MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elöljáróban szeretném elmondani azt, hogy egész szakmai életemben innovációkkal foglalkoztam, és az agyamat sajnos nem tudtam átállítani a törvényhozás során sem.

(13.10)

Úgy gondolom, hogy a most tárgyalt törvényjavaslat ügyében is van egy sarkalatos probléma, amit szeretnék felvetni, és szeretném azt, ha ezt közösen meg tudnánk oldani. Ahogy ezt Gusztos Péter képviselőtársam is elmondta, egész egyszerűen az emberi társadalom olyan, hogy bizonyos százalékban az egyedei nem heteroszexuális vonzalmúak, hanem azonos neműek iránt éreznek vonzalmat. Ma már világosan tudjuk azt, hogy ezt sem betegségnek, sem devianciának nem szabad tekintenünk, hanem el kell fogadnunk.

De ezen túlmenően alapvetően személyes kérdés az, hogy valakinek milyen a szexuális irányultsága, milyen a szexuális élete. Addig, amíg mások jogait nem sérti meg, addig ebben teljes az ő szabadsága, és csak magának vagy a partnerének kell elszámolni ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor van egy olyan probléma, hogy az alkotmány is, az alkotmányos jogszabályok tiltják azt, hogy valakinek kötelező legyen a szexuális irányultságát feltüntetni vagy azt kinyilvánítani. Ezt megteheti saját maga, megteheti, ha ő úgy kívánja, de erre nem lehet kényszeríteni.

Na már most az élettársi kapcsolat létrehozása során a közvélemény egyértelműen azt fogja észlelni, hogy aki élettársi kapcsolatba lép - azonos nemű két személy -, az egyértelműen milyen szexuális irányultságú. És ez szerintem alkotmányellenes, ha másképp nem tudja az élettársi kapcsolatot létrehozni.

Itt van az innovatív gondolatom: meg kellene fosztani szexuális jellegétől az élettársi kapcsolatot. És ez egy teljesen reális dolog. Gondoljuk meg, hányan élnek tulajdonképpen életközösségben, hányan alkotnak otthont, hányan hoznak létre közös háztartást, hányan kísérik el egymást a halálig, gondozzák egymást, vigyáznak egymásra, közösen gazdálkodnak, segítik egymást, támogatják egymást, szóval egy otthonban élnek, közös otthont hoznak létre, amely tulajdonképpen családnak is tekinthető. Miért kell ezt ellátni szexuális címkével? Senkinek semmi köze ahhoz, hogy egy otthonban milyen szexuális élet folyik. Ez az ő dolguk, annak a két embernek a dolga, aki ott él. Ugyanakkor társadalmilag rendkívül fontos, hogy az emberek szeressék egymást, gondoskodjanak egymásról, vigyázzanak egymásra, és jobbá tegyék az életüket, hogy éljenek valahol, egy otthonban, a saját otthonukban; alkossanak egy otthont.

Hány és hány olyan eset van, amikor tényleg nincs szexuális kapcsolat; amikor egy nagynéni és az unokahúga, esetleg külföldről hazatérő unokahúga együtt élnek. Vagy hányszor fordult az elő, hogy valakinek a háztartási alkalmazottja családtaggá vált, együtt élnek, együtt öregednek meg, és utána amikor bekövetkezik a halál, akkor jönnek távoli rokonok, és egyszerűen ellehetetlenítik az eddigi közös élet otthonát. Ezek gyakorlati problémák.

Vagy hányszor fordul elő az, hogy valaki elmegy a barátját meglátogatni a kórházban, illetve intézkedni akar, illetve segíteni akar rajta, és nem adnak neki felvilágosítást. Nemcsak a nagy jogokról van szó - a tulajdonhoz való jogról meg más jogokról -, hanem a kis szokásjogokról, a szokások jogáról, hogy családtagként eljárhassanak egymás érdekében, és anyagilag, erkölcsileg tudják egymást biztosítani; adott esetben az özvegyi nyugdíjat vagy más efféle, ezzel együtt járó jogosultságot megszerezni.

Azért úgy gondolom, hogy át kellene az élettársi kapcsolatot alapvetően változtatni, megfosztani a kötelező szexuális jellegétől, és azt mondani, hogy bármely két felnőtt, 18 évnél idősebb állampolgár életközösséget hozhat létre, és ennek az életközösségnek kellene aprólékosan és pontosan a szabályait kialakítani, és ezzel rengeteg problémát megoldanánk. Megoldanánk azokat a problémákat is, amelyek nem a homoszexuális vagy heteroszexuális párokra vonatkoznak, hanem általában két ember együttélésére. És ez nagyon gyakorlatias dolog.

Én is emlékszem gyerekkoromból meg máshonnan, hogy együtt éltek nők, csak a társadalom erre nem volt különösen érzékeny; és ki tudja, hogy volt-e ott szexuális kapcsolat vagy nem volt kapcsolat. Közös otthont hoztak létre, és ezt az otthont élettel és szeretettel töltötték meg. Úgy gondolom, hogy helytelen dolog ezt a kapcsolatot házasságnak nevezni. A házasság egy nagyon karakterisztikus, világos intézmény, amely az ősidőktől fogva létezik, és amelynek a legfontosabb fundamentuma az emberi társadalomnak, az emberi nemnek az állandó megújulása, új, semmi máshoz nem hasonlító egyedek létrehozása, és ezek alkotják együtt a klasszikus házasságot és a családot.

Tudom jól, hogy a tudomány ma már különböző lehetőségeket tár fel, hogy magányos embereknek is lehessen gyermekük, vagy pedig nem is tudhatjuk, hogy milyen megoldások lesznek. Gondolok itt a klónozásra meg más megoldásokra, de az alapvető, klasszikus házassági intézménynek világosan ez a primer, fő feladata. Másodszor pedig a családalkotás, az otthonalkotás, a közös háztartás, ezek mind együtt alkotják a házasság fogalmát. Ebből bizonyos részeket át lehet venni az életközösségi kapcsolatra vonatkozóan, és ez a társadalom számára - hangsúlyozom - fontos lenne. Aki látott már AIDS-es szegény beteget a halál felé soványodva, az megérti, hogy mennyire fontos az a melegség és az a kapcsolat, amiben ő részesülhet, amikor elkísérik őt a halálig.

(A jegyzői székben Török Zsoltot V. Németh Zsolt váltja fel.)

De számtalan más ilyen eset is lehet. Ezt tisztelni kell, el kell fogadni, és ennek a jogi intézményeit meg kell teremteni. De fosszuk meg ezt a szexuális bélyegétől! És mondom ezt azon embertársaink nevében is - bár én nem tartozom közéjük, mint ahogy Gusztos Péter is kijelentette ezt, heteroszexuálisnak érzem, tekintem magam, és az is vagyok -, hogy miért kényszerítjük rá egy élettársi kapcsolat elfogadásával, amire jogi meg társadalmi szempontból szüksége van valakinek, egy párnak, hogy ennek legyen nemiségi, szexuális vonzata.

(13.20)

Ehhez senkinek semmi köze. Ez mindenkinek a személyes joga, és ezt nem lehet nyilvánossá tenni. Tehát azért gondolom, hogy célszerű volna a törvényjavaslatot átdolgozni ennek az innovatív szemléletnek a tükrében.

Gondolkoztam azon, hogy módosító indítványokkal a jelenlegi törvényjavaslatot megbombázom. De ezt nem tudom megtenni, mert olyan hihetetlenül sok és rendkívül kusza szövevénye adódik a relációknak és a korrelációknak, amely teljesen áttekinthetetlenné teszi. Ráadásul ahogy Salamon képviselőtársunk korábban fölvetette egy héttel ezelőtt, teljesen konfúz helyzet alakult ki azáltal, hogy a polgári törvénykönyvnek a kodifikálása folyamatban van, amelynek egy szignifikáns része a jelenleg tárgyalás alatt lévő törvény tárgya, és ez áttekinthetetlen helyzetet hoz létre, amihez hozzájárul az itt már többször említett alkotmánybírósági döntés, ami roppant érdekes több szempontból is, amely az élettársi kapcsolatot a különböző neműek számára nem engedi, és az egyneműek számára igen.

Csak a bonyolultság kedvéért soroltam föl ezeket, nem kívánok belemélyedni az Alkotmánybíróság döntésébe, de ilyen helyzetben megfontolandó, hogy ezt a ma tárgyalt törvényt lezárjuk. Úgy gondolom, hogy nem kellene az általános vitát lezárni a mai nap, hanem ezt fölfüggeszteni, és akkor folytatni, amikor teljes mértékig tisztázódott a polgári törvénykönyvvel kapcsolatos - most már kapcsolódó módosító indítványok beadásának holnap van a határideje, holnap délután 4 órakor - és az ehhez a törvényhez beadandó módosító indítványok helyzete.

De amit én javasolok, az eléggé fundamentális dolog, amely további alkotmányütközések elkerülését teszi lehetővé, hiszen ha a nemiségtől függetlenné tesszük az intézményt, és az otthonalkotást, a közös háztartást, az együttélést emeljük ki mint általános emberi jogot, és annak adunk egy intézményt azért, hogy jogilag biztosítva legyenek, és a társadalmi elfogadottságot növeljük, ebben az esetben ezt az alkotmányos ellentmondást is meg tudjuk szüntetni.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu