VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két rövid megjegyzéssel szeretném kezdeni.
Először Tóth Ferenc azon véleményére reagálnék, amelyben felhívta a figyelmünket - szerintem joggal - arra, hogy a kampányígéreteket illik betartani. Szeretném ezt kiterjeszteni: a kampányígéreteket illik betartani a múltban, a jelenben és a jövőben is. Azt gondolom, ebben bizonyosan nincs vita közöttünk.
A másik megjegyzés Molnár Béla észrevételéhez kapcsolódik. Nagyon egyetértek vele a tekintetben, hogy a legfontosabb megállapítása a jelenségnek az, hogy a Paksi Atomerőműben, a KFKI-nál és a budapesti Műegyetemen működő oktatóreaktornál sem történt semmilyen, a hétfokozatú nukleáris skálán eseménynek minősíthető történet 2007-ben. Valóban ez a legfontosabb állítás, és itt el kell mondanunk azt is, hogy utoljára ilyen évünk 1996-ban volt. Ugye, 2003-ban történt az üzemzavar, a következő években voltak apróbb problémák, de ez a 2007. év egy fontos év e tekintetben, hogy semmilyen, az eseményskálán akármilyen besorolást jelentő esemény nem történt. Ez azért fontos, mert ugyanezt a következtetést vonják le a 2007-ben 30 alkalommal megtörtént nemzetközi ellenőrzések is, ugyanezt az állítást fogalmazzák meg.
Érdemes röviden áttekintenünk néhány 2007-es eseményt, eredményt, mert ez a jelenre és a jövőre nézve is fontos következtetések levonására ad lehetőséget. A paksi erőmű 2007-ben a hazai villamosenergia-termelés 36,8 százalékát adta. Ez egy fontos adat, mindannyian ismerjük, tudjuk ennek a jelentőségét. A teljesítménykihasználás ebben az évben 87,1 százalék volt, ami nemzetközi összevetésben is kimondottan jó eredmények számít.
Néhány fontos gazdaságossági adatot is szeretnék idézni, bár Molnár Béla erre is hivatkozott, és egyetértek az általa megfogalmazottakkal. Az 1 kilowattóra villamosenergia-előállításra jutó költség a paksi esetben 10,16 forint 2008-ban, 2009-ben 10,71 forint. A Mátrai Erőműben 16 forint körül van, az import átlagára 16 forint 50 fillér, a Budapesti Erőműben 22, Csepelen 26, a Tiszai Erőműben 28, a Dunamenti Erőműben 29. Az adatok önmagukért beszélnek. Ez fontos figyelembe venni minden energiapolitikai döntésnél, amelyet meg kell hozni a parlamentben.
Visszakanyarodva a 2007-es eseményekre, időszakra: nagyon fontos történés, hogy 2007-ben bezáródtak, lezáródtak - erre Tóth Ferenc hivatkozott - a 2003-as üzemzavarral kapcsolatos tevékenységek, ráadásul eredményesen. Nagyon fontos 2007-es történés, hogy folytatódtak a 8 százalékos teljesítménynövelést célzó munkálatok. Folytatódtak az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos előkészítő folyamatok, valamint a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék elhelyezését szolgáló bátaapáti tároló létesítésével kapcsolatos munkálatok, amelyek azóta is megnyugtatóan folytatódnak, ez szintén nagyon fontos.
Úgy gondolom, ezek azok az eredmények, amelyek 2007-ben kiemelhetők, és amelyek a jelen felé közelítve folyamatos megerősítést kapnak, és a jövőre nézve is bizakodással tölthetnek el bennünket abban, hogy jó irányban halad a magyar atomenergia ügye.
Egy konkrét kérdésre szeretnék még kitérni, amit Mécs Imre említett, és a bizottsági határozati javaslathoz kötődik. Hivatkozott a környezetvédelmi bizottság javaslatára, amelyet nem támogatott a honvédelemmel foglalkozó bizottság.
Szeretném megerősíteni, hogy az atomenergia-biztonság hatósági rendszerének áttekintését fontosnak tartjuk, ha ezt nem ebben az évben, akkor a következő években időszerűnek véljük. Úgy gondolom, ebbe az irányba tovább lehetne és tovább kellene menni. Ebben lehetne szélesebb konszenzus.
Összefoglalóan pedig azt mondhatom, hogy a jelentést egyértelműen elfogadásra ajánljuk, alkalmasnak tartjuk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés