DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem élek vissza ilyen hosszan a tisztelt Ház bizalmával, csak néhány gondolatot szeretnék fölvetni. Azért gyakran előfordul itt a Házban, hogy a vita nem arról folyik, mint ami az előterjesztés. Az már ritkább, hogy az előterjesztő által megadott cím és előterjesztés meg nem arról szól, mint amiről szólnia kellene. Gusztos Péter az előbb itt világosan megmondta, hogy ne beszélgessünk mi itt élettársi viszonyról, mert nem erről szól ez a történet, hanem ez a történet az egyneműek élettársi viszonyáról szól. Márpedig az a statisztikai adat, amelyet itt az előterjesztő felmutatott, szomorú, de valóságos adat; nevezetesen arról szól ez a történet, hogy ma már, ahogy itt leírják, valójában a legutóbbi statisztikai adatok szerint már 12,2 százalék az, aki az élettársi kapcsolatot választja és nem a házasságot.

Már most csak az a kérdés, hogy ha van egy ilyen tendencia, akkor ez miről szól. Ezt erősíteni kell, mert ez egy jó tendencia, vagy netán közösen kell föllépni annak érdekében, hogy a családok védelmében próbáljunk valami olyasmit tenni, ami a családok megtartását, a fenntartását jelenti? Én nem kívánnék foglalkozni itt az egyneműek kapcsolatával. Nem azért, mert ezt meg akarom kerülni, hanem egyszerűen azért, mert a számomra nem ez az elsőrangú, hanem az a nagyon nagy számú ember, akik élettársi kapcsolatot választottak. Azt kellene vizsgálni, hogy miért választották, milyen célok vezették őket, minek kellene megfelelni az előterjesztésnek.

Nos, én azt gondolom, és miután sok évtizeden keresztül foglalkoztam, ellentétben itt néhányakkal, az élettársi kapcsolatokkal mint gyakorló ügyvéd, pontosan láttam és tudom, hogy mi az oka, amiért választják. Én azt gondolom, három alapvető oka van.

Az élettársi kapcsolatot és a házasságot alapvetően különbözteti meg a kapcsolat létrehozásakor a feleknek az a szándéka, az olyan irányú szándéka, hogy ez egy tartós - reményeik szerint és akkor, amikor megkötik a házasságot, végleges, bár lelkük mélyén tudják, hogy ez valószínűleg nem így lesz, de mégis -, a szándék a végleges kapcsolatra irányul; illetve az élettársi kapcsolat, amely mindig magában rejti annak a hátsó szándékát, hogy nem is kívánnám ezt véglegesnek tekinteni, mert sem az anyagi viszonyok, sem egyéb meghatározó viszonyok ezt számomra nemkívánatossá teszik. Ezért választom a házasság helyett; nem a formák miatt, nem amiatt, mert az egyikben ide megyek, a másikban meg oda megyek, hanem egész egyszerűen megvan ez a hátsó tartalom. Kérdés, hogy jó-e a bizonytalanságot és nem az állandóságot erősíteni. Ez az első kérdés.

A második, azt gondolom, már szóltam róla, döntő mértékben gazdasági, vagyoni kérdés. Arról van szó ugyanis, hogy a házastársak közötti szerzés az egyenlő arányt vélelmezi, az azonos arányt vélelmezi. Az élettársak között a szerzési arány az irányadó. Ez az emberek egy jelentős számára döntő jelentőségű.

A kapcsolat megteremtésekor már fölmérik - ez sajnos így van, nemcsak a mi világunkban, hanem máshol is, már fölmérik -, hogy számukra melyik ebből az előnyösebb, és a bizonytalan jövő érdekében azt a gazdasági megoldást választják, amelyik számukra kedvezőbbnek látszik.

A harmadik, én azt gondolom, még inkább világos. Azok a kötött szabályok, amelyek a házasságon belül megjelennek, és amelyek a tartós kapcsolatot igyekeznek előmozdítani, az ideiglenesség mentén nem célszerűek, nemkívánatosak.

(13.30)

Következésképp az élettársi kapcsolat lesz a vonzóbb, és ezt választják. De azok az élettársi kapcsolatok - és erről kellene a statisztikai adatot mutatni -, amelyek tartósnak bizonyulnak, ahol gyermek születik, ahol a család kerek egész lesz, ahol már nem az anyagiak, szűk és rövid távú anyagiak határozzák meg az együttélést, hanem a tartós szeretet és az együttélés, ott az házasságba torkollik, az házassággal végződik; ahol meg nem, ott az élettársi kapcsolat is döntő részében megszűnik.

Hadd mondjak el egy számomra kedves történetet, megesett, tehát elmondhatom, hogy valójában az emberek, ha hosszú ideig élnek együtt, mennyire úgy gondolják maguk is, hogy házasságban élnek. Valamikor a hetvenes években történt, hogy az egyik újpesti ügyvédi irodába beállított egy idős házaspár, a férfi is 70 körül volt, a hölgy is; és azt mondják, hogy kérem szépen, ügyvéd úr, mi szeretnénk elválni. Jó, rendben van, kérem a személyazonosságit. Megnézi, és látja, hogy nincsenek megesküdve, nem házasok. Ám de az ügyvéd, aki egy nagy kópé volt, megnézte, és azt mondta, akkor tessenek helyet foglalni. Majd meghallgatta őket, és kihirdette a Magyar Népköztársaság nevében, hogy a házasságot fölbontotta. Megnyugodva eltávoztak, kaptak róla még egy papírt is. Ők úgy tudták, hogy abban élnek, mert már régen, hosszú ideje együtt éltek, házastársaknak gondolták magukat. De az élettársi kapcsolat döntő része nem erről szól, hanem az ideiglenességről.

Tisztelt Ház! Ezért, akik itt most nemi ügyekkel próbálják ezt az élettársi kapcsolatot leszűkíteni, emögött, hadd mondjam meg, nagyon szűk politikai látókör és nagyon szűk politikai cél lebeg. Nyilvánvaló, miről van szó. Beszéljünk már egyenesen, azt kérte Gusztos képviselő úr, hát beszéljünk egyenesen! Itt arról van szó, tisztelettel, tisztelt képviselőház, nem másról, világosan, mint hogy egy bizonyos körnek a támogatását elnyerni, talán ez a kis támogatott kör elégséges ahhoz, hogy a következőkben minket megsegítsen, egy kicsit előresegítsen a politikai életben. Nem arról van itt szó, hogy valami iszonyatos nagy belső érzelmi indíttatás dúl itt, hanem nagyon is célszerű politikai indíttatások vannak.

Elhangzott itt olyasmi is, és én ezt nagyon nem szeretem, amikor ilyen mezőbe tévednek ezek az ügyek, hogy hát hogy is van ez, ha egyáltalán létezne ilyen, hogy zsidó-keresztény kultúrkör. Én úgy gondolom, hogy ilyen nem létezik, mert van zsidó kultúrkör, van keresztény kultúrkör, nem kell ezeket összemosni, mert ez nem szerencsés. (Mécs Imre: És az ószövetség?) De hadd tegyem hozzá világosan, nem szerencsés, tisztelt képviselőtársaim, mert én például inkább a hellén-keresztény kultúrkörhöz tartozónak vallom magam (Donáth László közbeszól.), ezért tőlem nem is olyan nagyon idegen az a gondolat, hogy meg kell oldani bizonyos problémákat; de nem olyan álságos módon, mint ahogyan ezt itt Gusztos képviselő úrtól és még néhányaktól hallottuk, mert ez az álságos. Az az álságos, amikor ezt megpróbálom az egyébként hátsó politikai szándékaimmal odamenekíteni valamiféle csoport háta mögé, és megpróbálom ezt olyan módon eljátszani, mintha ez valamiféle új, valamiféle olyan természetű lenne, ami a konzervatívokkal szemben valami újszerű, valamiféle olyan, ami kizárólagos támogatást ad. Nem erről van szó, tisztelt Ház.

Igen, egyetértek azzal, legalábbis én személy szerint egyetértek azzal, hogy az egyneműek tekintetében nem lehetünk kizáróak, nem lehetünk kiközösítőek - ellenkezőleg. Úgy gondolom, ez valóban - úgy, ahogy Mécs képviselő úr mondta - egy belső ügy, ami amíg a családban van, a saját családi körében van, hadd nevezzem nyugodtan így, az együtt élők körében van, addig ez az ő ügyük. Hogy szabályozni kell? Igen, mert joggal várják azt, hogy bizonyos szabályozás történjen. De ne keverjük össze - még egyszer mondanám, ne keverjük össze - azzal, ami itt ebben a törvényben tökéletesen össze van keverve.

Ezeknek külön kell tudniuk megjelenni, úgy, ahogy egyébként Mécs képviselő úr is mondta, a nemiség egyfajta mellőzésével. Ezzel én teljes mértékben egyetértenék; nincs rá szükség. A nemiség idehozása, az a politikai indíték.

Tisztelt Ház! Végezetül azt gondolom, hogy valamiben egyet kellene értenünk, abban, ami az Alkotmánybíróság döntéséből világosan következik: nem kell, nem szabad a családi kapcsolatokat összekeverni mással, oda nem illővel. Nem kell, mert az nem pártügy, és nem jobb- és baloldal, nem konzervatív és ál- vagy valódi liberális ügy, hanem azt kell mondanom, hogy világosan és egyértelműen emberi ügy, hogy a család a társadalom alapja. És ezt az alapot védeni kell, ezt az alapot azért is védeni kell, mert benne van az alkotmányban, és azért is védeni kell, mert erkölcsi kötelességünk, megmaradásunknak ez az egyik záloga.

Következésképpen úgy gondolom, a legbölcsebb az lenne, ha nem átdolgozásra kérnék vissza, hanem egyáltalán, visszavonná az előterjesztő ezt az előterjesztést, és megpróbálna mind az Alkotmánybíróságnak, mind pedig a társadalmi igénynek eleget tenni egy újabb előterjesztéssel. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu