GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azok a kérdések, amelyeket feszeget, nem új keletűek, és nem is ennek, illetve a korábbi kormányciklus problémája. Ha mindig csak a kormány szándékán múlt volna, akkor már az a kormány megoldotta volna, amelyikben önök adták az igazságügy-minisztert. Ez egy sokkal összetettebb és bonyolultabb probléma, és az is biztos, hogy nem csak az FVM problémája. Több területet érintett képviselő úr a falopásoktól az erdészeti támogatásokig. Szeretném mondani, hogy másfél évvel ezelőtt lépte át Magyarország a 2 millió hektár erdőt, és minden évben legalább 20 százalékkal nagyobb növekményünk van, mint amennyi a kitermelés mennyisége.
Az elmúlt évben, amikor az új európai uniós támogatási rendszerre kellett átállnunk, volt némi adminisztrációs hátrányunk. Nagyon remélem, miután nagyjából 10-12 ezer hektárnyi erdőtelepítést terveztünk be a hétéves ciklusra, hogy ennek végére a közel 100 ezer hektár erdő telepítése meg is fog valósulni. Azt képviselő úr is tudja, hogy minden elszámolás az európai uniós rendszerben utófinanszírozott, soha nem adnak egy fillért sem az el nem végzett munkáért. És azt is elvárják tőlünk az európai adófizetők, köztük a magyar adófizetők is, hogy pontosan számoljunk el azokkal a pénzekkel, amiket ezen a területen folyósítanak. Képviselő úr is tudja, hiszen most tárgyaljuk az erdőtörvényt, hogy nagyon sok olyan intézkedés szerepel benne, ami pontosan ennek az illegális tevékenységnek, mármint a falopásnak és az erdőirtásnak szabna gátat. Ehhez az kell, hogy fogadjuk el ezt a törvényt.
Úgy látom, hogy ennek parlamenti többsége meglehet, de van még néhány tisztáznivalónk, hiszen a hármas funkciót nagyon szeretnénk továbbra is betartani. Úgy gondolom, főleg gazdasági válság idején azt sem lehet kijelenteni, hogy az erdőnek csak védelmi és társadalmi jóléti funkciója legyen. Egyértelműen gazdasági funkciónak is szerepelni kell ebben a körben. Amit szeretnénk a törvény kapcsán: az illegális fakitermelés elleni küzdelemben a legnagyobb hiányosság az intézkedések országos szintű összehangolása. Ezért olyan szervezetet szeretnénk felállítani, amely minden információnak birtokában van, továbbá megfelelő hatósági jogosítványokkal és kényszerítő erővel tud rendelkezni azzal kapcsolatban, hogy aki ilyen tevékenységet végez, azzal szemben megfelelő módon tudjon eljárni, meg tudja ezt akadályozni.
Ez nem csak az erdőben jelent problémát, ennek kapcsán nagyon fontos, és a társtárcák bevonása is megtörtént, hogy a fa forgalmazásával kapcsolatban is komoly lépések történjenek. Ez azt jelenti, hogy a kereskedők szintjén is vizsgálnunk kell azt, hogy az onnan származó vagy ott jelen lévő famennyiség legális vagy illegális csatornákból származik-e. Hiszen általában nem csak a szociális jellegű faeltulajdonítás probléma. A legnagyobb problémát, most már azt mondom, az a szervezett bűnözés szintjén zajló tevékenység okozza, amit nem lehet bizonyos kereskedelmi kapcsolatok nélkül végrehajtani. Úgy gondolom, hogy ez az erdővédelmi szolgálat és a hozzá tartozó informatikai fejlesztés, ami naprakész információval látja el az összes társhatóságot is, ezt a tevékenységet legalábbis megnehezítheti.
Ezen túl többször felvetettük, és úgy látjuk, meghallgatásra is talált, hogy fokoznunk kell az erdészeti tevékenység kapcsán azt a közmunkaprogramot, ami nagyon nagy sikerrel zajlik. Hiszen akik ott közmunkát végeznek, ez általában néhány tízezer ember egy évben, nagy valószínűséggel nem kényszerülnek arra, miután megszokták az erdei munkát, hogy ilyen típusú illegális tevékenységet végezzenek. Ugyancsak tárgyalásban vagyunk az Önkormányzati Minisztériummal, de az önkormányzatok partnersége is szükséges ahhoz, hogy hogyan lehetne a lakástámogatási rendszerbe beépíteni a tűzifajuttatások rendszerét, hogy nem pénzben, hanem természetben kapnák meg azokon a helyeken, ahol erre lehetőség van, a rászorulók ezt a támogatást. Akkor ez a tevékenység innen más irányba terelődne. Ez nem azt jelenti, hogy ezzel egy csapásra megszűnne a megélhetési bűnözés, de ha valaki fát kap, az nagy valószínűséggel nem fog kimenni az erdőbe fát kitermelni, és így pótolni a fűtési lehetőségeit.
Még egyszer mondom, a törvényhez nemcsak kormányzati, hanem parlamenti elfogadás is kell, de úgy gondolom, ezek az intézkedések részben csillapíthatják, csökkenthetik ezt a tevékenységet. Azt is látom, hogy ebben egy nagyon széles és összehangolt társadalmi összefogás is szükséges, hiszen még most is sokan - például erdőben járva - szemet hunynak az ilyen tevékenység fölött.
Köszönöm szépen, kérem, hogy ezt a választ fogadja el, bár erről most szavazás nincs, de nyilván folytatni fogjuk még ezt a polémiát. Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés