BAJNAI GORDON miniszterelnök-jelölt: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt kérdezte tőlem a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője, hogy ha nem vagyok politikus, miért vagyok itt, mi az ambícióm, mit keresek itt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból, többek közt: Nem ezt kérdezte. - Mit keresel itt?) Nos, nem debattőrnek készültem, és nem is szándékozom, ahogy mondtam, nagyon hosszú ideig, maximum egy évig koptatni még ennek a Háznak a miniszteri, miniszterelnöki padját. De hozzáteszem, az a mód, ahogy Navracsics úr, aztán Semjén úr feltette ezt a kérdést, hogy miért vagyok itt, miért nem gondolom azt, hogy politikus vagyok, még inkább elvette a kedvem attól, hogy politikusnak hívjam magam. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)

(16.10)

Azért vette el a kedvemet ettől, mert azt láttam, hogy megint - már megint, vagy inkább úgy mondhatnám, hogy még mindig - csak arról van szó, hogy ki van hatalomban, miért van hatalomban, és arról nagyon kevés szó esett, hogy mire kellene használni azt a közhatalmat, amely a mindenkori kormánynak megadatik. Pedig Magyarország számára most szerintem ez az igazi kérdés. Az az igazi kérdés, hogy mire tudjuk használni azt a közhatalmat, bárki is kerül kormányra a következő években, éveken keresztül azért, hogy Magyarországnak jobb legyen.

De nagyon fontos kérdéseket vetett fel Navracsics úr és Semjén úr is, a legitimáció és a legalitás kérdését, egyébként nagyon pontosan megkülönböztetve, és ezt fontos, hogy megkülönböztessük, és erre fontos válaszolnunk. Mi adja a legitimitását annak a kormánynak, amelyet megalakítani készülök?

A legalitását és legitimitását is a parlament többsége kell hogy megadja. Azt mondtam a bevezetőmben, hogy addig és csak addig van értelme az előrehozott választások helyett egy határozott és gyors válságkezelő program végrehajtásának, amíg stabil, egyértelmű parlamenti többség van a kormány támogatása mögött. Amint ez megszűnik vagy csökken, vagy bizonytalanná válik, akkor nincs tovább értelme a válságkezelő kormánynak, akkor már nem lesz jobb alternatíva az előrehozott választásnál a válságkezelő kormányzás, addig azonban meggyőződésem szerint az.

Azért az, mert Magyarországnak most nincs ideje elhúzódó kampányra, nincs ideje arra az ígéretlicitre, amely az elmúlt kampányokat jellemezte, és nincs ideje arra, hogy miközben naponta munkahelyek százai, ezrei szűnnek meg, miközben lakások ezrei vannak folyamatosan veszélyben a forint árfolyamának ingadozása és gyengülése miatt, aközben tartós bizonytalanság legyen Magyarországon. De amennyiben ez a támogatás nem biztosítható, akkor valóban az előrehozott választás jobb alternatívának tekinthető, és azt is szeretném leszögezni, hogy szerintem az előrehozott választás nem az ördögtől való fogalom. Erről nyíltan, reálisan lehet beszélni. Érdemes azt megvitatni, hogy mikor van ennek itt a helye és az ideje, azt gondolom, hogy most nem ennek van itt az ideje és a helye, hanem annak van itt az ideje, hogy Magyarországon egy stabil parlamenti többség támogasson egy válságkezelő programot, lehetőség szerint egyéves mandátummal, amely alatt Magyarország dolgait rendbe tudjuk, rendbe fogjuk tenni. (Taps az MSZP soraiban.)

Személyes kérdésként is megélem azt, hogy miért vagyok itt. Azért vagyok itt, mert azt gondolom, hogy a közös hazánk, Magyarország ma veszélyben van. Nem külső ellenség fenyegeti, hanem a gazdasági válság, és a sok-sok éve elhalasztott alapvető szembenézés, az önámítás, amely Magyarországon megspórolta azokat az alapvető szerkezeti átalakításokat, amelyekre jó tíz éve, több mint tíz éve nem került sor Magyarországon. Azt gondolom, hogy részben ezért vagyunk itt, részben pedig azért, mert a világban ma olyan válság dúl, amelyet nyolcvan éve nem láttunk. Ez a két dolog okozza azt, hogy Magyarország ma súlyos veszélyben van, és ebből a szempontból még a Semjén úr által idézett tüntetők vagy civil szervezetek nyilatkozatával is egyetértek, mert mindenkinek ezt kell szem előtt tartania: a haza minden előtt!

Persze, azt is látom, hogy bármennyire is elmondtam, hogy nincs szándékomban egy éven túl a politikában részt venni, sőt, hallgatva egyes hozzászólásokat, már ez is hosszúnak tűnik, azért azt fontos elmondanom, hogy látom, hogy a karaktergyilkosság - amelyen ebben a Házban már minden oldalon nagyon sokan keresztül kellett hogy menjenek, és ami elég sajnálatos jelensége a mai magyar politikának, méltatlan jelensége - természetesen engem sem fog megkímélni a továbbiakban sem, mint ahogy eddig sem.

Hadd reagáljak néhány dologra, csak a pontosítás és a tárgyszerűség kedvéért, különösen azokra, amelyeket Varga Mihály képviselő úr vetett fel az eddigi kormányzati tevékenységemről. Az ön által említett Weiszenberger-ügy 2005-ben történt, én 2006 közepén csatlakoztam a kormányhoz. Az én időszakom alatt derült ki ez az ügy, és tettünk feljelentést, illetve ügyészségi bejelentést ebben a tárgyban. Ugyanígy az emlegetett 25 milliós diszkólámpaügy korábban történt, nem az én fejlesztési kormánybiztosságom idején.

Azt is fontos elmondani, hogy ön is osztozik abban a tévedésben, amit talán nem véletlenül a Magyar Nemzet mostanában gyakran hangoztat, miszerint én vezettem volna a Hajdú-Bét nevű céget. Csak a tárgyszerűség kedvéért: nem én voltam a cég vezetője, sem vezető tisztségviselője. Annak a cégnek voltam a vezetője, amely többségi tulajdonosa volt ennek a cégnek mások mellett. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Ami viszont talán fontos, ennél sokkal fontosabb, hogy fejlesztéspolitikai kormánybiztosként, majd a fejlesztésekért felelős miniszterként arra büszke vagyok, hogy Magyarország tevékenységem idején az első helyre került az európai országok között a források lehívásában, a források kiírásában, a kiírt pályázati mennyiségben. (Zaj. - Az elnök csenget. - Taps az MSZP soraiban.) Érdemes talán néhány tényt leszögezni ezzel kapcsolatban, hogy akik esetleg még bírják követni ezt a hosszú vitát, azok kiegyensúlyozott képet kapjanak a fejlesztésekről.

Magyarország nyújtotta be eddig a legtöbb nagyberuházásra vonatkozó kérelmet Brüsszelnek, körülbelül 20-at, ez az összes Brüsszelbe benyújtott nagyprojektnek több mint a negyede. Tehát 27 országból Magyarország több mint negyedét nyújtotta be ezeknek. Ebből már ötöt jóváhagytak, többek között olyan fideszes vezetésű településeken, mint Debrecenben, Békéscsabán és máshol. Ez tehát jó hír; mint ahogy az is, hogy Magyarország hívott le elsőként pénzt az Európai Uniótól ebben a programban, és az év eleji statisztikák szerint eddig arányosan számolva Magyarország hívta le a legtöbb pénzt. Mint ahogy az is tény, hogy Magyarországon több mint 9 ezer elfogadott, már jóváhagyott beruházás van, ebből már több mint 6 ezerrel szerződést is kötöttünk, és mintegy 1500 beruházás már le is zárult, átadásra került Magyarországon. Tehát a fejlesztések mennek.

Ön felrótta nekem azt is, hogy az én önkormányzati miniszterségem idején adósodtak el az önkormányzatok. Bár az önkormányzatok nevéből következik, hogy ők önmagukat kormányozzák, azt hiszem, éppen önök (Felzúdulás, zaj a Fidesz és a KDNP soraiban.) akadályozták azt a törvényt, amely szigorítani próbálta a hitelfelvételi plafont. De az önkormányzatok eladósodásában egyébként a fideszes vezetésű önkormányzatok jártak az élen - nem egyedül, de az élen -, és nagyon jelentős hiteleket vettek fel, egyébként devizában, amelynek a böjtje, tartok tőle, meglehet, ha nem sikerül rendbe raknunk az ország szénáját, nem sikerül megerősítenünk Magyarország iránt a bizalmat.

Gazdasági miniszterként felrótta nekem, hogy az utóbbi időben jelentősen nőtt a munkanélküliség. Azt gondolom, hogy Magyarország is része annak a világfolyamatnak, ahol százezrével, millióval szűnnek meg munkahelyek. Miközben az elmúlt időszakban mintegy 30 ezer munkahely szűnt meg Magyarországon, aközben október 1-je óta Magyarországon 12 ezer új munkahely létrejöttét tudtuk bejelenteni, ez mindenképpen csökkenti a válság súlyosságát, és ezt egyértelműen sikernek tartom.

Végül hosszasan idézett egy október 2-án, itt, ebben a székben elmondott beszédemből, amelyet a válság kirobbanásának kezdetén mondtam el. Talán érdemes felidézni, hogy mi volt annak a beszédnek az apropója. Arról beszéltem, hogy ha Magyarország meg is ússza a pénzügyi válságot, a reálgazdasági válságot nem fogja tudni elkerülni, hogy munkahelyek és vállalkozások kerülhetnek majd veszélybe, ezért a magyar kormánynak az elsők között kell átcsoportosítania az uniós forrásokat és új megoldásokat kitalálni ennek a válságnak a kezelésére. Ez volt a felszólalásom apropója tavaly október 2-án itt a teremben, amelyből ön a bevezető mondatokat idézte. Azt gondolom, hogy sajnos az élet ezt igazolta, Magyarország sem kerülhette el ezt a reálgazdasági válságot, és mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a válság a legkevésbé érintse az országot. Egyebek mellett erről is szól ez a válságkezelő program.

Azt viszont fontos elmondanom, hogy ezekből a hozzászólásokból, amelyek elsőként elhangzottak, úgy tűnt, mintha egyébként úgy nem is lenne egy válság, mintha a válság egyetlen oka az lenne, hogy nincsen Magyarországon előrehozott választás. Attól tartok, hogy sajnos válság akkor is van, ha van előrehozott választás, meg akkor is, ha nincs.

Arra szeretnék vállalkozni, hogy ezt a válságot csökkentsük. Azt szeretném, ha arról folyna a vita itt a parlamentben is a jövőben, hogy mit tudunk tenni a családokért, azért, hogy megőrizzük a fedelet a fejük fölött, mert az az árfolyam, amely Magyarországon drámaian gyengült más régiós valutákkal együtt az elmúlt időszakban, számos család házát tette veszélybe.

(16.20)

Százezrével tette veszélybe Magyarországon a munkahelyeket, és kis- és középvállalkozások tízezrei küzdenek azzal, hogy hogyan fognak talpon maradni. Erről érdemes beszélni ebben a Házban, és akkor talán majd e Ház munkáját figyelők is úgy érzik, hogy a Ház róluk, értük szól, és nem a politikai acsarkodásról vagy a hatalmi harcról.

Fontos lenne tudni azt is, hogy mi az az alternatív program, amelyet önök képviselnek. Magyarországon ma egyre többen vannak olyanok, akik azt mondják, jobb lenne tudni bizonyossággal, hogy mennyire fog fájni ez nekünk, hiszen mindenki tudja, hogy most válság van. Mindenki azt várja, hogy mondják meg már végre, mennyire sújt minket ez a válság, mennyi lemondásba fog kerülni, mert nem az a kérdés, hogy le kell-e mondani valamiről, hanem hogy mennyiről, és hogy ez a lemondás tervszerű, kontrollált lesz-e, vagy parttalan sodródásba viszi az országot. A válságkezelő programnak az a lényege, hogy a fájdalom, a lemondás, az ésszerű mértékű, az egész társadalomra egyenletesen szétterülő, a tehetősebbektől is áldozatot, szolidaritást kérő legyen. Ilyen programról van értelme ebben a Házban vitatkozni, és kellene is.

Mi Magyarország legfőbb problémája? Az, hogy többet költünk sok-sok éve már, mint amennyit megtermelünk. Ennek a mondatnak mind a két tagmondata fontos, mert ha többet költünk, akkor csökkenteni kell a költekezésen, és hogyha kevés az, amit megtermelünk, akkor olyan programot kell indítanunk, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország növekedjen, és évről évre többet termeljen meg, hogy aztán abból lehessen megint újra elosztani. Olyan becsületes, őszinte programra van szükség, amely ezt a két problémát egyszerre képes kezelni. Ezért tehát ennek a programnak vannak fájdalmas elemei, és első megszólalásomban ezt igyekeztem nyilvánvalóvá tenni. Kiadáscsökkentésre van szükség Magyarországon nagyon sok területen, és egyidejűleg szükség van olyan lépésekre, és az általam már eddig bemutatott csomagban vannak ilyen lépések, amelyek a növekedést alapozzák meg, amelyek a munkát állítják újra a középpontba, amelyek azt teszik lehetővé, hogy többen és tovább maradjanak munkában Magyarországon, mint amennyien munkában állnak.

Az MDF, Herényi Károly felvetésére hadd mondjam el, hogy egyetértek azzal, amit önök elvárnak ettől a programtól, hogy ne csak rövid távra, ne csak néhány hónapra szóló intézkedéseket tartalmazzon. Egyetértek azzal, amit arról mondanak, hogy ha nagyon gyorsan döntünk is, azoknak a döntéseknek olyannak kell lenni, ami hosszú távon is rendbe teszi az ország szekerét, és olyan döntéseknek kell lenni, ami alapvetően változtatja meg az ország működésének struktúráját; ilyen javaslatokat tettem már eddig is, és ilyen javaslatokra készülök. De szükség van rövid távú lépésekre, és ezeket is meg fogja tenni a kormány, hogy megvédje a devizahiteleseket, hogy megvédje a munkahelyeket, hogy megvédje a kisvállalkozókat.

És végül: a válság egy lelki folyamat is, egy olyan lelki folyamat, amelyen mindenkinek végig kell menni, és ennek a lelki folyamatnak a két legnagyobb ellensége a reményvesztettség és a csodavárás. Én azt kérem önöktől, mindannyiuktól a parlamentben, hogy ne ezt a két dolgot sugallják Magyarország számára, mert a cselekvés elhalasztásával, a csodára várással vagy éppen a depresszióval nem lehet kijönni ebből a válságból. Egy módon lehet kijönni: szívós, kitartó munkával, átmeneti lemondással és hosszú távú gondolkodással.

Erre van szüksége Magyarországnak, és arra, amit Charles Darwin mondott, aki 200 éve született: "Nem azok a fajok élnek túl, akik a legintelligensebbek, nem is azok, akik a legerősebbek, hanem azok, akik leginkább képesek a változásra." Erre a változásra lesz szüksége a magyar parlamentnek is a válságkezelés kapcsán, és erre lesz szüksége Magyarországnak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu