VARJU LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a lehetőséget. Mint Székesfehérvárért aggódó képviselőnek és mint a közgyűlés tagjának, azt gondolom, önnek is legalább annyira fontos, hogy ennek a patinás épületnek a felújítására sor kerüljön.

Ebben a helyzetben elsősorban jogi megközelítésről kell hogy beszéljünk. Ennek végeredménye pedig az, hogy mind jogi, mind gazdasági szempontból jogszerűen jártak el a hatóságok, és ennek megfelelően született meg a végső döntés is. Így mind gazdasági, mind pedig jogi értelemben, úgy gondolom, példaként lehet az is, amely ösztönözhet másokat, többek között akár az önkormányzatokat, más vállalkozásokat is arra, hogy továbbra is pályázatokat nyújtsanak be.

Így hozzájárulhat ez is, ami az első mondatában is szerepel, hogy itt is nagyon jelentős támogatási lehetőségként a gazdaság fejlesztésére további forrásokat tudunk biztosítani Székesfehérvárnak és környezetének.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu