BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Göndör képviselőtársam rámutatott arra, hogy értelmes kérdésekben lehet értelmesen együttműködni, és a közbeszerzési törvény módosításánál is konszenzussal döntöttünk. Be kell vallani azt is, hogy nem sikerült teljes egészében jól.

Az helyes irány, hogy a hazai kis- és középvállalkozók kapjanak többletlehetőséget a közbeszerzéseken való részvétel során. Ugyanakkor azt is kell látni, hogy a közbeszerzési törvény azt is előírja, és most lépett az is hatályba, hogy olyan vállalkozások, amelyek köztartozásokkal rendelkeznek, nem indulhatnak el. Márpedig az építőiparban ma nincs olyan kis- és középvállalkozás, amely minden kötelezettségének eleget tett volna, így most teljes egészében kizáródnak a verseny lehetőségéből.

Ezért is kezdeményezte a Fidesz, tisztelt Kóka képviselőtársam, azt, hogy az építőipar, az építésügy megsegítésére jöjjön létre munkacsoport a gazdasági bizottságon belül.

(14.10)

Beadta a parlament elé az elkészült javaslatsort ötpárti egyetértéssel, és a szabad demokraták képviselője is aláírta, amelynek az általános vitája meg is kezdődött az elmúlt héten. Ez is azt mutatja, hogy az ellenzék felelősen áll a válság kezeléséhez. De mi érdemi javaslatokat tettünk, a sajátunkat tettük bele, és nem mások által elkészített anyagokat hoztunk. Amennyiben mások véleményét is figyelembe vettük, az is szabályos keretek között történt, ahol a szakma és az érdekképviseletek véleményét is meghallgattuk.

Ami pedig az önkormányzati reformot érinti, mi azt mondjuk, hogy először is az általuk ellátandó feladatokat kell számba venni. Tehát az önkormányzatok által ellátott feladatokat kell számba venni. El kell dönteni, hogy mi az, ami ebből szükséges, és mi az, ami nem. Ma az állam sok felesleges dolgot láttat el az önkormányzatokkal, amelyekre nincsen szükség, nem szabad, hogy kötelező feladat legyen. Ennek ismeretében kell kialakítani a finanszírozás rendjét, illetve átalakítani. Nem először vágunk, és utána majd nézzük, hogy működik-e a rendszer, hanem először megmondjuk, hogy mit kell ellátni, és ahhoz igazítjuk a finanszírozást.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu