DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hatályos médiatörvény 55. § (5) bekezdéséből és az azt értelmező alkotmánybírósági határozatból is egyértelműen következik, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tulajdonosaiként működő közalapítványok kuratóriumi elnökségében a kormánypártoknak és a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártoknak egyenlő arányban kell részt venniük. A kormány-ellenzék aránya a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió esetében is felbomlott az utóbbi időszakban, a testületek tehát nem a törvény előírásai szerint működnek. Egyrészt nem történtek meg az MDF-frakció megszűnése miatt szükséges intézkedések, valamint az SZDSZ is - meglepő módon - továbbra is ellenzéki pártnak tekinti magát.
Tisztelt Országgyűlés! Nézzük meg kicsit az MDF kérdését bővebben! 2009. március 20-án szűnt meg az MDF-frakció, de érdemi lépésre a házelnök asszony részéről és a frakciók részéről ez idáig nem került sor. Míg tavaly Szili Katalinnak az MSZP-SZDSZ-koalíció ideiglenes megszűnésekor még elegendő volt két hét a szükséges intézkedések megtételéhez, most még az elkezdéséhez sem volt elegendő egy hónap időtartam. Micsoda véletlen, hogy közben az MDF egyébként - zárójelben jegyezzük meg - éppen Szili Katalint támogatja a pécsi választások során polgármesterjelöltként.
Tisztelt Országgyűlés! Nézzük meg egy kicsit az SZDSZ kérdését is! Ma már sajnos ismert tény, hogy újra összeállt a reménytelenség és a változatlanság koalíciója. Tudjuk, hogy Bajnai Gordon több ízben ennek érdekében elment a Szabad Demokraták Szövetségéhez, nem is eredménytelenül. Az MSZP és az SZDSZ koalíciós együttműködésben választotta meg Bajnai Gordont miniszterelnöknek, azaz megszavazta az SZDSZ a miniszterelnököt. Megszavazta azt a kormányprogramot is, amit Bajnai Gordon a Ház elé tett, és azt is támogatta, amely kormányösszetétel létrejött, hiszen lehet tudni, hogy a miniszterjelöltek személyéről is történtek egyeztetések. Sőt, azt is tudjuk, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselői aláírásukkal támogatták azt a politikai nyilatkozatot, amit kvázi egyébként koalíciós megállapodásként is értékelhetünk.
Miközben pedig ilyen politikai apróságokban együttműködik az MSZP és az SZDSZ - miniszterelnököt választ, kormányprogramot fogad el, minisztereket támogat -, közben pedig úgy tekinti magát, és azt a hazug látszatot akarja kelteni, hogy ő egyébként nem kormánypárt. Ezt persze maguk sem hiszik el, hiszen az SZDSZ képviselői többször szólják el magukat televíziós interjúkban akkor, amikor nagyobbik kormánypártként beszélnek a szocialistákról, vagy éppen a "beléptünk" szót használják a helyzet leírására.
Az SZDSZ magatartásával a valódi ellenzék lehetőségeit veszi el itt - az ellenzéki jogkörök csorbításával - a Házban, valamint egyébként a médiatestületekben is. Kinek az érdekeit védi ezzel az SZDSZ? Milyen meglepő: az MSZP-ét. Hová tűnt a média területén régen oly harcias SZDSZ, amely korábban egy miniszterelnököt, kormányprogramot meg nem szavazó ellenzéki pártot kormánypártnak, most pedig a miniszterelnököt, minisztereket, kormányprogramot támogató kormánypártot ellenzéknek tart.
És hogy milyen gyakorlati jelentősége van ennek a kérdésnek, álljon itt a Magyar Televízió egyik kuratóriumi döntése: a szocialista-szabad demokrata többség pár hete újabb, 149 milliós megrendelést adott a Wallis-csoporthoz kötődő Navigátor Informatika Zrt.-nek az MTV új székháza - zárójelben: közel 150 milliárdba fog kerülni ez a bizonyos székház - és gyártóbázisa műszaki beruházása kapcsán. Meglepő, hogy egyébként ez a bizonyos kedvezményezett cég egy bizonyos Wallis tulajdonában lévő cég.
Tisztelt Országgyűlés! A helyzetnek azonban nem elsősorban az SZDSZ a haszonélvezője, hanem a Szocialista Párt. Ugyanis az MSZP volt az, amely 2008 májusában csak kurátorokat választatott az Országgyűléssel, tehát elsősorban az MSZP-nek áll érdekében a mostani helyzet fenntartása például a médiakuratóriumok és médiatestületek tekintetében. Egyébként már most, az SZDSZ kormánypártivá válása előtt is kiegyensúlyozatlanok ezek a testületek az MDF kérdésének rendezetlensége miatt, tehát már most is törvénysértő állapotokat figyelhetünk meg.
Bajnai Gordon, az MSZP miniszterelnöke tegnap a bizalom fontosságáról beszélt, és önmérsékletet kért a pártoktól itt a parlamentben. Ha nem csupán beszélt erről, hanem komolyan is gondolja, akkor kérjük - vagy akár azt is mondhatnánk, hogy felszólítjuk -, hogy az MSZP-t, az SZDSZ-t és az MDF-et ebben a kérdésben szólítsa fel önmérsékletre, ami nem jelent mást ebben a tekintetben, mint a hatályos jogszabályok betartását, azaz a demokrácia megvédését.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból. - Göndör István: '98 és 2002 között mi volt?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés