GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, Kontur képviselő úr, én megértem az ingerültségét, ezt mondtam. Az önök hozzászólásaiból ma csak ez jött ki: előrehozott választást, új kormányt. De hogy annak mi lesz a ténykedése, mit tár a választók elé, erről önök nem hajlandók beszélni.

A másik, amikor Keller úrral vitázott, úgy látszik, hogy az államtitkár úr idejébe nem fért bele: tudja, képviselő úr, az a baj, hogy az ember öregszik, és egyre hosszabb az emlékezőképessége. Én emlékszem, hogy amikor a kormányváltást követően csak a takarítás után kiderült, hogy az államháztartási hiány majdnem 10 százalék, és azóta is vallom, hogy tételesen az akkori költségvetéseket előszedve ki lehet mutatni, hogy hogyan mentek az állami pénzek az ÁPV Rt.-n keresztül ki az ellenőrzésünk meg az ÁSZ ellenőrzése alól, és amikor ezt visszahoztuk, lett 9 százalék. Tehát van mit takargatni a Fidesznek is, és volt nekünk is gondunk azzal, hogy mit veszünk át, és utána azt hogyan hozzuk rendbe. És gondolja el, hogy abból a 9-ből ma 3 százalék alatt tartunk! (Kontur Pál: 375!) Önök miben segítettek? Hányszor segítettek, amikor kiadást akartunk csökkenteni? (Kontur Pál: 375 milliárd forint maradt bent!)

Forrás: parlament.hu