DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Nyolc rövid összefoglalóval indított cikk látható az egyik internetes szakmai portál tegnapi tartalomjegyzékén. Két cím közülük: "El lehet menni; közel 800 orvos fogadta meg Gyurcsány tanácsát"; "Többezres nővérhiány és akadozó utánpótlás az egészségügyben". Az elmúlt héten az államtitkár asszony ismét a világválságot hozta fel minden baj okául. A baj sajnos korábbi. Még szó sem volt a válságról, s már mentek el az orvosok, s nem képeztünk szakdolgozókat. 2008 szeptemberétől kezdve csupán én tíz alkalommal hívtam fel a figyelmet arra, hogy nem lesz ki gyógyít, ki ápol bennünket. Mindig magyarázatot kaptam, hol kioktatót, mint legutóbb is, hol szép terveket. A kioktatástól legalább én okosodtam, a meg nem valósult tervek pedig szintén nem javították a közt.
A tények: 730 orvos, 117 fogorvos, 153 ápoló kért külföldi munkavállaláshoz igazolást 2008-ban, s főleg a 20-40 év közöttiek. Tisztelt Államtitkár Asszony! Ugye, megdöbbentő mennyiségű a 2008-ban engedélyt kérők száma?
(15.50)
Mikor és milyen lépéseket kíván végre tenni a tárca a szakemberhiány megakadályozására? Ugye, nem gondolják komolyan, hogy pénz nélkül, ígéretekkel itthon tudják tartani a jó szakembereket?
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés