ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most az lenne a feladat a Házszabály szerint, hogy vita nélkül határozzunk arról a javaslatról, hogy elnapoljuk-e vagy sem. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy egyhangúlag elfogadták a javaslatot.

Viszont fölhívnám a figyelmét képviselő úrnak, hogy a Házszabály 58. § (2) bekezdése alapján 8 napon belül kezdeményezni kell a tárgyalás folytatását, úgyhogy a házbizottságban ez majd történjen meg, jó? Ne felejtsék el! Köszönöm szépen.

Az általános vitát ennek megfelelően így nem zárom le, viszont már most jelzem önöknek, hogy módosító javaslat érkezett - úgyhogy majd lesz részletes vita, természetesen -, és még várható is.

Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés következő, várhatóan kétnapos ülését március 30-án 13 órára összehívom. Megköszönöm munkájukat, és mindenkinek jó pihenést kívánok.

Az ülést bezárom. Viszontlátásra!

(Az ülés 18 óra 14 perckor ért véget.)

Béki Gabriella s. k.

Gulyás József s. k.

jegyző

jegyző

Móring József Attila s. k.

Podolák György s. k.

jegyző

jegyző

Dr. Szűcs Lajos s. k.

jegyző

A kiadvány hiteléül:

Dr. Soltész István

az Országgyűlés főtitkára

Szöveghű jegyzőkönyv

" A 2006-2010-es országgyűlési ciklus

29365 Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 12. ülésnapja 2009. március 24-én, kedden 29366

Forrás: parlament.hu