BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita végéhez közelítve mégiscsak ki kell még egyszer emelni, hogy alapvetően az a probléma ezzel a szabad demokrata indítvánnyal, hogy a piac társadalom-, gazdaság- és kultúraszervező képességét emeli ki az államéval szemben, és azt azért világosan látni kell, hogy a világ erről a modellről lemondott. Lemondott, az SZDSZ mégis ragaszkodik hozzá.
Róna Péter éppen ma délután nyilatkozott az egyik hírportálunknak arról, hogy összeomlott a 30 éve uralkodó neoliberális paradigma, a piac önszabályozó mechanizmusai nem válthatják ki az állami szabályozást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Erről beszéltem a mai felszólalásomban. Róna Péter korábban bankigazgató volt Amerikában, 1990-ben Magyarországra hazatérve pedig az első magyarországi kockázati tőkealapnak volt a vezetője. Azt gondolom, világosan kell hogy lássa egy banki tapasztalatokkal, pénzügyi, befektetői tapasztalatokkal rendelkező szakember, hogy a piac szabályozási - hogy mondjam - kiemelt szerepe csődöt mondott. Ennek ellenére itt csak piaci szabályozók hangzottak el az SZDSZ-es javaslatban, és a társadalmi szempontokat nem vette figyelembe.
Mi a megoldás? Az államot föl kell ruházni azzal a lehetőséggel, hogy ismételten tudjon erősen szabályozni és ellenőrizni. A kitörést pedig továbbra is a vízben és a földben látjuk, a technológiaigényes mezőgazdaságot kell támogatni. Ezen kívül ebben a patkóban is többször beszéltünk az energiahatékonysági beruházások fontosságáról, a megújuló energiaforrással kapcsolatos beruházások fontosságáról, amelyek mind-mind belső piacélénkítést tennének lehetővé. Ebben a parlamenti vitában itt tíz óra leforgása alatt belső piacépítésről, piacélénkítésről, tisztelt képviselőtársaim, sem a kormány, sem a Szabad Demokraták Szövetsége részéről nem hangzott el semmi.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés