FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 177. és a 178. számú ajánláshoz szeretném kifejteni a véleményemet.

Salamon László képviselőtársam elmondta - helyesen mondta -, hogy a törvényjavaslatban a házasság megszűnik akkor, ha az egyik házastárs neme megváltozik. Az ő módosító javaslatuk szerint ezt a megváltozást bíróságnak kell megállapítania, ha jól értem; a mi 178. ajánlási számon benyújtott módosító javaslatunk pedig úgy szólna, hogy egy külön jogszabályban meghatározott eljárás szerint erről határozatot kell hozni.

Azt gondolom, érdemes ennél a témánál egypár gondolatot feleleveníteni, hiszen itt a kor egyik kihívásával kell hogy szembenézzünk, az orvostudomány fejlődésével. Azt gondolom, olyan módszerek alakultak ki, ahol mindazoknak, akik szeretnék a nemük megváltozását elérni, bármilyen okból is akár, lehetőségük van ezt megtenni.

(14.00)

Azt mindnyájan tudjuk, hogy ez egy hosszú eljárás, nem egyik napról a másikra szól, és az eljárás eredményének el kell érni egy bizonyos biológiai fokot, hogy azt lehessen mondani: valakinek megváltozott a neme. Számomra ez elsődlegesen orvosi kérdés, amiért önmagában a bírósági eljárást nem szükséges igénybe venni, hiszen ezt akár egy közigazgatási eljárásban hozott határozatban is meg lehet állapítani. A mi módosító javaslatunk ezt a lehetőséget tartalmazza, és ez véleményem szerint elfogadható. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu