KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Most az a helyzet állt elő, hogy miközben Nyitray képviselő úr megfogalmazta az igényét, hogy válaszoljon már neki valaki, hogy miért nem lehet a bérlakásépítések után az áfát levonni, mielőtt válaszoltam volna, fogta magát, kiment a teremből, és hazament. (Bencsik János: Majd megpróbáljuk neki elmondani.)

Ezért nagyon sajnálom, de azért mégis el kell hogy mondjam, hogy nem volt igaza akkor, amikor ezt a felvetést elmondta. 2007 végén volt egy generális áfatörvény-alkotás itt az Országgyűlésben. Ezt követően 2008 tavaszán volt néhány ponton módosítás, és ezen módosító javaslatok között került szabályozásra az, hogy abban az esetben, ha valaki bérlakásokat épít, visszaigényelheti az áfát az építéssel összefüggésben abban az esetben, ha vállalja azt, hogy a bérbeadást adóköteles tevékenységként végzi, és az a tevékenység pedig túlnyomórészt bérbeadásból származik, illetve a cég, amely végzi a bérbeadást, túlnyomórészt bérbeadással foglalkozik, abból van az árbevétele.

Ezen kettős feltétel teljesítése esetén lehetőség van tehát arra, hogy visszaigényelje az áfát. Kérem Bencsik képviselő urat, hogy adja át üzenetemet Nyitray képviselő úrnak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu