BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Koszorús László képviselőtársam említette, hogy a hitelekkel kapcsolatos szerződések megkötésekor különösen figyelnünk kellene az egyének kiszolgáltatottságára; teljesen egyetértek vele. De nemcsak erre kellene figyelnünk, hanem megnézhetjük azt nyugodtan, hogy a szolgáltatások: amint a banki szolgáltatások hozzákapcsolódnak a pénzügyeinkhez. Tehát egy sms küldése, a pénzfelvétel költsége, a szerződések módosításának költsége, a kamatokról való tájékoztatás, mindezek olyan hiányosak és annyira elnagyoltak a pénzintézetek részéről, hogy az egyes fogyasztók, akik tulajdonképpen a pénzüket a bankokba befektetik, illetve innen veszik ki, használják, befizetnek, kiadásokat eszközölnek, az ő számukra nem ismert az, hogy egy-egy pénzösszeg felvétele tulajdonképpen mibe kerül.
Itt különösen erősíteni kellene, és főleg az lenne jó, ha az összehasonlítások világosabbak lennének, tehát nem külön kellene felmennünk az internetre és egyéb helyekre, hanem valamilyen formában az embereket tájékoztatnánk arról, hogy ha iksz pénzintézetnél bonyolítják a számlájuk működését, mennyibe kerül, és mennyibe kerül a másiknál. Nyilván nem lenne rossz, ha például a pénzintézeteket arra köteleznék, hogy év végén, amikor az elszámolásokat küldik, akkor ne csak az érintettnek a havi elszámolásáról adjanak tájékoztatást, hanem adjanak egy olyan számlát is, hogy kérem, az ön éves pénzügyeinek költsége x forintba került. Ez azért lenne nagyon érdekes, mert abban a pillanatban az érintettek elkezdenének számolni, hogy nekem volt akár, mondjuk 1 millió 200 ezer forintos fizetésem, s ennek a kezelésére x összeget fizettem, hogy ez megéri-e nekem.
Tehát ezeket érdemes lenne tisztázni az érintettek előtt, mert mindig csak a hitelszerződésekre gondolunk - ami nagyon fontos, tehát nehogy úgy érezzék, hogy ezeket nem tartom elég súlyos kérdésnek, nagyon hangsúlyosnak tartom, mert nyilván hosszú távú szerződésekről van szó -, de magának az ügyletnek a költségei is rendkívül fontosak, hiszen hogyha ezeket nem látjuk, akkor belemegyünk egy olyan csapdába, hogy növeljük a bankok bevételét anélkül, hogy tudnánk, mi a mi kiadásunk. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés