vagy szerencsére olyan közegben nőttem fel, olyanok az ismerőseim, a barátaim, a volt osztály- vagy csoporttársaim, akik nem kaptak a születésnapjukra házat, lakást, de nem is olyan szegények, hogy szerencsétleneknek esélyük sincs arra, hogy valamit előrelépjenek. Dolgos emberek, akik szeretnének egyről a kettőre lépni, és például ezt úgy teszik meg, hogyha mondjuk, otthont akarnak teremteni a családjuknak, akkor nem állnak sorban a polgármesteri hivatal előtt, és nem mondják azt, hogy adjanak ingyen lakást, hanem azt mondják, teremtünk magunknak. De mivel nincs meg a megfelelő tőkéjük, mert nem voltak olyan ügyesek a szüleik, vagy nem olyan helyre születtek, vagy dolgosak voltak, de nem tudták megteremteni azt a pár milliót vagy pár száz milliót, amivel el lehet indulni az életben, ezért amellett, hogy dolgoznak, tesznek, tanulnak a családjuk érdekében, még hitelt is kényszerültek felvenni, és mivel azt mondják, mi volt a legolcsóbb hitel, ezért devizahitelben adósodtak el. Valóban, a törlesztőrészletek módosítása természetesen megtörténhet, hiszen az árfolyamkockázat benne van a levegőben, ebből adódóan többletköltségek hárulhatnak az egyes ügyfelekre.

De valóban, itt nemcsak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a feladatáról van szó, hanem a fogyasztóvédelmi ellenőrzésről is, és a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzéséről is szó kell hogy legyen, hiszen a bankok az elmúlt időszakban nemcsak az árfolyamkockázatból eredő többletköltségeket hárítják tehát át az ügyfelekre, hanem kamatot, hiteldíjat, különböző költségeket emeltek drasztikusan; 20-30 százalékkal magasabb árfolyamon számolták el az adott devizát, mint amilyen éppen akkor volt, amikor az elszámolásról szóló bizonylatot megküldték - ezt a televízióban, a magyar ATV-ben például bemutatták, ott volt a család, amelyik mutatta a papírt -, és egyébként nevetnek a markukba ezek a kedves urak, a sajtótájékoztatón azt mondják, hogy nekem nehéz évem volt, tavaly csak 300 milliárd nyereségem volt. Az ember abban a közegben, ahol én születtem és felnőttem, az emberek ilyenkor azt mondják, hogy a szemtelenségnek is van határa.

Mit lehet tenni? Ezt lehet elszenvedni, lehet azt mondani, hogy jaj, de nehéz a helyzet, nehéz az élet, változik az árfolyam, lehet tüntetéseket szervezni - biztosan az is nagyon jó -, lehet esetleg a törvényhozói hatalommal élve korlátozni ezeket a szemtelen elemeket, akik visszaélnek a hatalmukkal és az erejükkel. Miről beszélek? Nem másoktól hallott példa, hanem kvázi próbavásárlások eredményéről beszélek. Ha megveszek egy fúrógépet vagy egy szál szalámit, akkor is van garancia, van minőség-ellenőrzés. Nem tudom, hogy a pénzügyi szolgáltatások területén van-e garancia, vagy csak az ügyfél visel minden kockázatot. Kell-e ez irányban lépnünk? Például a későbbiekben ennek a törvénynek ki kell-e terjednie erre, vagy más törvényeket kell-e ez ügyben benyújtani? Szerintem igen.

Konkrét eset: 100 eurót beviszek december hónapban az egyik bankba, mert ki van írva, hogy 6 százalék kamatot adnak rá. Az összeg egy jelképes összeg, bár sokaknak ez jelentős tétel, de ki akarom próbálni, hogy mi történik. Nem más csinálta, én. Ki van írva, hogy 6 százalék kamatot adunk, ha legalább három hónapra leköti az eurót, összeghatár megjelölése nélkül. Odamegyek a pulthoz, ott van egy kis szórólap, amire rá van írva, hogy Decemberi Hírlevél, és rajta van az adott bank logója. Kezemben ezzel a hírlevéllel és a tv-reklámmal, mondom, hogy szeretném lekötni ezt a 100 eurót legalább 3 hónapra.

Azt mondták, hogy 5 százalék. De, mondom, tényleg, a kamatadó biztosan leviszi. Nem, az még abból jön le. Akkor miért nem 6 százalék? Itt van fehéren feketén! Mert ez jött most le a központból, hogy csak 5 százalékot adunk. Ez a fogyasztó megtévesztése, vagy sem? Ez a fogyasztó megkárosítása, vagy sem? Működik még ez a bank? Működik! És a másik is, meg a harmadik is. Kell-e ez ellen fellépni? Szerintem igen.

Én a 10 milliónak felelek, annak a 10 milliónak, aki ideküldött a parlamentbe, az ő érdekükben kell fellépnem. Aki nem, az persze máshol is alapíthat ilyen üzletet, csak szerintem, ha tisztességes módon üzemel egy cég, akkor valószínűleg a fenntartható fejlődése is biztosítható, különben rövid életű lesz a működése, mert az emberek rájönnek, hogy tisztességtelenül bánnak velük. Általában ezek a cégek, legyen az egy kis szerviz, egy élelmiszerbolt, előbb-utóbb tönkremennek. Szerintem ezt nem kellene továbbvinnünk, ennek megálljt kellene parancsolnunk.

A Gazdasági Versenyhivatal ügyei. Például mik tartoznak oda? Az erőfölénnyel való visszaélés vagy a kartellgyanús ügyletek. Megint újból hadd hozzak egy devizapéldát: az adott banknál bent lévő pénzösszegre, ez szintén 100 euró, azt mondom, hogy azt hirdetik, hogy 5-6 százalékot adnak - ez egy másik pénzintézet -, de miért csak 1,66 százalék kamatot adnak? Azt mondják, ez már egy bent lévő betét. Jó, mondom, akkor kiveszem, visszarakom. Lehet ezt? Lehet, de akkor is csak ennyit adunk rá. Jó, mondom, akkor egy hónap múlva visszahozom. Akkor is - mondják. Elviszem másik bankhoz. Nyugodtan tessék elvinni másik bankhoz, úgyis körülbelül ugyanott fog tartani, ahol most, mert mire kiveszi a pénzt, annak költsége van, mire ott számlát nyit, mire a számlanyitási díjat és mindent kifizet, addigra ugyanott van.

Van-e kartellgyanú? Van-e esetlegesen esély a 10 millió ember megkárosítására? Szerintem igen. Kell-e ez ellen fellépni? Szerintem igen. Én a törvény első lépésének ezt jónak tartom, de valóban több és gyorsabb intézkedésre van szükség a következő időszakban. Az egyoldalú szerződésmódosítások, díjak, kamatok, árfolyam önkényes megváltoztatását a törvénymódosítás már oly módon szabályozni kívánja, amely szerint azt mondja, hogy előzetesen nyilvánosságra kell hozni, illetve legalább 40 nappal hamarabb értesíteni kell az ügyfelet is az ebbéli szándékról. Ennek ellenére sem értem, ha mondjuk valaki, egy étterem vagy bárki valamilyen szolgáltatást árul, az ő számára miért nem írunk elő ugyanilyen kötelezettséget, és miért nem mondjuk azt, hogy amikor az ételt kivitte egy pincér, akkor még lehetett annyiért adni, amikor a fizetésre kerülne a sor, a fizetés előtt 30 perccel szólhat, hogy más lett a kaja ára vagy bármi. Szerintem ezt is lehetne. Mi a kockázata egy ilyen pénzintézetnek? Szerintem nagyon kevés, illetve szinte semmi.

Azt mondja, szavatolótőkére vonatkozik az egyik rendelkezés. Én egy kicsit materialista vagyok, de azért deista is, de ha a materializmus egyik alaptörvényét megfogadjuk, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul, akkor hadd kérdezzek még egy dolgot költői kérdésként. Ha növekszik a betétgyűjtés révén a pénzintézetek betétje, a lakossági és egyéb betétek, a törlesztőrészletek még so-so befolynak - adja az ég, hogy továbbra is tudják törleszteni az emberek ezeket a törlesztőrészleteket -, tehát folyik be a pénz a pénzintézetekbe, de van úgy, hogy a hitelkihelyezés egyik-másik pénzintézetnél egy-két hétig szinte teljesen megszűnik. Vállalkozói hitelek nem nagyon kerülnek kihelyezésre, lakossági hitelek nem nagyon kerülnek kihelyezésre.

Hová lesz az anyag? Ha nem vész el, csak átalakul, akkor mi történik vele? Trezorba kerül? Esetleg az anyabankhoz? Hazahívják? Kiszippantják az országból? Ezt nem feltételezem, de ha ilyesmi történne, szerintem az nem lenne tisztességes. Ez ellen is fel kellene lépni, mert a szavatolótőkének nemcsak az anyabankok és a hazai bankok viszonylatában kell meglennie, hanem itt, Magyarországon belül is.

Az Egyesült Államokban, az Európai Unióban több államban korlátozni készülnek ezeket a tevékenységeket. Merkel kancellár asszony hasonlóan nyilatkozott néhány nappal ezelőtt, törvényjavaslatot dolgoznak ki. Obama elnök az Egyesült Államokban január végén azt mondta, hogy a 20 milliárdos év végi profit bónuszkifizetéseket felül kell vizsgálniuk, hiszen amikor a szövetségi államtól százmilliárd dollárokat kérnek segítségül, hogy megmentsék a bankrendszert, akkor nem biztos, hogy tisztességes, hogy egyébként vezető szinteken mintegy 10-20 milliárd dollár közé tehető bónuszt, prémiumot fizetnek ki. Tehát szerintem nálunk is érdemes végiggondolni, hogyha önmérsékletet kérve a bankoktól, pénzintézetektől, ők ezt nem tudják tanúsítani, nem az állam felé, az állam meglesz valahogyan, biztos, hogy állam és pénzintézet egymásra vagyunk utalva, de az ügyfelek, a magyar állampolgárok, a 10 millió ember, akiknek mi a szolgái vagyunk, azok felé tudnak-e korrekt magatartást tanúsítani. Ha nem tudnak önmérsékletet tanúsítani, ha nem tudnak korrekt módon viselkedni, akkor valószínűleg a törvény erejével kell fellépni, és meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy oly módon korlátozzuk a pénzintézeteknek ezt a tevékenységét, hogy a fogyasztók, jelen esetben az ügyfelek, adósok, hitelezettek érdekeit védjük meg.

A törvényjavaslattal kapcsolatban, amikor az általános vitáról van szó, akkor azt mondom, hogy a törvénytervezet, a módosítási tervezet jó, az iránya jó, de további lépésekre, sürgős lépésekre van szükség.

(14.20)

Magam is - akár ellenzéki, akár kormánypárti képviselők szóltak hozzá - egyetértek velük, amikor azt mondom: sürgetni kell, ez a folyamat gyorsuljon fel, több erőt kell az államnak ebben a helyzetben tanúsítania, megmutatnia, mert az állampolgárok védelméről van szó. Arról van szó, hogy meg tudjuk-e védeni az embereket néhány pénzintézet, néhány kapzsi ember vagy néhány kapzsi cégcsoport érdekével szemben.

Én az emberek érdekében szóltam, és az emberek érdekében fogok a következőkben szólni, és az emberekért állok itt, hogy az ő érdekeiket védjem meg. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu