GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Ángyán képviselő úrnak szeretném jelezni, hogy az OMVP-nek van egy felülvizsgálati eljárása, most nyilván sok minden ok miatt, és a terveink között szerepel, hogy visszahozzuk az erdő-Naturát, és nyilván az erdőterveket is felül fogjuk vizsgálni Natura-ügyben.

Csak egy bajunk van: nem kapunk megfelelő információkat. Tehát magyarul ez azt jelenti, hogy akik ezeket a kijelöléseket valamilyen okból eldöntötték, nem mindig tudják megadni azokat az indokokat, hogy most ez miért is lett Natura 2000 terület. Én itt látom a problémát, hogy egyfajta mennyiségi szempont volt a döntő. Ennek a felülvizsgálata abszolút indokolt, mert soha nem tudunk majd olyan dolgokat elfogadtatni a társadalommal, ahol biztos, hogy nincs az a védett valami, ami miatt annak Naturának kell lennie, mert nem tudják igazolni, hogy ott van. Számtalanszor rákérdeztünk, számtalanszor kértük, akkor igazolja az a döntéshozói kör, amelyik ezt annak idején végezte, hogy ez a konkrét terület miért lett az, és bizony van, amikor problémáik vannak ezzel a dologgal.

Én is azt gondolom, hogy nincs még egy olyan ország, mint Magyarország, amelyik ekkora területeket jelölt volna ki erre a funkcióra. Lehet, hogy kétszer ekkorát kellett volna, csak azt nem látom, hogy milyen indokok alapján történt ez a történet. Abban is teljesen igaza van a képviselő úrnak, hogy erről a tulajdonosok alapvetően nem a kijelölés előtt, hanem jóval a kijelölés után értesültek. Pontosan ezért volt az, hogy csak sokkal később lehetett megkezdeni azokat az intézkedéseket, mondjuk, a vizes élőhelynél és egyébnél, ahol már érvényesíteni tudtuk volna a támogatási rendszerben. Tehát magyarul: a két dolog elvált egymástól, a kijelölés fázisában nem készült ehhez sem megfelelő kompenzációs terv, sem forrás. Így azért elég nehéz ezt a kérdést kezelni, amikor már egy kész tényt akarunk ráhúzni az egyébként már más irányokban eldöntött programokra.

Tehát folyamatban van ez a történet, és mi azt szeretnénk, ha ebben békesség lenne, de ehhez szükség van arra a felülvizsgálatra, amiről ön is és Herbály képviselőtársam is beszélt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu