ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Rácsatlakozva Bencsik képviselőtársam mondandójára, én is azt tudom javasolni - és talán kérni is -, hogy a működtető, szolgáltatói vagyon további privatizációját úgy állami szinten és önkormányzati szinten is be kellene tiltani. Teljes egészében be kellene tiltani addig, amíg ténylegesen az elmúlt húsz év privatizációjának eredményességét, kudarcait és a jelenlegi állapotát teljes egészében fel nem dolgozzuk.

Ezt mondom azért is, mert nem véletlenül tértem ki az önkormányzatokra is. Ma már ott tartanak az önkormányzatok, hogy teljesen a vagyonfelélés helyzetébe kerültek. Óriásiak a hitelek, óriási a kötvénykibocsátás, és vele párhuzamosan szépen kezdenek szabadulni akár a távhőszolgáltatástól, akár a hulladékgazdálkodástól, akár a víz- és csatornaműködtetés vagyontárgyaitól is.

Kérem államtitkár urat, hogy ebben a kérdésben jelen pillanatban egy megálljt kellene parancsolni a működtető és szolgáltatói vagyonnal kapcsolatosan, és ugyanerre az önkormányzatok figyelmét is felhívni. Nem véletlenül mondta Bencsik képviselőtársam is, hogy a jövő nemzedéke számára. De mi marad a jövő nemzedéke számára? Államadósság, kilátástalanság, kiszolgáltatottság. Tehát most, ami még jelenleg a kezünkben van, arra figyeljünk!

Nekem is van az erdőtörvénnyel kapcsolatosan tíz módosító indítványom, de amit az ombudsman mond ebben a kérdésben: le kellene állítani a jelenlegi erdőtörvényt, de ugyanígy a vízszolgáltatás vagy a víz magyarországi tulajdoni hányadának a privatizációját is, és az önkormányzati tulajdonok szolgáltatói szektorának a privatizációját is most, jelen pillanatban meg kellene tiltani. Főleg ebben a válságos pénzügyi-gazdasági helyzetben, amikor nyomott áron, azt lehet mondani, kijátszva az önkormányzatokat próbálnak meg bizonyos körök vagyont szerezni. Az ilyen embereket el kellene zavarni az országból!

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu