DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Először is engedje meg, hogy kifejezzem elismerésemet, hogy elvállalta ebben a kényes ügyben rögtön az első napon a szereplést és a válaszadást, és nem is sok hibádzik ahhoz, hogy elfogadjam, de valami azért hibádzik.
Kétségkívül a feljelentésekkel kapcsolatban - ahogy értettem itt a hangzavarban - megtörtént egy en bloc általános feljelentés az MVM Zrt. ügyeivel kapcsolatban, tehát nem részletekben egyes ügyekkel, hanem bízzunk az ügyészségben, hogy a részleteket majd az ügyészség kideríti. Viszont a felelősség kérdése nagyon fontos dolog Magyarországon. Egyes vélemények szerint a költségvetésnek mintegy 40 százaléka megy el korrupciós csatornákon, mások szerint kicsit kevesebb.
Ahhoz, hogy a korrupció ellen fellépjünk, meg kell nevezni bizonyos felelősöket is. Ezt az interpellációt még Veres János volt pénzügyminiszter úrhoz nyújtottam be, és őt akartam megkérdezni a személyes felelőssége részéről. Ha ön azt mondta volna, hogy a mindenkori miniszter felelős azért, hogy ilyen ügyek ne történhessenek, és a politikai felelősség terhel ilyen ügyekért, akkor elfogadtam volna a válaszát. Így azonban sajnos nem tudom elfogadni a válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés