DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Előre kell bocsátanom és a leghatározottabban cáfolnom kell minden olyan állítást, amely szerint az ügyészség akadályozná a nyomozás sikerét az említett bűnügyben.
A képviselő úr kérdésében lényegében megfogalmazott állításokkal szemben a tények, amelyekről a nyomozás érdekeire is figyelemmel számot adhatok, a következők. A rendőrség által 2007. február 13-án elrendelt nyomozás lényegében megrekedt, és másfél év múlva, 2008. augusztus 5-én éppen ezért a Legfőbb Ügyészség elrendelte az ügynek kiemelt ügyként történő kezelését, a Fővárosi Főügyészség pedig 2008. augusztus 7-én a nyomozást fokozott ügyészi felügyelet alá vonta, és a nyomozás tervszerű, valamint célirányos folytatása érdekében egy nyomozási terv elkészítésére hívta fel a nyomozó hatóságot. Ettől kezdve a főügyészség több esetben konkrét nyomozati utasításokkal segítette a rendőrséget, és a heti bontásban elkészített, abban betervezett nyomozási cselekményekkel a főügyészség minden esetben egyetértett, soha nem akadályozta ezek végrehajtását.
A Fővárosi Főügyészség ügyet felügyelő ügyészei 2008. szeptember 22-én konzultációt szerveztek az ügy rendőrségi nyomozóival és a közvetlen parancsnokukkal, értékelték az addig rendelkezésre álló adatokat, és konkrét utasításokat is adtak olyan szakértői vizsgálat elvégzésére, eredményének beszerzésére, amelyre a bizonyítás szempontjából döntő fontosság mutatkozott. Az igaz, hogy a nyomozás során két tanú - akik szavahihetősége, hogy mondjam, nagyon is kérdéses, sőt megjegyzem, az egyikük elmeállapotának vizsgálatát rendelte el a bíróság egy másik ügyben - tett tényszerűen egyébként nem ellenőrizhető vallomást egy vélt elkövetői körre; de egymástól eltérően, tehát egyáltalán nem egyértelműen nyilatkoztak a felbujtó személyéről - különböző személyeket neveztek meg -; egymást kizáró, a legteljesebben eltérő motívumokat jelöltek meg a bűncselekmény indítékaként. Csak megjegyzem, hogy egyik állítólag motívum sem volt még csak érintőlegesen sem politikai jellegű.
A napokban érkezett meg a korábban kezdeményezett szakértői vizsgálat eredménye, amely azonban nem igazolta az említett tanúk vallomására alapított verziót. A rendőrség egyébként az ügy vizsgálatát nyílt nyomozásban végzi, eljárása nem titkos, ezért az ügyészség nem birkózik a rendőrséggel az ügy nyílttá tétele kérdésében; ilyen fel sem merült.
(14.40)
A rendőrség a nyílt nyomozásban a büntetőeljárás szabályai szerint minden törvényes nyomozási cselekményt elvégzett és elvégezhetett, azonban az eddig beszerzett bizonyítékok alapján nincs olyan konkrét személy, nincsenek olyan konkrét személyek, akiket az ügyben bűncselekmény elkövetésével törvényesen, azaz - ahogy a törvény megkívánja - megalapozottan meg lehetne gyanúsítani. Márpedig egy elhamarkodott, megalapozatlan gyanúsítás - azon túl, hogy alapvetően törvénysértő lenne - mindenképpen veszélyeztetné a büntetőeljárás még mindig remélt sikerét.
Biztosíthatom a képviselő urat, hogy az ügyészség a továbbiakban is minden törvényes eszközt igénybe vesz, és minden segítséget megad a rendőrségnek ahhoz, hogy ennek a bűncselekménynek az elkövetőit is elfogják.
Kérem a tisztelt képviselő urat, a tisztelt Házat, válaszomat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés