DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Nagyon örülök ennek a vitának, polgármester úr, mert azt látom, hogy hozzászólásról hozzászólásra finomodik ez az álláspont, és kerülünk közelebb a piacgazdaság alapeszményéhez. Hiszen ön most azt fogalmazta meg, hogy mennyire jó, hogy helyi multinacionális vállalkozások helyi közszolgáltatásokban részt vesznek, és mennyire jó lenne, ha az állam is így működne. Nos, itt a piaci szektor és az állam együttműködésének azzal a fajta lehetőségével találkozunk, amit az SZDSZ és a Reformszövetség is támogat, tehát nagyon örülök, hogy ezt polgármester úr is alátámasztja.
Amit a piaci hajtóerők és a társadalmi szolidaritás összeegyeztetésének szükségességéről mond, azt teljesen természetesen osztom. Szeretném azonban megjegyezni, hogy a Reformszövetség abból indul ki, amiből egyébként liberális gazdaságpolitikusok kiindulnak, kiindul Fukuyama, kiindul Hayek és kiindulnak azok az elemzők is, akik részt vettek a Reformszövetség programjának összeállításában, hogy tudniillik munkahelyeket és gazdasági prosperitást a gazdaság szereplőin kívül más nem tud teremteni. Az állam gazdasági lehetőségeket nem tud teremteni, az állam nem tud egy forintból kettőt csinálni! Egy forintból kettőt tehetséges vállalkozások tudnak csinálni, olyan tehetséges vállalkozások, polgármester úr, mint amilyenek az ön városában is hozzájárulnak folyamatosan a gazdaság növekedéséhez.
Én hallottam egyszer önt beszélni Tatabányán egy gyáravatón, ahol ön pontosan ezeket az ebben a szellemiségben fogant gondolatokat mondta el, és nagyon örültem, hogy vannak még fideszes képviselők, vannak még fideszes polgármesterek, akik nem szakadtak el teljesen a gazdasági racionalitástól. És most ezt a reményemet, hitemet adta vissza az utolsó hozzászólása, amelyben a gazdaság és az állam kiegyensúlyozott együttműködéséről beszélt, ami ezek szerint a Reformszövetség és természetesen a liberálisok programjával is egyezik.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés