FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A családjogi könyvhöz benyújtott módosító javaslataink alapvetően pontosító jellegűek voltak. Koncepcionális változásra irányuló módosító javaslatunk nincs, nem volt. A januári konferenciát több vonatkozásban említettük, ebben a témában is említhetjük nyugodtan, hiszen ezen a konferencián is egyértelművé vált, hogy e könyvhöz nem szükséges alapvető szabályokat érintő módosítási javaslatok benyújtása.

(13.40)

A módosító javaslataink, amelyeket mégis ehhez benyújtottunk, azok precizírozó jellegűek voltak. A konferencián sem a jogtudomány képviselői, sem az érdekképviseletek, sem a civil szervezetek, sem az állami szervezetek képviselői nem tartották szükségesnek a törvényjavaslat módosítását.

Azért engedje meg, elnök úr, hogy e helyütt megköszönjem a támogatóinknak és a segítőinknek, különösen Weiss Emília professzor asszonynak, valamint Kőrös Andrásnak és Makai Katalin legfelsőbb bírósági bíráknak az értékes észrevételeket, javaslatokat, amelyekkel a kodifikációs jogalkotó munkát segítették.

Szeretnék reflektálni a rendelkezésre álló időn belül Salamon László képviselőtársam felszólalására. Nagyon íves jogtörténeti fejtegetést hallottunk a jegyesség és a házasság intézményéről, azonban Salamon László képviselőtársam talán elfeledkezett arról megemlékezni - ha tanulmányaimból jól emlékszem -, hogy 1896 óta hozza létre állami aktus a házasságot. Az azt megelőző időszakban, mondhatjuk azt, hogy a jegyességnek volt bármilyen relevanciája, ugyanis akkor az egyházi aktus eredményeként talán többször is kihirdették a jegyességet, és az az időtartam, ami eltelt a jegyesség kihirdetése és a házasság megkötése között, arra is szolgált, hogy a házassági akadályokat felderítsék ezen időtartam alatt.

Ez a helyzet 1896-tól emlékezetem szerint jelentősen megváltozott, hiszen ott már állami aktus volt. Ezzel csak azt akarnám mondani, hogy ha megvizsgáljuk, hogy a jegyességnek ma vagy akár az eltelt időszakban mi volt a tartalma, vajon mi is a jegyesség, ki is a jegyes; az-e a jegyes, akinek gyűrű van az ujján, vagy az a jegyes, akinek ugyan nincs gyűrű az ujján, de családi körben megtörtént a leánykérés úgymond. Tehát azt gondolom, hogy semmilyen olyan jogi hatások nem fűződnek ehhez a kapcsolathoz, amit a jog relevánsan kellene hogy értékeljen. Természetesen azt nem vitatnám én magam sem, hogy aki úgy gondolja, hogy a jegyességre mint érzelmi kapcsolatot megjelenítő viszonyra szüksége van, és azt szeretné formalizálni, az bármikor ezt megtehesse. De az azért, úgy gondolom, túlzás lenne, ha a családjogi könyvben a jegyesség tartalmi elemei vagy esetlegesen hozzáfűzött valamilyen következményei bármilyen szinten megfogalmazásra kerülnének. Tehát úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat által megfogalmazott módon rendben lévő ennek a kérdésnek a megoldása.

Ha megengedik, akkor még a 30 napos várakozási időre is szeretnék reflektálni. A konferencián is hallhattunk meggyőző érveket, véleményeket, és mi magunk is az általános vita során elmondtuk, s a magam részéről továbbra is fenntartom az ott tett állításaimat, amelyek arra vonatkoznak, hogy az állampolgárok felnőttként, a teljes jognyilatkozat tételének birtokában, felelősségteljesen tudnak dönteni a házassági kapcsolatok tekintetében.

Mondhatnánk azt is, amit több hozzászóló meg is fogalmazott akkor, hogy tekintsük már nagykorúnak az állampolgárokat, tekintsük úgy, hogy képesek dönteni az életük egyik legfontosabb sorskérdésében, hogy kivel és mikor szeretnének házasságot kötni. Én azonosulni tudok ezekkel a véleményekkel, és az én élettapasztalatom is azt diktálja, hogy mindenki el tudja dönteni, hogy mikor akar házasságot kötni, és mikor akarja ezt a házasságot felbontani. Tehát ez nemcsak a házasság megkötésével és nemcsak a várakozási idővel kapcsolatban jelenti az álláspontom megfogalmazását, hanem a házasság felbontásának ideje és formája tekintetében egyaránt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu