VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita harmadik órájában engedjenek meg néhány olyan mondatot vagy észrevételre reagálást is majd, amely korábban hangzott el. Mindenekelőtt azzal szeretném én magam is kezdeni, hogy az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapokban sokat hallhattuk, halljuk, hogy a válság egyfajta lehetőség. Ezt persze általában azok szokták mondani, akiknek oroszlánrésze volt a válság előidézésében Magyarországon. Ilyenkor hajlamosak is megfeledkezni arról, hogy ebben a válságban milyen szerepük volt. De ha valóban így fogjuk fel, hogy a válság egyfajta lehetőség, akkor tegyük fel a kérdést, hogy vajon mire lehetőség, mire lehetne lehetőség ez a mostani helyzet, hogyha valóban válságot akarunk kezelni. Fodor Gábortól, az SZDSZ elnökétől azt hallhattuk, hogy segíteni a kilábalást, a válság leküzdése, kezelése lenne az első számú lehetőség, hiszen ahogy hallhattuk tőle, különben heteink vannak hátra - nem tudjuk, hogy miből. Tartok tőle, hogy abból az államcsődből, amelynek a rémével hónapok óta találkozhatunk.
Nos, a kérdés tehát jogos, hogy mire lenne lehetősége ennek az új kormánynak. Mi ellenkezőleg látjuk, tisztelt Ház. Ez, ami itt van, nem lehetőség, hanem éppen az ellenkezője, lehetőséget vesznek el az emberektől azzal, hogy ez a színjáték ma a Parlament falai között lezajlik, hiszen Magyarországnak arra lenne szüksége, hogy érdemi, cselekvőképes kormányzat jöjjön létre, amely valóban lépéseket tud tenni a válságból való kilábalásra. De vajon várhatjuk-e, hogy ez az új kormány ebből a válságból bármiféle kivezető utat talál, vagy bármiféle érdemi lépést tud tenni?
Nos, először is tegyük fel a kérdést, hogy hol a program, hiszen az elmúlt hónapokban és az elmúlt napokban semmi különösebb nem történt azon túl, hogy a már korábban beterjesztett adótörvény-módosításokat visszavonták.
(15.40)
Arról hallunk, hogy ez az újfajta kormány részben egy korábbi kormány programját viszi majd tovább, de az is lehetséges, hogy egy külső szakértői csapat programja fog megvalósulni.
Nem tudjuk, ma a miniszterelnök-jelölt úrtól nagyon keveset hallhattunk arról, hogy ebben a programban igazából mi is szerepelne, ezért inkább azt érdemes megvizsgálni, vajon van-e személyi garanciája annak, hogy itt érdemi válságkezelés történjen. Nos, tisztelt miniszterelnök-jelölt úr, ön - ahogy Navracsics Tibor elmondta - nem új fiúként érkezik ide a parlamenti patkóba, önnek már hosszú évek vannak a háta mögött különböző kormányzati tisztségekben. 2006 óta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben dolgozott mint fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos, ezt követte az a tárcavállalás, amikor az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot vitte, majd most pedig mint gazdasági miniszter 2008-tól vállalt részt a Gyurcsány-kormány munkájában. Ha visszatekintünk egy pillanatra arra, hogy az ön eddigi munkáját milyen eredmények vagy eredménytelenségek kísérték, nyugodtan mondhatjuk, hogy bizony a válságkezelésben túlságosan talán nem számíthatunk önre.
Hadd emlékeztessem arra, hogy amikor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője volt, akkor történt meg, hogy a fejlesztési ügynökség keretein belül az úgynevezett Weiszenberger-ügy kirobbant - talán emlékszik rá a miniszter úr -, ekkor történt meg, hogy mondjuk, 25 millió forintot adtak egy olyan diszkólámpa beszerzésére, amely talán nem elsősorban munkahelyteremtést és fejlesztéseket szolgált. Ekkor történt meg, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szerint 1,4 milliárd forint ment el olyan fejlesztésekre, amelyek utána nem hasznosultak. Sőt, az történt, hogy olyan iskolákat vagy éppen egészségügyi intézményeket újítottak fel, amelyeket aztán bezártak később. Erre használták fel a fejlesztési célú pénzeket.
Hadd idézzem itt Fazekas Anikó alezredes, irodavezető mondatait, aki azt mondta, hogy a 2006 negyedik negyedéve és 2007 harmadik negyedéve közötti időszakban 116 milliárd forint volt a szabálytalansággal érintett projektek teljes összege, és hozzátette azt is, hogy a szabálytalansággal érintett összeg csaknem 2 milliárd forint volt, amelyből 508 milliót fizetett ki az NFÜ a pályázóknak. Ugyancsak erre az időszakra tehető az is, hogy élen jártak az ilyen pénzek kommunikációs célú elköltésében, az Új Magyarország fejlesztési tervre összesen 3 milliárdot költöttek. Ugye - emlékezzünk vissza -, ez volt az a pénzköltés, amikor kiderült a nyilvánosságra került információkból, hogy az uniós források kommunikációjára kiírt 3 milliárd forintos pályázaton két olyan cég is nyertes volt - a nyertes ajánlattevők közé tartozott -, amelyek a Bajnai Gordon vezette Hajdú-Bét kommunikációjában is részt vettek. Szóval, ebből a 3 milliárd forintból - az NFÜ is úgy értékelte - csak a lakosság 1 százalékát tudták elérni; NFÜ-értékelés volt.
Nézzük meg az ön második kormányzati időszakát, amikor önkormányzatért felelős miniszterként dolgozott, hogy akkor mi is történt. Erre az időszakra tevődött az, amikor az önkormányzati rendszer jelentősen eladósodott. Olyan mértékű adósság kezdett el felhalmozódni az önkormányzati rendszerben, amelynek a megoldását egyelőre nem lehet látni. Ma ön nem is beszélt erről - hiszen programról sem beszélt -, hogy hogyan lehetne egyáltalán az önkormányzati rendszert életképessé és működőképessé tenni. Az viszont mindenképpen az ön egykori miniszterségéhez kötődik, hogy 160 millió forintért vásároltak izraeli vízágyúkat. Ugye, ezek beszerzése keltett akkor negatív feltűnést, amiről aztán kiderült, hogy jogosulatlan módon vásárolták meg ezeket a vízágyúkat.
Nézzük meg az ön kormányzati időszakának a harmadik részét, amikor gazdasági miniszter volt! Ugye, itt joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy vajon egy gazdasági miniszter felelős-e, mondjuk, a munkanélküliség alakulásáért egy országban. Feltételezem, hogy igen. Nos, ebből az időszakból sem tudunk semmi érdemlegeset felmutatni az ön tevékenységéhez köthetően. Hiszen ma a munkanélküliség olyan szintet ér el, amely korábban, az elmúlt 20 évben nem volt tapasztalható. Navracsics Tibor elmondta, hogy 563 ezer regisztrált álláskereső van az országban, ami az elmúlt 15 évben nem volt tapasztalható Magyarországon. (Korózs Lajos: Megéri regisztrálni.)
Én azonban ennél fontosabbnak tartom, hogy egy gazdasági miniszter egy világgazdasági válságra vajon hogyan tud reagálni. Miniszter úr! Emlékezzen csak rá, hogy ön milyen kijelentéseket tett akkor, amikor már mindenki számára világos volt, hogy Magyarországon gazdasági, súlyos gazdasági válság van. Ön 2008 júniusában azt mondta a közgazdász vándorgyűlésen, hogy nincs gazdasági válság, hamarosan helyreáll az egyensúly, gyorsulni fog a növekedési ütem, Magyarországon nincs gazdasági válság, sőt, szociális válság sincs, a társadalmi különbségek csökkennek, a nyugdíjak reálértéke emelkedik.
Mondta ezt ön 2008. június 27-én, hogy aztán októberben, amikor már valósággá vált a válság, a következőket mondja el a magyar parlamentben: "Az elmúlt hét végén és az azt megelőző napokban jó néhány lépést tettek a világ kormányai, fejlett nemzetei azért, hogy a saját országaikban kibontakozó válságot stabilizálják. Ez reményt ad arra, hogy ennek a válságnak az elsődleges nagyobb hullámai, viharai talán elülnek, és Magyarország szempontjából megnyugtató hír az, hogy az elmúlt két év erőfeszítése és sokszor áldozatai eredményeként Magyarország ma stabil, és biztonsággal tekinthet a nehezebb nemzetközi gazdasági viszonyok elé." Mondta ön mindezt itt a Parlament falai között októberben, hogy aztán még azt is hozzátegye: ilyen helyzetben a kormány első feladata a stabilitás megteremtése, amit - úgy tűnik - eddig sikeresen tettünk, ezután a hosszabb távon ható versenyképességet javító lépések következnek.
Itt az előbb a kisebbik koalíciós párt elnökétől éppen azt hallhattuk, hogy heteink vannak különben hátra, azért nem lehet új választást tartani Magyarországon, mert különben Magyarország az államcsőddel néz szembe. Ehhez képest ön októberben arról beszélt a magyar nyilvánosságnak, hogy nincs válság Magyarországon, ez csak érint bennünket. Egyébként azt is hozzátette október 25-én: a magyar polgárok számára ennek a válságnak a nagy része a tévé képernyőjén zajlik.
Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Annak a több mint 80 ezer munkanélkülinek, aki 2008 októbere óta vesztette el az állását, ez édeskevés. Ez pont azt igazolja, hogy ön és leendő kormánya alkalmatlan lesz annak a válságnak a kezelésére, amelyet részben önök idéztek elő, és amelyet fel sem voltak képesek ismerni. Ez az óriási tragédia, hogy miközben mindenki - a közgazdász-társadalom, az elemzők, a külső piaci befektetők - már arról beszélt, hogy Magyarország milyen nehéz helyzetben van, önök megpróbálták elpalástolni ezt a problémát. Sőt, ön személyesen is itt a magyar parlamentben azzal járt az élen, hogy arról beszélt, hogy ez a magyar választópolgárok számára a tévé képernyőjén zajló válság lesz.
Nos, miniszterelnök-jelölt úr, ezek után beláthatja: abban reménykedni, hogy az önök kormánya bármiféle válságkezelésben érdemi elmozdulást tud elérni, merő illúzió. Ahogy Navracsics Tibor frakcióvezető úr elmondta, itt valóban csak a lapok újraleosztása történik. Itt valóban pusztán arról van szó, hogy az MSZP jól keveri a kártyákat. Egy probléma van, hogy ezeket a kártyalapokat sajnos - mint ahogy a válságnál is kiderült - nem ismerik.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés