GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Megértem a felháborodását és az aggodalmát, és szeretném a dologról tényszerűen tájékoztatni, amit egyébként egy héttel ezelőtt miniszter úr is megtett Medgyasszay képviselő úr hasonló tárgyú interpellációja kapcsán.
A Cora áruház az olimpia jegyében szeptember elején kínai heteket tartott. A nevezett termékből 984 darab akkor érkezett be Magyarországra, ez egy tejtartalmú italként került forgalomba. Amikor kirobbant a melaminbotrány - ez szeptember végén történt, ahogy képviselő asszony is idézte -, a Cora saját hatáskörben az összes ilyen típusú terméket bevonta. Ezután az volt az Európai Unió álláspontja a dologban, hogy bevizsgálás után, amelyikkel nincsen probléma, visszahelyezhető, és forgalomba hozható. A fenti termék egy szolnoki áruház bejelentése kapcsán vizsgálatra került, és megállapította a hatóság, hogy 0,1 milligramm alatti kilónként a melamintartalma, az egészségügyi határérték 2,5 milligramm kilogrammonként. Ezek után a hatóság a zárlatot feloldotta, és ugyan nem minden boltban, de a termék visszakerült a polcokra, többek között Szegedre is.
December elején - ahogy ön is jelezte - újabb rendelkezés született. December 12-én a főállatorvos határozatot adott ki, amely a következőképpen szólt: a gyerekek számára készült kínai tejterméket vizsgálat nélkül ki kell vonni, a nem gyerekeknek szólót vizsgálat után a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal külön engedélyével lehet csak forgalmazni. A vizsgálatot az érintett kereskedőknek kell elvégeztetni, ha nem hatósági laboratórium végzi, akkor ennek eredményéről a hatóságot azonnal értesíteni kell. Ebben az esetben ez a Cora szegedi áruháza kapcsán nem történt meg.
A hatóság folyamatosan ellenőrzi ezen intézkedések végrehajtását, de miután Szegeden energiaitalok között volt, és megtévesztésig hasonló dobozban, mint a dobozos sörök, való igaz, hogy ez a termék elkerülte a hatóságunk figyelmét. Ebben hibáztunk, ezt szeretném ezennel be is ismerni. Január 30-án lakossági bejelentés történt, hatóságunk azonnal kivizsgálta az esetet, és miután megállapította, hogy a vizsgált minta 5,4 milligramm/kilogramm melamint tartalmaz, azonnal intézkedett ennek bevonásáról. Ez a határérték ugyan felette van az élelmiszer-ipari határértéknek, de azért szeretném jelezni, hogy azokban a termékekben, amik általában egészségkárosodást okoztak, ennek több mint a tízszerese volt jelen, ahogy mi is találtunk például még chipset is - és nem tejterméket, szeretném jelezni, képviselő asszony -, amit egyébként pont a mi intézkedésünk kapcsán egész Európában kivontak a forgalomból.
Azt is el kell mondanom, hogy megnéztük az áruház minőségbiztosítási rendszerét, ezt megfelelőnek találtuk, hiszen darabra el tudtak vele számolni, hogy hány ilyen termék került be, hányat értékesítettek. A megtévesztést alapvetően az importőr által felragasztott magyar nyelvű címke okozta, amin a teljes forgalmazott körre egy lejárati időpont volt megjelölve. Mint kiderült a tételes vizsgálatnál, két darab gyártású termékről van szó, az egyik valóban nem tartalmazott határérték feletti melamint, a másik viszont igen. Az ügy kapcsán intézkedtünk, hogy sokkal szigorúbban kell vizsgálnunk az eredeti feliratokat is, ami azért, valljuk be őszintén, a kínai feliratoknál nem olyan egyszerű, de nem tettünk le arról, hogy ezek a termékek egyébként is kötelezően kikerüljenek a polcokról.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ennek az elfogyasztása, még ha egy ember itta volna meg az összeset, se okozott volna különösebben egészségkárosodást, de ennek ellenére, miután ez a szabálysértés megtörtént, a vétkesek természetesen megkapják a büntetésüket és a felelősségre vonást.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés