DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vita során természetesen nem fogok minden egyes hozzászóló után szót kérni, és a kormány álláspontját kifejteni; amiért most ezt teszem, annak oka az, hogy Salamon képviselő úr a rendelkezésére álló 15 percből 11 percen keresztül nem a részletes vitára vonatkozó szabályok szerint az egyes módosító indítványokról szólt, hanem megismételte az általános vitában elhangzottakat, és erre szeretnék reagálni néhány dologban.
Az egyik, hogy többek között azzal indokolta, hogy nem tartják alkalmasnak tárgyalásra ezt a törvényjavaslatot, hogy milyen magas számú módosító indítvány érkezett, hogy a kormány eléggé el nem ítélhető módon számos ellenzéki módosító indítványt is támogatott, hogy helyesírási hibák kijavítására vonatkozó módosító indítványokat is támogattak. Szeretném elmondani, hogy arányaiban egy ilyen vaskos, rengeteg paragrafust tartalmazó törvényjavaslathoz képest nem sok ez az ajánlási szám, más törvényeknél arányaiban sokszor sokkal többet benyújtanak, és ezzel a képviselők - reményeik szerint - javítják a törvényjavaslatot.
Lehet, hogy furcsa a képviselő úr számára, hogy a kormány olyan módosító indítványokat is elfogadott, amelyeket az ellenzék nyújtott be. Úgy gondoljuk, nem azt kell nézni, hogy honnan érkezik a módosító, hanem hogy egyébként elfogadható-e.
Valóban, az alkotmányügyi bizottság a tegnapi ülésén megtárgyalta Vékás professzor úr levelét. Szeretném elmondani, hogy a kormány arra törekedett, hogy Vékás professzor urat vonjuk be ebbe a munkába, erre több kísérletet tettünk. Legnagyobb sajnálatunkra ő nem élt ezzel a lehetőséggel, de tegnap is elmondta, hogy számos ponton javult a módosítókkal a törvényjavaslat. Azt javaslom, hogy ezen a vonalon dolgozzunk tovább, és próbáljuk kialakítani a legmegfelelőbb szöveget.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés