JAUERNIK ISTVÁN önkormányzati minisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! László Tamás képviselő úr aktív ebben a kérdéskörben, az elmúlt két évben számos kérdést, interpellációt tett fel.

Elég érdekes ezeknek a kérdéseknek, interpellációknak a története. Korábban kifogásolta azt, hogy rossz a konstrukció. Kifogásolta azt, hogy nem lesz elég pénz a 2008. évben a szükséges kifizetésekre. Kifogásolta az energiamegtakarítás mennyiségét. Most egy kicsit már változott. Na, ennek már örülök, hogy sürgeti a pályázatot, sürgeti azt, hogy minél hamarabb elbírálás legyen, és minél hamarabb történjenek intézkedések. Ez jó irány, képviselő úr. Azt gondolom, ebben közös nevezőn tudunk lenni.

Valóban, a panelprogram egy olyan program, ami jó a nemzetgazdaságnak, de különösen jó a részt vevő lakosságnak, amely egyre jobb körülmények között tud élni, és egyre kevesebbet kell hogy fizessen, ha megvalósul egy ilyen hőszigetelés; ha egy ilyen programban részt vesz, egyre kevesebb számlát kell neki fizetni.

Nos, néhány kérdés, mert elég sok dolgot felvetett, képviselő úr. Talán kezdjük azzal, hogyan állnak most a pályázatok. Képviselő úr, sokszor elmondtuk, ez egy utófinanszírozott program, 2001-től ez így működik, azt gondolom, ez így helyénvaló is. Azért mondom, hogy helyénvaló, mert van egy Öko Plusz hitelprogram, amely biztosítja a megelőlegezést, hogy valaki a pénzt odategye, amíg megvalósul ez a beruházás. Azt gondolom, ez így kerek, egy jó konstrukció, tehát nem hiszem, hogy ezen kellene változtatni.

2008-ban többször elhangzott, komoly sajtópolémia is volt, hogy van-e elég pénz. Azt tudom mondani, hogy 2008-ban minden egyes pályázó, aki elvégezte a munkát, elszámolt és jelentkezett az állami támogatásért, mind időben, pontosan megkapta a pénzét, úgy, hogy mintegy egymilliárd forintot nem fizettünk ki a költségvetésből, az előirányzatból.

(9.20)

Képviselő úr, ezek a tények. Tehát azt kell mondani, hogy a korábbi évek döntéseit is nem az állami szándék, akarat miatt, hanem a lakossági akarat, szándék, lehetőség miatt így hajtották végre az önkormányzatok és a lakóközösségek. Tehát eleget tettünk, helytálltunk úgy, hogy még erre az évre pénzmaradvány is van, amit ebben az évben föl fogunk használni.

A pályázatkiírásról: ön biztosan tudja, mert foglalkozik ezzel a kérdéssel, ma is van lehetőség, ennek az évnek a feléig van lehetőség arra, hogy lakóközösségek pályázzanak. Az úgynevezett ökoprogramra lehet pályázni. Ebben nincs benne a szigetelés, ebben a szabályozhatóság és az egyedi mérés van benne. Ez egy olyan program, ami nem is egyharmados, hanem feles, tehát 77 ezer forint lakásonként a támogatás mértéke, ugyanannyit kell hozzátenni a másik félnek. Ebben is több megoldás van, de az állam ezt ígérte. Ez egy futó program, erre lehet pályázni lakóközösségeknek, jönnek is be a pályázatok. Természetesen ez már a múlt év februárjában meghirdetett pályázat. Ami a múlt évben bejött - sajnos nem elég pályázat jött be, de ami bejött -, decemberben a miniszter úr hozott döntést 300 millió forint körüli támogatásról. Remélem, hogy ezek a munkák megvalósulnak. Ön is említette, hogy decemberben 4,5 milliárd forintos nagyságrendű támogatási döntést hozott, ez több mint 4,8 milliárd forint. Ezek azok, amelyekről már megszületett a döntés.

Mindig hangsúlyoztuk, most is mondom, hogy minden, a jogszabálynak megfelelő pályázat nyerni fog. Nem beszéltünk róla, de itt el kell hogy mondjam, sajnos nagyon sok hibával érkeztek be a pályázatok, van, amelyik fél év után is még hiánypótlásra vár, hogy ezeket a pályázatokat el tudjuk bírálni. Azt tudom ígérni önnek, de inkább a lakosságnak, hogy néhány héten belül megszületik a következő elbírálási kör, és azt gondolom, hogy mindenki készülhet arra, hogy akár feltételes közbeszerzéssel, akár a kivitelező kiválasztásával ezt a munkát el kell végezni. Ez egy jó program, fut a program, és rendben vannak a dolgok.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu