DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A fogyasztóvédelmi bizottság tevékenységét mi is hasznosnak és szükségesnek ítéljük. Ezt az elmúlt két év, amelynek során a tevékenységünket végeztük, úgy gondolom, egyértelműen igazolja.
Alexa elnök úrtól az imént korrekt és pontos összefoglalóját kaphattuk annak, hogy a bizottság előző évi tevékenysége alapvetően milyen kérdések köré csoportosult, és öröm azt hallani és látni, hogy nemcsak itt, a mai felszólalások során, hanem egyébként a bizottság egész tevékenységére jellemző az, hogy a parlamenti pártok jórészt a különböző kérdésekben ebben a bizottságban egyezségre tudnak jutni. Nagyjából ezt tükrözi az előttem szóló Koszorús László képviselő úr felszólalása is.
Persze, messze nem lehetünk elégedettek, és én sem szeretnék visszatérni azokra a részletekre, amelyeket már az imént hallhattunk, mert felesleges lenne, de például az előttem szóló fideszes képviselő úr három olyan területet említett meg, ahol úgy gondolja, hogy nagyon sok változásra van még szükség. Ilyet nagyjából mindannyian elmondhatunk. Ezek közül kettőt én is fölírtam magamnak, tehát egyetértek azzal, hogy mind a pénzügyi szolgáltatások terén, mind a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos oktatás terén bőven van még teendőnk.
Ezen a téren nem nagyon sikerült igazán sokat elérnünk, mert amikor készültem a mai felszólalásra, átnéztem a tavalyi év ugyanilyen típusú vitáját - tehát a tavaly nagyjából ugyanebben az időben előterjesztett jelentésünk és országgyűlési határozati javaslatunk vitáját -, és kísértetiesen hasonló problémákat hoztunk föl mindannyian. Még messze nem gondolhatjuk azt, hogy a munkánkat befejeztük és minden rendben van.
Az viszont, hogy a különböző bizottsági üléseken egy-egy konkrét területet megpróbálunk alaposan körüljárni és lehetőség szerint minden információt összegyűjteni, ezt változatlanul jónak és szükségesnek gondolom. Azt is örömmel tapasztalom - és ez talán sikerélményként könyvelhető el a részünkről -, hogy számos olyan javaslatunk fogalmazódott meg, amely visszatükröződik a különböző jogszabályok megjelent szövegében, tehát törvény vagy más jogszabály részévé válhatott.
De hogy én is csak egy példát említsek, konkrét és kicsit részletekbe menő példát: ha a különböző villamosenergia- és földgázszolgáltatók számlázási gyakorlatát figyelembe vesszük, és mondjuk bárkinek itt a parlament üléstermében a kezébe adnék egy bármely szolgáltatótól származó számlát erről a területről, bizony nagyon meg lennék lepődve, ha abból a számlából a legfontosabb információkat a képviselő-kollégáim ki tudnák olvasni.
Ezek a számlák sajnos nem alkalmasak arra, hogy a fogyasztók korrekt módon követhessék, hogy milyen időszakban milyen energiamennyiséget fogyasztottak el, mennyi annak az egységára, azt milyen áfa terheli; ha összeszorozzuk vagy összeadjuk a két vagy három számot, milyen végeredmény jön ki.
Nem hiszem, hogy ezeket az alapvető követelményeket ma bármelyik számla képes lenne teljesíteni. Lehet, hogy meg lehet találni ezeken a számlákon ezeket a számokat, de nem úgy, hogy egy laikusnak, márpedig viszonylag kevesen vagyunk olyanok, akik számlázással, ilyen típusú energiaszolgáltatói számlázással foglalkoznánk... - nos, képtelenség áttekinteni, és ez nem is várható el az állampolgártól.
(10.10)
Fogyasztóvédelmi, garanciális szempontból igenis szükség van arra, hogy ezeknek a számláknak az áttekinthetőségét például sokkal magasabb színvonalon biztosítsuk. De ez csak egy példa volt arra, hogy mi mindennel kell szembesülnünk a különböző meghallgatások, ülések során.
Azt hiszem, ennek a tevékenységnek a folytatása szükséges. Amikor nem olyan régen A Kontroll című fogyasztóvédelmi lap rövid kérdéssorozatot intézett néhányunkhoz a bizottság vezetői és tagjai közül, akkor én magam is azt tartottam a legfontosabbnak, és úgy vettem ki a többiek megfogalmazott szavaiból is, hogy szintén fontosnak tartják, a tudatos fogyasztói magatartás még hatékonyabb kialakítását. Mert azt hiszem, a két év tapasztalata is megerősíti azon véleményemet, hogy tehetünk mi bármit, lehetnek a jogszabályok szigorúbbak, pontosabbak, korrektebbek, a szolgáltatók tevékenysége lehet magasabb színvonalú, de ha nincs mögötte a tudatos fogyasztói magatartás, akkor semmit sem ér, amit teszünk.
Mert csak akkor lehet hatékony a fogyasztóvédelem, a fogyasztók érdekei akkor sérülnek a legkevésbé, ha minden egyes fogyasztó személy szerint a legkisebb ügyében is elvárja azt a joggal elvárhatót a szolgáltatótól, és minden ügyében meg is követeli ezt, ami egyébként akár jogszabályban rögzített módon vagy a mindennapi életben elvárható módon meg kell hogy jelenjen. Ha a fogyasztó nem teszi meg, hogy minden egyes alkalommal megköveteli és kikényszeríti, hogy vele szemben tisztességesen járjanak el, akkor nem lehet elég szigorúan bírságolni, nem lehet elég szigorú szabályozást teremteni ahhoz, hogy az megfelelő visszatartó erővel rendelkezzen. Csak a napi rutin során megkövetelt korrekt magatartás, a fogyasztók részéről megkövetelt korrekt magatartás lehet eredményes. Természetesen ennek oda-vissza kell tudni működni, elvárható a fogyasztótól is az az együttműködési kötelezettség, amely minden egyes ilyen jogviszonyban természetes kellene hogy legyen.
Szóval, ezen a téren is bőven van még tennivalónk, és persze itt kapcsolódik vissza a mondanivalóm elejéhez az, amiről az imént beszéltem, és amiről egyébként Koszorús László is beszélt, hogy a fogyasztóvédelemre vonatkozó oktatás terén bőven van még mit tennünk. Ha a bizottság a munkáját ennek a szemléletnek a jegyében folytatja a későbbiek során, én remélem, hogy jövőre is egy kicsivel előrébb léphetünk ebben a folyamatban, és akkor már volt értelme annak, hogy ezt a bizottságot létrehozta az Országgyűlés.
Az SZDSZ ezek alapján a határozati javaslat elfogadását szívesen támogatja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés