DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): A Szép Béla képviselő úr által mondott példáknál azért azt is hozzá kell tenni, hogy ezekben az országokban megvannak az ezt helyettesítő intézmények, amelyek kezelik azt a problémát, amiről mi itt Hankó Faragó Miklóssal beszéltünk. Ilyen értelemben tehát ezek a hivatkozások egyáltalán nem tudnak meggyőzni arról, hogy ilyen helyzetekkel nem kell számolni.

Ami pedig Frankné Kovács Szilvia felszólalását illeti, valóban nem akkor van probléma, tisztelt képviselőtársaim, és én nem is erről beszéltem, amikor megszűnik ez az állapot, tehát véget ér a kóma. A magyar jog lehetővé teszi ennek az állapotnak a felülvizsgálatát és megszüntetését, és természetesen mi is kardinális kérdésnek tartjuk azt, hogy ilyen, a cselekvőképességet érintő korlátozás véglegesen, örök életre ne legyen kimondható, hanem a felülvizsgálat lehetőségét tartalmazza a törvény. Nem ezen folyik köztünk a vita. Arra nem kaptam változatlanul választ, hogy mi van a cselekvőképességgel kapcsolatos problémák kezelésével olyan esetben, amikor a személy - és most csak erről az időről beszélek - olyan állapotban van, hogy kommunikációképtelen, képtelen bármiféle akarat kifejezésére. Erre ez a törvényjavaslat nem ad megoldást, és erre a kérdésre nem kaptunk választ.

Engedelmet kérek, ez megint egy példa arra, ami visszatérő mondandónk ennek a törvényjavaslatnak a vitájában. Íme, ezt egy olyan kérdés, amelyben le kellene ülniük ismét a tudomány képviselőinek, az Igazságügyi Minisztériumnak, a civil szervezeteknek, és végig kellene gondolni, hogy ezeknek a kérdéseknek mi a legjobb megoldása.

Forrás: parlament.hu