BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Velkey Gábor úrnak szeretnék válaszolni néhány felvetésére, ezért nem kértem kétperceset, hogy tisztázzuk.

Ami a törvényben benne van, hogy a fenntartók esetében még egy lépcsőfok, mire a szakképzési támogatások leérkeznek az érintettekhez, ez így elég ritkán fordul ma elő. Elmondok egy példát, hogyan épül föl: Pécsett a Pannónia TISZK működik, amelyben benne vannak a fenntartók; ott benne van Bóly város önkormányzata, a sásdi önkormányzat, Pécs város önkormányzata, a megyei önkormányzat képviselői, és együttesen alkotják ezt a társaságot, ezt a gazdasági szervezetet, amely a szakképzés irányításával, működtetésével foglalkozik. Ehhez a szervezethez érkeznek a szakképzési támogatások, átutalások, és ez a szervezet a saját együttes tanácsülésén dönt arról, hogy ezt hogyan osztja tovább, milyen feltételek, milyen rend szerint. Tehát nincs még egy lépcső.

(18.40)

Egyébként a régi és új tiszkek átalakulásával kapcsolatban úgyszintén a törvény különbséget tesz közöttük, de abban az esetben, hogyha a régi tiszkek átalakulnak, és ezt a gazdasági társasági jelleget veszik fel, akkor a támogatásról maguk dönthetnek.

Fontos megjegyeznem azt, hogy itt a szakképzés - ön említette - alulfinanszírozott. Nem vagyok biztos abban, hogy alulfinanszírozott, hiszen a szakképzési támogatás normatív támogatás, és tulajdonképpen amit a regionális fejlesztési és képzési bizottságok osztanak el, ezt az úgynevezett fejlesztési támogatást e három forrásból finanszírozzák.

A normatív támogatásokkal az a baj, amit maguk a szakképző intézmények hoznak sokszor fel példaként, hogy egyforma, attól függetlenül, hogy milyen technikai, technológiai, milyen költséges háttere van egy-egy képzésnek. Igazából ezeket a normatív támogatás nem veszi figyelembe, tehát sajnos ilyen esetben az elosztás ilyen értelemben sérül.

Nem alacsony, nagyon magas ma a szakképzés támogatottsága. Az a finanszírozás, amit az állam erre fordít, jóval magasabb, mint jó néhány felsőfokú, rendkívül költséges képzésé. Ezt szerettem volna előzetesen megjeleníteni, elmondani önöknek.

A másik, hogy az előttünk levő törvény esetében ezt jobb, ha nagyobb társadalmi összefüggésben nézzük meg, hogy mit jelent ez a számunkra. Rendkívül alacsony ma Magyarországon a foglalkoztatottság, körülbelül 56 százalékos. Az Unióban különösen alacsony, de ha ezt kicsit szétszedjük és megnézzük, akkor azt látjuk, hogy a felsőfokú és a középfokú végzettség esetében ez 76-80 százalék körüli, tehát megegyezik az uniós tagállamok foglalkoztatottságával, és sajnos a 8 általánost nem végzettek, vagy korszerű szakképesítéssel nem rendelkezők esetében rendkívül alacsony a foglalkoztatás, ez az uniós foglalkoztatásnak körülbelül a negyede.

Nekünk ezekre az ellentmondásokra kell egyrészt válaszolnunk. Ahhoz, hogy ezeket valamilyen módon megváltoztassuk... - én értem, hogy kevés az, ami a törvényben benne van, hogy a hiányszakmák esetében egy plusz tanulmányi ösztöndíjjal próbáljuk a jelentkezők számát növelni, de ezt mi nem kardinális kérdésnek tartjuk. Nem azt mondtuk, hogy ez az egyetlen üdvözítő, hanem hogy ez egyik lépés a sok között.

A másik oldalról - hiszen a kamarákról sok szó esett itt - van egy másik úgynevezett belső strukturális válság a társadalom gazdasági szerkezetében. Az egyik oldalról van több mint 400 ezer munkanélküli, a másik oldalról - a kamarák felmérései és jelentései alapján - több mint 120 ezer üres, betöltetlen állás van, ami azért létezik, mert nincs megfelelő szakképzett munkaerő. Tehát a felmérések ezt igazolják.

Tehát van egy úgynevezett hiányszakma-kontingens, egy nagyon jelentős szakmai kontingens, és van rengeteg munkanélküli, és valamilyen módon ezt a helyzetet fel kell oldanunk. Nyilván ezt két módon lehet: egyrészt, hogy a szakképesítést már az elsődleges fórumokon, tehát a fiatalok esetében megpróbáljuk átstrukturálni, másrészt pedig a felnőttképzésben keresünk erre valamilyen választ, hogy ezek a ma munkanélküliek azoknak az állásoknak a betöltésére alkalmasak legyenek. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy ezek az állások, az üres állások régiónként eltérőek, tehát nem ugyanaz jelentkezik az Alföldön, mint az észak-magyarországi területeken vagy egyebeken. Tehát ezért is jó, ha a regionális fejlesztési és képzési bizottságok ezt valamilyen értelemben koordinálják.

Nincs itt a fideszes Tóth Ferenc képviselőtársam, aki az RFKB-k működését meglehetősen sajátosan értelmezte. Ő azt mondta, hogy ezek valami hatalmi tömbök, amelyek diktátumokat és egyebeket adnak a képzés számára, hogy milyen szakmák szerint képezzék itt a szakiskolák az érintett fiatalokat. Ez azért nem egészen így történik. Az a baj, hogy a képviselőtársamnak igazából valójában nincs tapasztalata. A regionális fejlesztési és képzési bizottságokat úgy alakította át tavaly vagy tavalyelőtt - most pontosan hirtelen nem is tudom, mi alapján - a törvény, hogy ennek kétharmadát adják a gazdaságban közvetlenül érintett szervezetek képviselői, tehát a kamarák, a munkaadók és a munkavállalók szövetségei, és egyharmadát adják az RFKB-knak a minisztériumok, fenntartók, tehát akik a finanszírozást végzik.

Ez pontosan azt az üzenetet jelenti, hogy elsősorban a gazdaság megrendeléseinek megfelelően történjen a szakképzés módosítása. De az RFKB-k nem úgy döntenek erről, hogy hirtelen hátat fordítanak mindennek, és azt mondják, hogy kérem szépen, holnaptól kezdve megváltoztatjuk a szakképzést. Hiszen nekünk figyelembe kell venni azt, hogy egyes intézmények, iskolák esetében milyen háttérrel rendelkeznek, milyen technikai, milyen tudásháttérrel, milyen humán tőkével rendelkeznek. Mert amelyik iskola esetleg közgazdasági tantárgyakat vagy kommunikációt oktatott, az holnapra nem fog tudni nekünk gépi forgácsolót képezni.

Tehát nekünk ezt figyelnünk kell, és ennek van egy felmérési rendszere, és a kamarák mellett igenis azt le kell tennem, el kell mondanom, hogy tavaly és idén is egy nagyon részletes felmérést indított el, hogy mire van szüksége a gazdaságnak. Ezért jogos a kamarák bennléte és ellenőrző szerepe is, hiszen több mint 700 millió forintért mérik fel kérdőívekkel, részben a gazdasági szervezetek igényeit ágazati jelleggel - tehát gépipar, építőipar, egészségügy vagy más területeken -, részben kistérségre lebontva próbálják azt megállapítani, hogy egy-egy területen várhatóan a közeljövőben milyen munkaerőre lesz szükség.

A regionális fejlesztési és képzési bizottságok ezen felmérésekre támaszkodva, de bevonva a tiszkeket, tehát a fenntartókat, bevonva az iskolai képzőhelyeket, velük együtt közösen állapítják meg, hogy milyen lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy átalakítsuk a képzési struktúrát, és a két-három-négy vagy öt év múlva végző fiataloknak milyen lehetőséget kínáljunk, milyen szakmákat adjunk a számukra, képezzük őket azért, hogy biztos kenyérkeresetük legyen abban az esetben, ha végeznek. Tehát ez az elsődleges szerepük ezeknek, és ezek nem diktátumokként valósulnak meg. Tehát nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy nézzük meg a működést, nyilván két-három év múlva lesz ennek eredménye.

Mondjuk a hiányszakmákat is. Most hirtelen a dél-dunántúli régió hiányszakmáit sorolnám fel, nem titkolva, egy reklámmal is, hogy ha valaki véletlenül ezt a késő esti parlamenti vitát nézi, és esetleg ilyen elvetemült, azért hadd tudja meg, hogy azok a szakmák, amelyek megkapják a tanulói ösztöndíjat, a hegesztő, az ápoló, a kőműves, a gépi forgácsoló, a gazda szakmakörökbe tartoznak.

