KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igazából röviden reagálnék Herényi Károly képviselőtársamra, illetve az MDF-re, hogy itt megkapjuk folyamatosan a bizottság résztvevőiként, hogy a bizottság nem végzi annyira jól a munkáját, hogy most kétperces felszólalásokkal szakítanánk meg ezt a témakört, illetve ennek a tárgyalását. Az MDF egy éve nem vesz részt a fogyasztóvédelmi eseti bizottság működésében. Tehát úgy gondolom, hogy talán akinek itt most a legszerényebben ehhez a témához hozzá kellene szólnia, az a Magyar Demokrata Fórum. Elnézést, hogy így javítanám ki Herényi Károly iménti felszólalását és kritikáját, ami a bizottságot illeti.

Rengeteg módosító javaslat született, ami közös megegyezéssel került be a parlament elé. Tehát úgy gondolom, hogy ha az MDF ezeken az üléseken - az elmúlt, nem tudom, tizenkét ülésen nem vett részt - részt vett volna, akkor talán most egy kicsit szakszerűbb hozzászólást mutathatott volna be itt a parlament keretein belül, hiszen egy felszólalással sikerült a jelentésről is véleményt alkotni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu