BURÁNY SÁNDOR nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Az ön által vázolt súlyos probléma sajnos Diósgyőrben nem az első eset. Ha visszatekintünk ennek a gyárnak több tulajdonossal is a közelmúltban megvalósult történetére, akkor szembetűnő, hogy a rendszerváltozás után különböző tulajdonosokkal ez a gyár immáron harmadszor kerül csőd közeli helyzetbe. Először 2000 márciusában rendelték el csőd miatt a felszámolást, ekkor egy új tulajdonos vette át a céget. Sajnos úgy tűnik, ez sem hozott megoldást a problémára. 2003 márciusában szintén újabb csőd és egy felszámoló szervezet a történet következő állomása. 2009 februárjában pedig szintén újabb csődhelyzetet jelentett be a cég.
Meg kell jegyeznem, hogy Káli Sándor polgármester úr helyben egy válságstábot hozott létre. Ennek a problémakezelésre alakult stábnak tagjai a városi közgyűlésben részt vevő frakciók, így a Fidesz is. A képviselő asszonynak személyesen is módjában áll bekapcsolódni a probléma megoldásába. Ugyancsak lépett a szociális és munkaügyi miniszter, aki Szabó József személyében, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatójának személyében egy miniszteri megbízottat nevezett ki a válsághelyzet kezelésére.
Azt kell mondanom önnek, hogy a cég együttműködése nélkül, a cég menedzsmentjének együttműködése nélkül borzasztó nehéz a cég problémáján segíteni, hiszen helyettük nem lehet megoldani ezt a válságot, de lehet nekik segítséget nyújtani abban, hogy ez a válsághelyzet elkerülhető legyen. Hiszen ha csak a BorsodChem példáját nézzük, akkor világos, hogy a kormánynak konkrét segítési szándékán túl anyagi lehetőségei is vannak a segítségre. Ehhez viszont az adott cég menedzsmentjének együtt kell működnie a kormánnyal. Ez a BorsodChem esetében így történt. Sajnos, ezt nem mondhatom el a DAM menedzsmentjéről. E cég vezetése előzetesen semmilyen kormányzati segítséget nem kért. Ennek ellenére felajánlottuk, hogy szakmai befektető bevonásával - ameddig lehetséges - közreműködünk e válsághelyzet feloldásában, e válsághelyzet elhárításában.
Azt kell mondanom önnek, hogy ehhez a DAM vezetésének, a menedzsmentnek konkrét intézkedési tervet kell kidolgoznia, ezt a munkát senki más helyettük nem végezheti el, hiszen az adófizetők forintjáról van szó. Ahhoz, hogy érdemben megítélhető legyen a cég helyzete, és hogy milyen kormányzati segítséggel tud kilábalni a bajból, az csakis úgy képzelhető el, ha a konkrét cég konkrét menedzsmentje ebben legalább annyira partner, hogy a saját elképzeléseit és helyzetelemzését, ha már kormányzati segítséget nem kér, leteszi az asztalra. Mind ez idáig ez sajnos nem történt meg.
Azt kell ezért önnek mondanom, hogy amennyiben a cég vezetése hajlandó arra, hogy a kormánnyal együttműködve kilábaljon ez a cég a válságból, a bajból, akkor a kormányzat a maga eszközeivel, a hazai és az uniós szabályok adta kereteken belül ugyanúgy kész a segítségnyújtásra, mint ahogy ezt a BorsodChem esetében tette.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés