GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót és a lehetőséget. Nem kívánnám a parlamentet szavazás előtt terhelni a zárszóval, tehát nagyon röviden értékelném a vitát, hiszen menet közben, azt gondolom, elég aktív eszmecsere folyt és korrekt vita. Nagyon sok mindenre válaszoltunk, és azt is nyugodtan mondhatom, hiszen előkészítés alatt van nagyon sok kapcsolódó módosító javaslat pont azok kapcsán, amik bár itt a vitában is fölmerültek, de előzetesen is jelezték, és ha szükséges, akkor természetesen még bizottsági javaslatok formájában is lehet a törvényt tovább javítani. Úgy gondolom, azt nem mondhatja senki, hogy egy erőltetett menetű törvénykezés folyt, és ezt mi most sem szeretnénk gyorsítani. Tehát azt látjuk, hogy ameddig szükséges, még további egyeztetéseket hajlandók vagyunk természetesen támogatni.

Egy dologra talán nem tértem ki, a legelején volt szó a kistermelői szálalásról. Ezt nem fogjuk szálalási tervvel terhelni, ezt végrehajtási rendeletben bizonyos paraméterek megadása mellett akarjuk szabályozni. Úgy gondolom, szerintem nagyon sok mindent tudtunk itt, a mai részletes vitában is tisztázni, és köszönöm szépen a korrekt módosítási szándékot, hiszen nagyon hosszú távra és reményeink szerint sok-sok évre készítjük ezt a törvényt. Ezért is fontos, hogy valamilyen szinten az a hármas funkció, amit folyamatosan jeleztünk, megjelenjen ebben a törvényjavaslatban.

Még egyszer köszönöm szépen a korrekt szakmai vitát, és még az estig beadandó kapcsolódó módosító javaslatokkal együtt, azok támogatásával együtt majd szeretném, hogyha a tisztelt Ház ezt nagy többséggel elfogadná, és egy olyan új törvény lépne hatályba, amely a jelenleginél sokkal pontosabban és sokkal korrektebbül szabályozná az erdőgazdálkodást, az erdőben folytatott munkát és egyúttal természetesen az erdők védelmét.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu