FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Salamon László képviselőtársam 58-as ajánlásával kapcsolatos hozzászólására szeretnék reflektálni. Ha figyelmesen elolvassuk az ajánlási sort, és a módosító indítványokat e témában figyelemmel kísérjük, akkor láthatjuk, hogy a 67. ajánlási pontban az 58-as, az ön és a társai által előterjesztett megoldás egy kibővített változata szerepel, és túlmegyünk azon az elképzelésen, amit önök megfogalmaztak az 58. ajánlási pontban benyújtott módosító javaslatukban. Hiszen itt nem csak azt mondja ez az ajánlási pont és a mi módosítónk, hogy a jogi személy feladat- és hatáskörében, illetve tevékenységi körében eljáró természetes személy, alkalmazottak, vezető tisztségviselő magatartása a jogi személy eljárásának minősül, és az ennek során okozott sérelemért harmadik személyekkel szemben - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a jogi személy felelősséggel tartozik.
Azt gondolom, hogy teljességgel érthető és elfogadható az önök álláspontja, ezt mi továbbfejlesztettük. És ami még különbség a két módosító javaslat között, hogy önök a második könyv 41. § (5) bekezdését akarják létrehozni, míg mi a 67. ajánlási javaslattal a második könyv 46. §-ának a kiegészítését tartanánk fontosnak, hiszen ez a törvényhely beszél a jogi személy szervezetéről, képviseletéről és felelősségéről. Azt gondolom, hogy ennek az elhelyezése itt logikusabb és elfogadhatóbb, ezért a kormány is a 67. ajánlási pontot támogatja. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés