DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót és a lelkes támogatást; Urunk, Istent emlegették itt képviselőtársaim, pedig a szociális kérdésekben rendkívül járatos államtitkár úr szakterületére akartam tévedni, amikor is azt a rövid hozzászólást szeretném tenni, ahogyan Keller államtitkár úr expozéjából is kiderült: úgy gondolom, alapvetően nem csak szakmai kérdésről van szó. Ez tehát egy elég súlyos társadalmi jelenség, és azt hiszem, ez az a kérdés, amelyben a két oldalnak egyet kell értenie (Ékes József: Ezt mondtam én is!).

Ilyen értelemben köszönöm Ékes József úr, képviselőtársunk megközelítését, hozzászólását, mert egy valós társadalmi probléma megoldásában a patkó két oldalának inkább össze kell fognia, mint olyan jellegű hozzászólásokat tenni, hogy a kormány mit tett, mit nem tett, ki idézte elő a világgazdasági válságot, és ki hogyan tudja ezt itt kompenzálni.

Tehát ami elhangzott a vitában, hogy ha már annyit elérünk egy ilyen parlamenti napirendre tűzéssel, hogy a kifejezetten kölcsönfelvételre csábító, jóérzést keltő reklámok mondjuk eltűnnek a képernyőkről, és egyáltalán a hitelkultúra el tud menni abba az irányba, hogy ne az uzsorások járkáljanak a feketegazdaságból ezen a területen, hanem át tudjon kerülni a felvilágosító munka révén olyan legális tevékenységbe, amelyben valós információk alapján tudja mindenki eldönteni, hogy egy adott nehéz élethelyzetet így vagy úgy próbáljon megoldani, tehát én azt hiszem, hogy ebben az összefogás és egy ilyen napirend előbbre mutató lesz.

Nagyon remélem, hogy a pénzügyi tárca is megérzi ezt a jó szándékot, és vevő lesz ezekre az alapvetően társadalmi célú kiegészítésekre.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(19.30)

Forrás: parlament.hu