DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Igen, elnök úr, köszönöm, és itt is próbálok rövidíteni. Ahol a téma megengedi, ott igyekszünk az idővel ésszerűen takarékoskodni, és itt ilyen kérdések is vannak.

Az első téma, amihez hozzá szeretnék szólni, az 597. ajánlási pontban szereplő módosító javaslat, Frankné Kovács Szilvia és szocialista képviselőtársai javaslata.

(16.50)

Ez a javaslat az ingatlanajándékozási szerződés formai érvényességi feltételeiről szól. A kormány által eredetileg javasolt szabály szerint ingatlan ajándékozása csak akkor érvényes, ha azt közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. A módosító javaslat ezt kiegészítené: "ügyvéd (jogtanácsos)". Nem értünk egyet a módosító javaslattal.

Azt gondoljuk, az ilyen természetű szerződések jelentőségüknél fogva, természetükből adódóan is, az ügyvédi tevékenység hagyományos profilját is tekintve az ilyen természetű szerződések ellenjegyzését változatlanul az ügyvédek kompetenciájába tartozónak kellene hagyni. Ismert és tudott, hogy az ügyvéd jogállása, felelőssége, kötelező biztosítása, kamarai tagsága olyan garanciák, amelyek az ingatlanforgalom kapcsán az ügyvéd közreműködése tekintetében esetlegesen elkövetett hibák esetén, károkozások esetén megfelelő garanciát tartalmaznak, általában, természetesen ez sajnos sohasem teljes körű, de megfelelő garanciát tartalmaznak az ügyfelek kártalanítására.

Tisztelettel ajánljuk az Országgyűlés figyelmébe e tekintetben a kormány eredeti javaslatának a megtartását, és ezt a módosító javaslatot nem javasoljuk elfogadni.

A másik, amiről említést teszek, a 603. és a 604. módosító javaslat a többletmunkáról és a pótmunkáról. Itt tulajdonképpen szó szerint ugyanazt a szöveget terjesztette elő a szocialista csapat, tehát Frankné Kovács Szilvia és két szocialista képviselőtársa, illetve mi Rubovszky Györggyel, Mátrai Mártával és Vitányi Istvánnal.

A két módosító javaslat támogatottságát illetően az alkotmányügyi bizottságban tisztáztuk a dolgot, és ott a kormány minket is támogatott. A másik bizottságban, azt hiszem, a gazdasági bizottságban azonban ez nem így történt, tudniillik az a hiba esett, hogy véletlenül a számunkra az itteni szakmai apparátus által előkészített anyagban egyszerű elírás történt, és abban az elírt formában nyilván nem lehetett a nekünk tulajdonított szöveget támogatni, de a mi eredetileg írásban benyújtott szövegünk hibátlan, és véletlenül szó szerint egyezik szocialista képviselőtársaim javaslatával. Itt tehát a megjegyzésünk csupán ennek a plenáris ülésen történő ismertetésére szolgált, és csupán ezért kívántam ezt a két módosító javaslatot szóba hozni, kérve, hogy miután a kormány egyébként a módosító javaslat, javaslatok - egyes szám, többes szám is helyénvaló - tartalmával egyetért és támogatja, ezért mindkét javaslatot támogassa az Országgyűlés, illetőleg szavazástechnikailag jelzem ezt már most itt, mert véleményem szerint a két javaslatot majd együttesen kell egy szavazásban feltenni.

Végezetül az utolsó kérdés, amiről e vitaszakaszban szeretnék említést tenni, a lízingszerződés és a faktoringszerződés kérdésköre. Vékás professzor úrnak a Magyar Jogban írt és a kormány tervezetét bíráló írására támaszkodva mindkét szabályozást elhagyni javasoljuk.

A lízingszerződés tekintetében a professzor úr írásában arra utalt - mi ezzel a megállapításával teljes mértékben egyetértünk -, hogy a lízingszerződés legtöbb szabálya a bérleti szerződésre vonatkozó rendelkezésekkel azonos. Itt tulajdonképpen azt tették a kormány részéről, hogy a lízingszerződés címszó alatt lényegében a bérleti szerződés szabályait ismételték meg; gyakorlatilag egy fölösleges ismétlésnek tűnik, legfeljebb az eltéréseket kellett volna valamilyen technikával megjeleníteni. Mindenesetre ilyen formában a szöveg nem elfogadható, ezért tettük meg a javaslatunkat ennek a szabályozásnak az elhagyására.

Nagyjából-egészében hasonló az indokunk a faktoringszerződés tekintetében is. Itt gyakorlatilag az engedményezés szabályainak a megismétlése történik. A probléma lényegében ugyanaz, amit a lízingszerződés kapcsán az előbbiekben elmondtam. Itt is javasoljuk a kifogásolt szöveg elhagyását.

Ezzel akkor e vitaszakaszban a mondandóm végére értem, és remélem, sikerült elismerést szereznem azzal, hogy nem kötöttem le túlzottan hosszú ideig képviselőtársaim figyelmét.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu