DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Tisztelt Bencsik Képviselő Úr! Önt hallgatva egy film jut eszembe, amit nemrég volt alkalmunk a Magyar Televízió jóvoltából újra megnézni. Ez A tanú című film, és Virág elvtárs örökbecsű szavai tolulnak elénk, amikor halljuk azokat a mondatokat, amelyekkel ön, tisztelt képviselő úr, lényegében a szocializmus évtizedeinek gazdaságpolitikáját idézi meg. Azért mondom ezt, mert azokra a viszonyokra próbál építeni, ahol az állam oldja meg a problémát az egyén és a piac helyett, ahol el sem hangzik az öngondoskodás, a felelősségvállalás, az egyéni felelősség és a piaci verseny egyik olyan kategóriája sem, amely a szabadversenyes kapitalizmusra, a piacgazdaságra épít.

Egy nagyon veszélyes jelenségről van szó, hiszen úgy tűnik, hogy önök a másik nagy parlamenti párttal, a szocialistákkal karöltve éppen a piacgazdaság alapintézményeit próbálják megkérdőjelezni. Pedig ha igaz az, hogy a piacgazdaság permanens válságok sorozata, akkor erre csak azt tudom mondani, hogy a kommunizmus pedig tömeggyilkosságokkal tarkított csődök sorozata volt. Ha már a kettő közül választani kell, akkor ajánlanám magunknak a piacgazdaságot.

Azért is csodálkozva hallgattam Bencsik polgármester urat, mert én hallottam őt beszélni polgármesterként is. Akkor nem beszélt domináns tőkeérdekről, multinacionális tőkeellenes hangok sem hangzottak ki a szavaiból, de akkor a beszédét valószínűleg nem a Fidesz központi kommunikációs gépezete írta meg helyette, hanem a józan ész diktálta azokat a mondatokat, amelyek mind-mind arra utalnak, hogy a piac, a piaci szereplők teremtenek munkahelyeket Magyarországon.

A két percből már nincs sok időm, ezért már csak azt szeretném elmondani, hogy a helyi iparűzési adóval kapcsolatban nem az önkormányzatokat szeretné a Reformszövetség megfosztani a bevételektől, hanem a gazdálkodókat szeretné megfosztani egy meglehetősen rosszul kivetett és igazságtalan adónemtől.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu