KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. (Ékes József: Lajos, röviden!) Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nagyon hálásan köszönöm az értékes hozzászólásaikat. Úgy véltem, az ellenzéki padsorokból olyan megszólalások voltak, mint hogyha arra készülnének, hogy mi két-három cikluson keresztül még kormányzunk, ami így egyébként rendben van, merthogy bennünket ostoroztak olyan intézkedések miatt, amelyek a jövő kormányokra nézvést jelentenek majd könnyítéseket, vagy legalábbis jobban tudják kezelni az akkor kialakuló helyzeteket, mert azért lehet látni, hogy mi fog bekövetkezni.

Voltak nagyon felelősségteljes megszólalások; Pettkó képviselőtársam már teljesen úgy szólt hozzá, mint hogyha tagja lenne a jövendő kormánynak. (Derültség a független képviselők soraiban.) Én ezt nagyon hálásan köszönöm. És Ékes képviselő úrnak is nagyon értékes hozzászólásai voltak.

Kedves Képviselőtársaim! Néhány dolgot szeretnék azért megjegyezni, hogy illúziókat ne kergessünk.

(13.30)

Néhány evidenciát kéne legalább ebben a Házban lefixálni, példának okáért azt, hogy mi a nyugdíj. A nyugdíj nem szociális ellátás. Nagyon sok hozzászóló minthogyha valamilyen segélyezésről beszélt volna, vagy olyan társadalmi transzferről beszélt volna, amelyet így-úgy ki lehet magának taposni az embernek, és az mint jövedelem jelentkezik majd idős korára az embernél. Szeretném azt is tisztázni, hogy a nyugdíj szolgálati idővel és járulékfizetéssel szerzett jog. Ha tehát ezt a két evidenciát komolyan vesszük, akkor ebből az aspektusból lehet néhány dolgot lefixálnunk.

Attól, hogy valaki öreg, még nem jelenti azt, képviselőtársaim, hogy nyugdíjas is, és kaphat valaki úgy nyugdíjat, hogy még nem öregedett meg. A magyar nyugdíjrendszerben vannak komoly szolidaritási elemek, amelyeket én nagyon helyesnek tartok, példának okáért, amit Béki Gabriella képviselő asszony az előbb elmondott, a hátramaradotti ellátásokban, az özvegyi nyugdíjban, az árvaellátásban, igen, kell legyenek szolidaritási elemek - csak nehogy azt higgyük, hogy mindenki problémáját megoldja a nyugdíjrendszer akkor, hogyha ő majd elég idős lesz! Merthogy vannak a nyugdíjrendszerben még mindig olyan méltányolható intézkedések, amelyek azért segítenek az embereknek, mert szociális aspektusokat is figyelembe veszünk. Példának okáért ilyen a méltányosságból történő nyugdíj-megállapítás intézménye, a résznyugdíj intézménye. Nem szerzett elegendő szolgálati időt ahhoz, hogy saját jogú nyugellátással rendelkezzen valaki, ezért van lehetősége arra, hogy résznyugdíjat kérjen, méltányosságból. Igaz, az egész életét ledolgozta, mert nagy valószínűséggel ezek a jellemzően idős, vidéki asszonyok az életüket ledolgozták, neveltek négy-öt gyereket, tisztességgel dolgoztak világéletükben, csak nem tudnak húsz év szolgálati időt leigazolni ahhoz, hogy saját jogú nyugellátásban részesüljenek.

A másik ilyen evidencia, amit le kéne tisztázni magunkban, függetlenül attól, hogy ki alakít kormányt a következő négy évben, nyolc évben, tíz évben, hogy milyen nyugdíjrendszert is szeretnénk magunknak csinálni. Én azt gondolom, hogy a nyugdíjrendszer kiszámíthatósága nagyon komoly érték, erre többen céloztak, Ékes képviselő úr is, Béki képviselő asszony is.

Azt gondolom, hogy három pilléren, három lábon, mint egy suszterszéknek kell állnia a nyugdíjrendszernek. Fenntartható legyen, mint rendszer, tehát működőképes legyen, mint rendszer. Ezért nem vagyok híve én egyébként annak, hogy szüntelenül belekutyulnak a nyugdíjrendszerbe, mert ez egy nagyon bonyolult, nagyon strukturált, nagyon cizellált rendszer. A másik, hogy kellő rugalmasságot biztosítson a rendszer ahhoz, hogy ha jönnek új kihívások, arra jó válaszokat lehessen adni, mert hogyha bemerevedik, akkor nem tudunk jó döntéseket hozni. A harmadik pedig, hogy finanszírozható legyen. De ha az előző kettő nem áll fönn, akkor hiába tartjuk a finanszírozhatóságot, vagy fordítok a rendszeren, hogy ha van finanszírozhatóság, és nincs kellő rugalmasság az újabb és újabb kihívásokra, akkor megint összedőlhet mint rendszer.

A harmadik evidencia, amit érdemes lenne fixálni, hogy körülbelül a magyar gazdaság, de benne az európai gazdaság is nagyjából, GDP-arányosan, azaz nemzeti össztermék-arányosan 10-11 százalék körüli nyugdíjkifizetést tud, mondhatnám azt, hogy gondtalanul finanszírozni. Kedves Barátaim! Az előreszámítások azt mutatják, hogy ha nem teszünk intézkedéseket, akkor a jelenlegi népesség 28 százalékát kitevő idősek társadalma a következő évtizedekben 48-49 százalékra megy föl, és hogyha intézkedéseket nem teszünk, ez a GDP-arányos kifizetés 10,8 százalékról 17-18 százalékra mehet föl - de ezt senki nem vállalja Európában! Tehát azok a jó intézkedések, amelyek 10-11 százaléknyi kifizetés arányát tudják biztosítani.

Szeretném az itt ülőknek nagyon egyszerű szavakkal azt a helyzetet megfogalmazni, hogy mire lehet számítani öt év múlva, tíz év múlva, húsz év múlva, hiszen az itt ülő politikai pártok, reményeim szerint mindegyike kormányozni fog még a következő évtizedben, vagy így, vagy úgy, vagy legalábbis itt lesz bent a politikában, és hatása lesz, szava lesz arra, hogy milyen a nyugdíjrendszer. A nyugdíjrendszer és ez az idősödési probléma pontosan az a probléma véleményem szerint, ahol a politikai pártoknak le kellene ülni egy asztalhoz, és végre meg kellene abban állapodni, hogy milyen időskort szeretnénk azoknak az embereknek, akik már bent vannak a nyugdíjrendszerben, milyen időskort szeretnénk azoknak, akik most jönnek a nyugdíjrendszerbe, és többen céloztak rá, milyen terheket szeretnénk rakni azoknak a nyakába - ezt csak nagyon idézőjelesen mondom -, akik mögöttünk jönnek. Én azt is gondolom nagyon határozottan, hogy persze a politikának komoly intézkedéseket kell hozni azért, mert minden egyes ember, aki jogosultságot szerzett rá szolgálati idővel és járulékfizetéssel, az nem eltartottja a társadalomnak, mert megdolgozott érte; azt hiszem, ebben itt mindannyian egyetértünk.

Kedves Barátaim! Amit mondtam, hogy nagyon egyszerű, nem statisztikákat mondok, és esküszöm önöknek, a pénz, a forint, az euró az én számból el nem fog hangzani, mert nem erről van szó, hanem egy struktúráról van szó. Jelenleg a népességben korcsoportokat, kohorszokat számolunk, ötévenkénti korcsoportokat. A 0-4 és az 5-9 éves korcsoportban nincs 1 millió gyerek most, jelenleg Magyarországon, 977 ezer gyerek van, a két középső korcsoportban, a 30-34, 35-39 éves korcsoportban pedig 1,6 millió ember van. Ha ezt előretoljuk azzal az intervallummal, amiről itt beszélünk korhatáremelés gyanánt, mondjuk, húsz évvel, akkor világosan látszik, hogy 1,6 millió ember megy bele a nyugdíjrendszerbe, de nem jön a helyébe még 1 millió sem. De hát ezt valakinek finanszírozni kell!

Valakinek finanszírozni kell, ugyanis ha két dobozt fölteszünk egy asztalra, és az egyikbe belefizetjük a járulékokat - most már kell adót is, mert a mindenkori járulékbefizetések nem fedezik a mindenkori kifizetéseket, körülbelül 20 százalékát adóforintokból kell kielégíteni -, és a másik dobozban pedig gyűjtjük azokat, akik szeretnének ebből a másik dobozból kivenni járadék formájában vagy nyugdíj formájában, és itt fölszaporodik azoknak a száma radikálisan, akik szeretnének igényelni ebből a másik dobozból, akkor az ő igényeiket csak akkor lehet kielégíteni, ha a már bent lévők kárára hozunk döntéseket, vagy mindenkinek alacsonyabban tartjuk a javadalmazását, a járadékát.

Következésképpen én azt gondolom, hogy intézkedéseket kell hozni. Azért kell intézkedéseket hozni, mert egyrészről, hogyha ezt a befizetői alapot szeretnénk bővíteni, ezt a korcentrum emelésével tudjuk bővíteni, ugyanis a korhatáremelés nem önmagáért való dolog, hanem a korhatáremelés automatikusan hozza mindig a korcentrum növekedését. Azt is eldönthetnénk persze, hogy senkinek nem lehet 62 év alatt menni, de nem ezt akarjuk, mert vannak olyan intézkedéseink, mint az előrehozott nyugdíjak kérdése, ahol lehetővé tesszük, hogy előbb elmenjen nyugdíjba, de annak az a konzekvenciája, hogy ő nagy valószínűséggel kevesebb - sőt biztos, hogy kevesebb - nyugdíjat fog kapni, minthogyha a korhatár betöltésével menne el nyugdíjba.

A másik dolog, amire figyelni kell a jövőbeni kormányoknak: mondok két csúnya kifejezést - de igyekszem ezt is egyszerűen elmagyarázni -, az egyik a csereráta, a másik pedig a helyettesítési ráta. Jelenleg 2 millió 900 ezer nyugdíjas van Magyarországon, és kifizetünk 3,2 millió nyugdíjat darabra. Kérdezhetik, hogy hogy van ez a differencia. Úgy van ez a differencia, hogy több nyugdíjat fizetünk ki, mint amennyi nyugdíjas van, mert Magyarországon több jogcímen is lehet egyszerre valamilyen nyugellátást kapni, például a hátramaradotti ellátásokban.

A nyugdíjrendszerben durván bent van 3 millió ember, és ebből mindig mennek ki, és mindig jönnek be. Akik meghalnak, kimennek, és az új, friss nyugdíjasok bejönnek. Kimennek, bejönnek. Akik kimennek, azok jellemzően alacsony nyugdíjjal, kevés járulékfizetéssel megalapozott, alacsony nyugdíjjal mennek ki, akik bejönnek a nyugdíjrendszerbe, azok pedig magasabb iskolai végzettséggel, kvalifikáltabb szakmákból, magasabb szolgálati idővel, több járulékfizetéssel jönnek be. Tehát már önmagában a finanszírozás oldaláról az is pluszterhet jelent, hogy alacsony nyugdíjjal mennek ki, és magasabb nyugdíjjal jönnek be.

Plusz van egy másik probléma, az úgynevezett csereráta. Én nem Istentől való kárhozatként tekintek arra, hogy az induló nyugdíjak mértéke mekkora, mert az utóbbi években az látszott, hogy amikor a '97-es nyugdíjtörvényről ebben a Házban tárgyaltunk, szinte konszenzus volt a patkó mindkét oldalán abban, hogy a nettó bérekhez viszonyított induló nyugdíjak mértéke 62-65 százalék között legyen.

(13.40)

Az elmúlt években szépen araszolt felfelé az induló nyugdíjak mértéke, és volt, amikor már elérte és meghaladta a 80 százalékot. Micsoda igazságtalanság az, hogy az egyik munkavállaló elmegy nyugdíjba, a fizetésének 82 százalékát kapja nyugdíjként, a másik meg csak 62-t! Tehát a nyugdíjrendszeren belül voltak olyan disszonanciák, amelyeket ki kellett hogy küszöböljünk. De mivel azt mondtam, hogy mennek ki a nyugdíjrendszerből alacsony nyugdíjjal, és jönnek be a nyugdíjrendszerbe magasabb nyugdíjjal, akkor ott többet kell fizetni, nemcsak nominálisan, hanem abszolút értékben is.

A másik: nemcsak hogy alacsony nyugdíjjal mennek ki, és magas nyugdíjjal jönnek be, hanem a következő években, képviselőtársaim, százezres nagyságrendben jönnek be a nyugdíjrendszerbe pluszban a Ratkó-korszak gyerekei. Hiszen a második világháború és 1950 között 93 ezerrel kevesebben születtek, mint a Ratkó-korszak idején, 1955 és 1960 között pedig 123 ezerrel kevesebben születtek, mint a Ratkó-korszak idején. Tehát ez a korosztály néhány év múlva bejön a nyugdíjrendszerbe. Értik-e ezt az összefüggést? Mondtam, hogy kimennek alacsony nyugdíjjal, bejönnek magas nyugdíjjal, kimennek, bejönnek; de most nagyságrendekkel többen jönnek be. Egyszerre jönnek be százezres nagyságrendben a nyugdíjrendszerbe, és ezt bizony finanszírozni kell valakinek.

Előreszámításokat végeznek szakemberek a megrendeléseinkre, konzultálunk, konferenciákat tartunk, okoskodunk. 2010-ben, kedves barátaim, a 60 éven felüliek többen lesznek már, mint a 20 éven aluliak. Korcsoportos bontásban ez 19 év alattiakat jelent. 2020-ban már a 65 éven felüliek is többen lesznek. 2030-ra a 70 éven felüliek többen lesznek, mint a 14 éven aluliak. 2040-re az itt ülők mindegyik még élni fog akkor, kedves barátaim, a 70 éven felüliek többen lesznek, mint a 19 éven aluliak. És rá 10 évre, ahogy eddig számoltuk a nyugdíjrendszert előre, már a 70 éven felüliek többen lesznek, mint a 24 éven aluliak. Ezt kell megérteni (Ékes József: Leszünk 7,5 millióan.), hogy ezt valakinek finanszírozni kell. Nincs talált pénz!

A demográfiai öregedést nem szeretném, ha tragédiaként élné meg a Magyar Országgyűlés. A demográfiai öregedés egy olyan dolog, ami kihívás a magyar társadalom előtt, hogy kérem szépen, a politika szereplői tessenek leülni egy asztalhoz, és tessenek arról beszélni, hogy miből lesz nyugdíj fizetve a következő évben, a következő hónapban, 10 év múlva, 20 év múlva, 30 év múlva. Ezek nem nagy varázslások! A jelenség már itt, rövid távon fog jelentkezni, hiszen most vázoltam fel, hogy a Ratkó-korszak gyerekei jönnek be a nyugdíjrendszerbe, százezres nagyságrendben. A demográfiai öregedést befolyásoló tényező, Vígh Ilona képviselő asszony célzott rá: természetesen lehet most olyan intézkedéseket hozni, hogy holnap minden magyar anyának három gyereket kell szülni. Csakhogy ebben az is benne van, kedves barátaim, hogy ha ezt az intézkedést meghoznánk, akkor is csökkenne a népességszám. De nekünk nem az a bajunk, hogy a népességszám önmagában csökken, hanem az a bajunk, hogy bizonyos korcsoportokban fog csökkenni, a következő 15-20 év múlva azokban a korcsoportokban fog csökkenni, akik a hátukon kell vigyék a társadalmat: a 20-24 és 25-29 éves korcsoportban a nők száma le fog csökkenni, és a 25-29 és 30-34 éves korcsoportban a férfiak száma.

Ebben az a baj, hogy ez akkor is be fog következni, ha elrendeljük, hogy minden magyar anyának három gyereket kell szülni. Mert lehet, hogy a szaporodási hajlandóság az intézkedések hatására 15-20 év múlva magasabb lesz, mint most, de a korfa elmozdulása miatt kevesebben kerülnek szülőképes korba. Magyarul a tavaly, tavalyelőtt meg nem született kislány nem fog nekünk 20 év múlva gyereket szülni, mert ő maga sem született meg. Pedig lehet, hogy akkor magasabb lesz a szülési hajlandóság. Tehát ezekkel szembe kell nézni. És ezek akkor is bekövetkeznek, ha a Fidesz kormányoz, meg akkor is, ha a szocialisták kormányoznak, és akkor is be fog következni, amikor majd együtt fogunk kormányozni. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Kedves Barátaim! Azt gondolom, hogy a korhatáremelés, mert itt nagyon sok szó esett róla, illeszkedik az eddigi korhatár-emelési folyamathoz, és kellő felkészülési időt ad arra, hogy mindenki fogja tudni, hogy őrá mi az irányadó nyugdíjkorhatár. Ez elegendő időt fog jelenteni.

A jogviszony megszüntetését a politika szereplői évek óta mondják: el kéne már dönteni, hogy valaki vagy nyugdíjas, vagy dolgozik. Sőt, aki kicsit szélsőséges, még azt is mondja, hogy éppen a fiatalok elől veszik el a munkahelyet azok, akik nyugállományba mennek, de ott maradnak a munkahelyükön, kapják a nyugdíjat, és másnap már ugyanazon a helyen, ugyanazon a poszton, ugyanazért a fizetésért dolgoznak. Úgyhogy itt van egy kis meghasonlás a politika szereplői között.

A csökkentés ellenében történő nyugdíj-előrehozásról beszélhetünk, részletes vita fog következni. Képviselőtársaimat arra kérem, hogy nyújtsanak be módosító indítványokat, és a részletes vitában ki-ki az érveit ismertesse.

Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak, további jó munkát kívánok az Országgyűlésnek. Viszontlátásra! (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu