DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Sajnos, államtitkár úr, ellent kell hogy mondjak önnek. Ellent kell hogy mondjak önnek, mert a mai napig tanúi vagyunk annak a pénzügyminisztériumi gyakorlatnak, amely úgy bűvészkedik a számokkal, hogy lehetőleg a Pénzügyminisztériumon kívül egyetlen más szereplő se tudjon semmiféle értelmes gazdasági programot leírni, merthogy folyamatosan újrakönyvelnek bizonyos helyeken adatokat, másokat máshova számolnak el, magyarul: teljesen követhetetlen, intranszparens.

Az egész költségvetés-tervezéssel mindig is ez volt a probléma, én miniszterként - engedje meg, hogy azt mondjam - három éven keresztül küzdöttem azért, hogy legalább gazdasági miniszterként, legalább koalíciós partnerként megtudjam az adatokat, világos, áttekinthető, összehasonlító képeket láthassunk, de két összehasonlító számsort már akkor sem kaptunk meg. És nem tudom azt gondolni, hogy a Pénzügyminisztériumban nincs meg az ehhez szükséges szakmai kompetencia, mert még egyszer szeretném rögzíteni, hogy nagyon jó véleménnyel vagyok a Pénzügyminisztériumban dolgozó szakemberek szakmaiságáról. Azt kell feltételeznem, hogy politikai indíttatásra nem engednek ki a Pénzügyminisztériumból olyan adatokat, amelyekre szükség van.

Ami a 2006-ot illeti, államtitkár úr: 2006-ban, a választásokat megelőzően önök a közvéleményt, a parlamentet és a saját koalíciós partnerüket is félrevezették a várható deficitadattal kapcsolatban. Önök - kérem, cáfoljon meg vagy értsen egyet - a választást megelőzően azt mondták mindenkinek, kifelé és befelé, gazdasági miniszterként nekem is, hogy 5 százalék körül fog alakulni a hiány, ha így számoljuk, kicsit 5 százaléknál lejjebb, ha úgy számoljuk, belevesszük a Gripeneket, az autópályát, akkor picit 5 százaléknál feljebb. Emlékszik erre, államtitkár úr?

És megtörtént a választás, és a választást követően kiálltak, és azt mondták, hogy mégis több mint 10 százalék lesz a hiány. Önök 1000 milliárd forinttal számolták el ezek szerint 2006-ban a hiányt. Ez az oka annak, hogy a Pénzügyminisztérium előrejelzéseit, ne haragudjon, de nem nagyon tudjuk komolyan venni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu