ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/9115. számú országgyűlési határozati javaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 357 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök által visszaküldött, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2008. június 2-ai ülésén elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája és zárószavazása. A köztársasági elnök átiratát és a visszaküldött törvényt T/5657/9. számon a honlapon elérhetik. Az alkotmányügyi bizottság a mai napon benyújtotta ajánlását, amelyet T/5657/11. számon megkaptak.

Kezdeményezem, hogy a záróvitában a módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Láthatóan az Országgyűlés többsége az indítványt elfogadta.

Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjaira. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, a Fidesz-frakcióból.

Forrás: parlament.hu