Tehát arról van szó, hogy például a régió által kijelölt öt képzési területen, akik ide jelentkeznek, azok körülbelül a szakmai tanulmányaik mellé 10-30 ezer forint közötti ösztöndíjat kapnak. Ez azt jelenti, hogy ha valaki jó tanuló, akkor nyilván 30 ezret megkap, ha mellette azon a helyen, ahol a gyakorlati képzése folyik, megkapja azokat a juttatásokat, ami ilyenkor jár egy tanulónak, ami ma mindenkinek jár, akkor ez megközelíti a minimálbért. Ennek elsősorban az a célja, hogy azokat a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő fiatalokat arra ösztönözzük, hogy ezekre a szakmákra menjenek, mivel majdhogynem megélhetést biztosít nemcsak a saját számára, hanem a családnak egy jelentős jövedelmet jelenthet. Tehát ez a háttér, ez a gondolat van mögötte, azt hiszem, ez igazából nem jelent semmiféle negatívumot, de úgy éreztem, ezt önök is támogatják.

Még a tiszkekkel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy a tiszkeknek, tehát a térségi integrált szakképző központoknak közel nyolc különböző fajtáját lehet létrehozni a törvény szerint. Természetesen ez azért történik így, mert az iskolákat működtető fenntartók, a benne részt vevő szülők és bárkik dönthessék el szabadon, hogy melyik formát választják, melyikre adják az áldásukat, melyiket tartják az adott helyzetre a legjobbnak. Ezt az intézkedést a magam részéről rendkívül jónak tartom, hiszen nem egy központi utasítás alapján szervezi át ezt a világot, a szakképzésnek ezt a fajta rendszerét, hanem a lehetőségeket helyben döntsék el.

Hangsúlyozom nagyon: a tiszkek, tehát a térségi integrált szakképző központok, amelyek összefogják a szakképzés intézményét; nem azt jelentette, hogy besuvasztották ezt egyetlen intézménybe, hanem azt jelentette, hogy adott esetben, például Baranya megyében a képzések párhuzamosságát megpróbálják felszámolni. Tehát ne legyen az, hogy egy megyén belül, mondjuk, 12 helyen képeznek asztalost, hanem ezeket valamiféle módon 3-4 helyre koncentrálják, ott egy sokkal jobb műhelyrendszer felépítésével magasabban kvalifikált humán képzőrendszer kialakításával színvonalasabb szakképzést tudjanak folytatni. Hiszen pont a szakképző intézmények szétaprózottsága volt az egyik legnagyobb hátránya a megújulásnak, és a térségi integrált szakképző szervezetek ezt számolták fel. Tehát itt sem diktátumok vannak, hanem itt is az együttműködést valósítják meg.

Ez azért jó, mert ott mindenki érdekelt az egyensúly fenntartásában, hogy ezt sem lépik meg egyik évről a másikra, hanem az évek során lépésről lépésre teszik meg ezeket a változásokat, és ez biztosítja, hogy egy tartós váltás következik be, amely együtt jár egy színvonalas és hatékonyabb költséggel, finanszírozással.

(18.50)

Tehát mindezek tudatában támogatjuk ezt a törvényi módosítást, azt hangsúlyozva, hogy főleg nem tartom generálisnak - ahogyan Velkey Gábor képviselőtársam említette -, de mégis egy lényeges lépésnek tartom. Ha generális változásokról kell beszélnünk, akkor fel kell említenünk a 9-10. osztályok képzését, ahol nagyon sok szakképző intézmény azt mondja ezekről, hogy elfekvő, a tanulókat tulajdonképpen nem képezik igazából semmire, várnak arra, hogy a szakképzés beinduljon a területeken, és a 9-10. osztályokon biztos, hogy változtatni kell.

Tehát ha azt akarjuk, hogy a társadalomnak ezt a rétegét felemeljük, integráljuk, szakmával lássuk el, akkor ezekről a kérdésekről is kell beszélnünk - de ez most nem tárgya a törvénynek -, tudomásom szerint ezek elő fognak kerülni. Annál is inkább előkerülnek, mert tulajdonképpen minden régióban, tehát minden RFKB keretén belül most építik fel a stratégiát 2009 és 2013 között, és ezek a stratégiai viták zajlanak a régiós fejlesztési, képzési bizottságokon belül, ezek mindenütt felszínre kerülnek, és valószínűleg a Ház elé tudjuk hozni azokkal a törvénymódosítási javaslatokkal, ami már tényleg egy újabb, lényeges előrelépést fog jelenteni a számunkra.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu