KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden szólok, mert nem kívánok visszaélni a Ház türelmével, hiszen a tárca álláspontját - mondhatom azt is, hogy a kormány álláspontját - elnök úr az idézetben ismertette.
Tisztelt Ház! A fogyasztóvédelem érdekében hozott intézkedések hatékonyabbá tétele érdekében jött létre annak idején az eseti bizottság, és azt gondolom, hogy azon túlmenően, hogy hatékonyabb intézkedések szülessenek, a jogszabályok folyamatos figyelése és esetleges jogszabályok kezdeményezése, módosítása mind-mind a hatáskörükbe tartozik, és ennek a feladatnak maradéktalanul eleget is tettek. Azon túlmenően, hogy elnök úr ismertette az albizottság, illetve az eseti bizottság elmúlt időszakban végzett működését, egy elemét én magam is szeretném kiemelni - mert a feladatok között ez is szerepelt -, hogy ösztönözze a tudatos fogyasztóvá válást. Azt gondolom, hogy soha nem volt ilyen nagy szükség erre a tevékenységre, mint most, különösen egy ilyen gazdasági-társadalmi helyzetben.
Azt is gondolom, hogy a szakmai szervezetekkel való együttműködés jó példája, illetve a parlamentben lévő politikai pártok együttműködése is jó példája annak, hogy mennyivel hatékonyabban lehet ezt a munkát végezni akkor, amikor konszenzus van, amikor együttműködés van. A jelentés tartalmával a kormány egyetért. Tudomásom szerint a mai nap folyamán még az eseti bizottság ülésezik. Néhány pontosítást, szeretnénk, ha végrehajtana az eseti bizottság a jelentésében, és a kormány a határozati javaslatot, illetve a jelentést támogatni fogja. Nagyon szépen köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés