DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A második vitaszakaszban a törvénytervezet második könyvét érintően számos olyan probléma merül fel, amelyet nemcsak módosító javaslatokkal érintettünk, hanem amelyeket úgy gondoljuk, hogy itt a részletes vita keretében is exponálni kell.
Legelső helyen az ajánlás 53. pontját szeretném megemlíteni, ez egyébként az előbbi bevezető mondatomhoz képest kakukktojás, kilóg a sorból, de mégis jelkép értékű. Frankné Kovács Szilvia és szocialista képviselőtársai egy helyesírási hiba kijavítására tesznek javaslatot. A törvény eredeti szövege, amely a hibát tartalmazza, így szól, hogy a második könyv 40. §-ának címe a következőképp kerüljön megfogalmazásra: "A belátási képesség hiánya miatti semmiség." Rájöttek a tisztelt képviselőtársaim, hogy ez nem semmiség, hanem semmisség. Azért gondolom, hogy jelképértékű, mert nagyon szeretném, ha ezzel a polgári törvénykönyvvel is úgy foglalkoznánk, hogy ez nem semmiség.
Elmondtam már a korábbi vitaszakaszban a felszólalásomban, hogy mi a tét. Szép képviselő úr most befejező kétpercesében beszélt a törvényjavaslat előkészítésével kapcsolatos időbeli ütemezésekről, ami tényszerűen igaz, csak arról nem szabad elfeledkeznünk, hogy ez a törvény nem semmiség.
(12.00)
Lehet azt mondani, hogy lejárt a határidő, és jó napot kívánok, és mindenki vegye a kalapját, és születik majd egy olyan törvény, ami születik, és majd igyák meg a levét azok, akik erről abszolút nem tehetnek; de én azt mondom, hogyha egy törvény, egy ilyen törvény 15-20 évi munkát kíván, akkor 15-20 évi munkát kell ráfordítani, és hogyha nem ért el az eredetileg kitűzött időpontban egy olyan szintre, amilyen szintre el kellett volna hogy érjen, akkor nem egy rossz törvényt kell alkotni, hanem a határidőt kell módosítani. Megjegyzem, a magánjogi törvénytervezetet az Országgyűlés annak idején több évtizeden át készítette elő és tárgyalta a XIX. század utolsó éveitől egészen az 1920-as évekig. 1928-as számmal került volna elfogadásra, ha elfogadásra került volna, de nem került, és hogy miért nem, ezt tényleg az általános vitában elmondtuk.
Tehát én örülök annak, hogy képviselőtársaim a semmiségből semmisséget csináltak, a Kereszténydemokrata Néppárt természetesen támogatja ennek a helyesírási hibának, mint minden helyesírási hibának is a kijavítását, de szeretnénk, hogyha más hibáit is ennek a törvénynek a helyére tennénk, kijavítanánk. Szeretném, hogyha ez a törvény mégiscsak egy olyan útra terelődne... - egy kicsit Hankó Faragó Miklós korábbi időre nézve elmondott eredeti elképzeléseihez csatlakoznék vissza, most már ugyan nem egészen ebben az irányban szólalt fel képviselőtársam, de jó lenne, vagy jó lett volna, hogyha ebből egy jó törvény születik vagy született volna.
Most tényleg nem érdemes itt, ebben a részletes vitában azon meditálni, hogy mi ennek az esélye, én egyébként elmondtam a véleményünket erről az előző vitaszakaszban, és a kötelességünk valóban az, hogy most itt menjünk végig ezeken a módosító javaslatokon és mindazokon, amik a megfelelő hangsúlyt jelentik, hogy így mondjam, megkívánják azt, hogy megfelelő módon foglalkozzunk vele. Ahogy Hankó Faragó Miklós az előbb fogalmazott, vitatkozzunk róla, mert annak is lesz hozadéka, akár megszületik ez a törvény, akár nem. Tehát ne legyen ez a törvény semmiség, és egyáltalán ez az ügy, a polgári törvénykönyv ügye ne legyen semmiség, hanem legyen valamennyiünk felelősséggel és kellő gonddal övezett ügye.
A következő módosító javaslat, amivel külön foglalkozni szeretnénk, az ajánlás 8. pontjában szerepel, melyet Rubovszky György, Mátrai Márta és Vitányi István képviselőtársammal együtt jegyzünk, ez a törvényjavaslat 2. könyve 3. §-ának (1) bekezdésére irányul. Ez a rendelkezés eredetileg úgy szól, s a törvényjavaslatban is így szerepel, idézem: "A gyámhatóság gyámot rendel a méhmagzat részére, ha ez a méhmagzat jogainak megóvása érdekében szükséges." Az a módosító javaslatunk, hogy kifejezetten jelenjék meg a méhmagzat tekintetében az is, hogy milyen jogok megóvásáról van szó, legalábbis a két fő jogkör, fogalmi jogkör kerüljön itt a törvény szövegében megnevezésre. Azt javasoljuk, hogy úgy módosuljon ez a megfogalmazás, idézem az általunk javasolt módosított formát: "A gyámhatóság gyámot rendel a méhmagzat részére, ha ez a méhmagzat személyi és vagyoni jogainak megóvása érdekében szükséges."
Miért fontos ez a javaslat? Figyelembe kellett vennünk és kell vennünk véleményünk szerint a bírói és a gyámhatósági gyakorlatot, amely ezt a jelenlegi rendelkezést, a most hatályos törvényekben megtalálható rendelkezést úgy értelmezte, hogy ez csak a méhmagzat vagyoni jogaira vonatkoztatható. Akkor rendeltek ki például képviselőt a magzat részére, ha az anyával örökösödési ügyben állt fenn érdekellentéte. Az évezredes megoldás, hogy úgy mondjam, a jogbölcseleti alapok azonban mások, azok a méhmagzat jogképességéről oly értelemben tesznek tanúságot, hogy a méhmagzat jogképessége általános, egyenlő és feltétlen és feltételes; az élve születéstől feltételes ugyan, de általános és egyenlő, és ebből adódóan nem korlátozódhat a vagyoni jogokra.
A méhmagzatnak a modern orvostudomány eredményei alapján is lehetnek személyhez fűződő jogai, amelyet egyébként más jogszabályok védenek, ilyen például a nem megválasztásának a tilalma, az a helyzet, ami problémaként merül fel, hogy a magzaton műtéti beavatkozás is végezhető. Felmerülhet továbbá, hogy a méhmagzaton gyógyszerkísérleteket lehetséges-e végezni, az ezzel kapcsolatos kérdések, illetőleg élő és halott magzatokon való szerv- és szövetátültetés kérdése. Csak néhányat említettem a szakértői körünkből jelzett lehetséges problémák köréből. Ezek személyiségi jogi kérdések, tehát a méhmagzatnak vannak személyiségi természetű jogai is, és ennek a hangsúlyozását kívánjuk ebben a módosító javaslatban megemlíteni és megjeleníteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A következő módosító javaslat az ajánlás 31. pontjában szerepel, ez Rétvári Bence képviselőtársunk módosító javaslata, amely a cselekvőképesség problémakörével kapcsolatos. Rendkívül komplex kérdéskörről van szó. A cselekvőképesség kérdése a polgári törvénykönyv említett két konferenciáján, és amiről itt most szó volt, élénk vitakérdést vetett fel mind a két ülésen. Megszólaltak egyetemi tanárok, megszólaltak gyakorlati legfelsőbb bírósági bírák, megszólaltak mások is, akik gyámügyekben cselekvőképességi kérdésekkel hatósági eljárásban találkoztak.
Általános az a vélemény a tudomány képviselői körében, hogy a törvényjavaslat alapirányaiban jó szándékú, az általa választott megoldás azonban számos problémát vet fel. Ez valóban olyan terület volt, ahol lehetett érezni a konferencián is a tudomány képviselőinek és egyes civil szervezeteknek - akik fogyatékosok jogainak a védelmében szólaltak fel -, a köztük lévő nézeteknek az ütközését. Abban általános volt az egyetértés, hogy a jelenlegi gyakorlat nem megnyugtató, az a tapasztalat, hogy a jelenlegi jogi rendezés mellett hajlamos a jogalkalmazó, hajlamosak a jogalkalmazók, hajlamosak a bíróságok a könnyebb megoldás felé menni. Itt általános problémaként - bár összetett és többirányú kérdés merül fel a cselekvőképesség ügye kapcsán - a cselekvőképességet kizáró gondnokság megszüntetésének a kérdése merült fel.
A törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, a civil szervezetek ez irányú erőteljes artikulációját figyelembe véve a cselekvőképességet kizáró gondnokság intézményével nem számol, ezt tulajdonképpen a jelenlegi törvényjavaslat meg kívánja szüntetni. A tudomány képviselői ezzel kapcsolatosan komoly aggályokat vetettek fel. Weiss Emília, aki a magyar családjog itthoni orákulumának tekinthető, hosszasan beszélt erről azon a konferencián, amin képviselő asszony szerint én ott sem voltam. Hallottam, és jól emlékszem az érvelésére. Legfelsőbb bírósági bíró, ha nem tévedek, Makai Katalin fejtette ki ezen a konferencián a súlyos fenntartásait. Hallottuk gyámhatósági ügyintézőnek, vezetőnek az ezzel kapcsolatos problémáit. Kőrös András legfelsőbb bírósági bíró a Magyar Jogban hosszú cikket jelentetett meg erről a kérdésről.
(12.10)
Több problémáról van szó, ismétlem, de még egy részletes vita sem megfelelő alkalom és keret arra, hogy az összes részletet kibontsuk, de talán ténylegesen a cselekvőképességet kizáró gondnokság kapcsán röviden arra szeretnék utalni, amit többen is megfogalmaztak az említett tudósok, jogalkalmazók, hogy lehetségesek olyan helyzetek, amikor olyan állapotú a személy, hogy gyakorlatilag semmiféle értékelhető jognyilatkozatot a maga személyében nem képes megtenni. Kommunikációképtelenek; az akaratukra nézve semmiféle támpont nincs - erre a helyzetre valóban megkerülhetetlen a cselekvőképességet kizáró gondnokság alkalmazása.
Engedjék meg, hogy az ezzel kapcsolatos érvek körében idézzek Rétvári Bence képviselő úr módosító javaslatának indokolásából:
"Téves az a felfogás, amely a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést jogsérelemként értékeli és mellőzendőnek véli, mert ez az intézmény éppen a gondnokság alá helyezett, adott esetben ügyei vitelére fizikailag képtelen - például kómában levő - érdekeit szolgálja. Kétségtelenül kiszolgáltatott helyzetben van az, akit a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyeznek, és ez a kiszolgáltatottság fennáll a gondnok irányában is, ugyanakkor ez a kiszolgáltatottság a gondnokság alá helyezett egészségügyi, illetve pszichikai állapotából fakad, így gondnokság alá helyezés nélkül is fennáll. Felvethető, hogy a gondnok kiválasztása és ellenőrzése tekintetében lenne mit javítani a gyakorlaton, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy gondnok hiányában nincs senki, aki kifejezetten az adott személy érdekeiért felelne. Ha egy cselekvőképtelen személyt az elhelyezését biztosító egészségügyi, illetve szociális intézményben az alkalmazottak részéről sérelem ér, a vele rendszeres kapcsolatot tartó gondnoknak lehetősége van ezt észlelve megindítani a szükséges eljárásokat. A valóban vétkes intézményvezetéstől viszont naivitás lenne elvárni, hogy értesítsék a gyámhatóságot eseti gondnok kirendelésének szükségességéről." (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) "Szükséges tehát, hogy legyen valaki a cselekvőképtelen személy mellett, aki életét folyamatosan figyelemmel kísérve gondoskodik jogainak gyakorlásáról, illetve - és ez a későbbi jogkövetkezmények elhárítása végett ugyanilyen fontos lehet - kötelességeinek megfelelő teljesítéséről." (Az elnök ismét csenget.) "Ezt a folyamatos, de legalábbis rendszeres felügyeletet eseti gondnok nem tudja ellátni."
Elnök úr, köszönöm a türelmét, hogy az idézetet végigolvashattam. A második könyv további ajánlási pontjaihoz egy újabb, ismételt felszólalás keretében kívánok majd lehetőséget kapni a hozzászólásra.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés