BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Göndör képviselőtársam, én nem beszéltem arról, hogy itt választásokra vagy új kormányra van szükség, egészen másról beszéltem. Arról beszéltem, hogy gazdasági és társadalompolitikai irányváltásra van szükség, ezt próbáltam kellőképpen körülírni, és a vita során egyszer-kétszer már szinte azt éreztem, hogy kezdjük érteni, mások is kezdik érteni azt, hogy miről is volt abban szó.

Egy kicsit méltányosabb elbírálást kérnék az ellenzékkel kapcsolatosan. Együtt ülünk a gazdasági bizottságban, és még egyszer szeretném leszögezni, hogy hónapokkal ezelőtt a Fidesz kezdeményezésére a magyar építésügy megsegítése érdekében létrejött egy munkacsoport, amely beadta, benyújtotta a parlament elé azon javaslatát, amely a mintegy 300 ezer munkavállalót magába foglaló hazai építésügy megsegítését igyekszik szolgálni és biztosítani.

Lehet, hogy meddővé vált a mai parlamenti vita, ezt sajnálom is, mert ehelyett vélhetően folytathattuk volna az egy héttel ezelőtt megkezdett általános vitáját annak az anyagnak, amely számos gyakorlati haszonnal is járna, elsősorban a vállalkozók számára, a hazai kis- és középvállalkozók számára, hiszen az építőipar többségben a kis- és középvállalkozásoknak biztosítana megélhetést. Ahelyett itt olyan reformokról beszélünk, amelyek alapvetően és gyorsan - úgy tűnik - konszenzus alapján nem fogják hozzásegíteni a hazai gazdaságot és azon belül a kis- és középvállalkozókat, az építőipart ahhoz, hogy megrendelésekhez jussanak, végre a körbetartozásokat fel lehessen számolni, és végre ki tudják fizetni a dolgozóikat, azt a 300 ezer embert, akik várják havi szinten a fizetésüket. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu