ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ, így kérdezem most önöket, hogy elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az államtitkár úr válaszát 204 igen szavazattal, 164 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló T/8872. számú törvényjavaslathoz a kapcsolódó módosító javaslatok benyújtásának határideje 15 órakor, azaz most lejárt. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztett javaslatokat a költségvetési bizottság 15 óra 30 perckor kezdődő ülésén tárgyalja meg, és a délutáni határozathozatalok sorában kerül sor a részletes vitára és a szavazásokra is.

Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációk végére értünk. Az azonnali kérdések és kérdések következnek, de előtte két perc technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet.)

Tisztelt Országgyűlés! A szünet végére értünk, és folytatjuk a munkánkat, az azonnali kérdések és válaszok órája következik. 15 óra 3 perc van.

Szatmáry Kristóf, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek: "Már az is csődbe megy, aki dolgozik Magyarországon?" címmel. Képviselő úr, öné a szó, parancsoljon!

Forrás: parlament.hu