DR. KÓKA JÁNOS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ronald Reagan amerikai elnök egyszer azt mondta az amerikaiaknak, hogy gazdaságpolitikában nincs olyan, hogy jobb- vagy baloldal, csak növekedés és zuhanás van, ezek közül lehet választani. Például nincs olyan sem, hogy jobboldali vagy baloldali adócsökkentés, adócsökkentés vagy adónövelés van. (Babák Mihály: Senki nem vitatta ezt.)

A magyar politikának van néhány fontos szent tehene. Ezek olyan témák, amelyekről minden párt gyakran beszél, de végül mégsem történik velük semmi. Ilyen a pártfinanszírozás rendbetétele, ilyen a kisebb parlament kérdése. Ellenzékben és kormányon egyaránt minden párt megígérte már, hogy hozzányúl ezekhez a szent tehenekhez, de valahogy amikor kormányra kerülnek, akkor mégsem történik soha semmi.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, ilyen az adóreform is. Az elmúlt másfél évtizedben a politika minden egyes évben elmondta, hogy az adócsökkentés és az adóreform tovább már tényleg nem halogatható. Aztán mindig közbejött valami. Vagy közeledett a választás, vagy másra kellett a pénz. Az SZDSZ először 1993 novemberében sürgette az adócsökkentést, Kuncze Gábor akkori elnök azt mondta, hogy "adót akarok csökkenteni, nem azért, mert népszerű ígéret, hanem mert ez kell a gazdaságnak". Aztán a választás után kiderült, hogy csődhelyzet van, jött a Bokros-csomag, és akkor sem lehetett adót csökkenteni. 1998-ban a Fidesz is megígérte, hogy átalakítja az adórendszert, hogy csökkenti a bürokráciát, hogy érdemben csökkenti az újraelosztást, hogy csökkenti a vállalkozások és a családok terheit. Érdemleges adóreformra akkor sem került sor.

2002-ben hatalmas összegű pénz ment ki a száznapos program keretében, soha nem látott mértékben nőttek a bérek, emelkedtek a nyugdíjak, még a múzeumi belépők is ingyenesek lettek. Ezt a programot - megjegyzem - akkor támogatta az MSZP, a Fidesz és sajnos támogatta az SZDSZ is. De adócsökkentésre valahogy akkor sem jutott pénz. Akkor is minden egyes program, kormányzati intézkedés fontosabb volt, mint az adószint csökkentése.

A legutolsó kampányban ismét röpködtek az ígéretek. Emlékeznek, volt 14. havi nyugdíj, ingyenes jogosítvány, Budapest-minisztérium, meg persze ott volt dísznek az adócsökkentés ígérete is. De az osztogatás miatt aztán 10 százalékos lett a költségvetési hiány, és adócsökkentés helyett jött a konvergenciaprogram. 2007 végén, amikor az SZDSZ 70 milliárd forintos adócsökkentést javasolt, akkor javasoltuk azt, hogy a személyi jövedelemadó alsó sávhatára menjen fel 1,7-ről 1,9 millió forintra, csakúgy, ahogy a pénzügyminiszter úr mostani terveiben szerepel. Akkor a szocialisták azt mondták, ez veszélyeztetné az egyensúlyt. Három hét múlva kiderült, hogy a költségvetés bevételei majdnem 300 milliárddal magasabbak a tervezettnél. Persze, volt helye ennek a pénznek, el is illant egy pillanat alatt az állam elosztórendszereiben, a minisztériumok többletigényeiben. A pénz tehát megvolt, az adócsökkentés azonban ekkor is elmaradt.

Aztán a pénzügyminiszter és a miniszterelnök azt mondta, hogy most már csak egy kicsit kell várni, és tényleg lesz adócsökkentés. A számok akkor - ha visszaemlékeznek - 100 és 400 milliárd között változtak, de aztán megint nem lett belőle semmi. Az SZDSZ 2008 tavaszán kilépett a koalícióból, jött a bársonyos reform, de az adócsökkentés megint elmaradt.

Tisztelt Parlament! A felsorolást nem folytatnám, mert azt hiszem, mindannyian átéltük ezeket a pillanatokat. A lényeg az, hogy az elmúlt 15 évben mindig elmondtuk, hogy adót kell csökkenteni. De ezen a ponton szeretném megkérni Dávid Ibolyát, ne jöjjön azzal, hogy ők mindig is mondták, hogy adót kellene csökkenteni, mert például tavaly decemberben az ellenzéki pártok közül egyedül az MDF szavazta meg a kisebbségi szocialista kormány adópolitikáját, márpedig az az adócsökkentés helyett éppen az adó emeléséről szólt.

Azt hiszem, ebben az ügyben a Fidesznek sincs oka, hogy túlzott szemrehányást tegyen, például azért, mert a most elkészült Jövőkép című dolgozatukban joggal szidott száznapos programot ő is megszavazta. Egyébként a dolgozatot olvasva jó néhány okos, értelmes gondolatot lehet találni, például az adórendszerről szóló rész éppen azt sürgeti, amit most a válságkezelő kormány javasol, a foglalkoztatásra rakódó terhek és a jövedelmi adók csökkentését, idézem, "ezzel párhuzamosan viszont a vagyoni és forgalmi típusú adók emelését".

Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Az önök gazdaságpolitikusai, közgazdászai által jegyzett programból idézek. Mégis sajnálom, hogy ebben az adócsökkentésről szóló fejezetben - Jövőkép, 101. és 104. oldal között - nincsen egyetlen konkrét szám. Egyetlen konkrét javaslat sincs.

De itt legalább a vezérszónoki körben, illetve még azt megelőzően a bizottsági többségi álláspont kifejtésénél Tállai András részéről legalább elhangzott egy nagyon világos, nagyon egyenes, nagyon bátor fideszes mondat.

(12.00)

Arról szólt, hogy ha az IMF-hitelt nem vettük volna fel, és jött volna a csőd, már rég sor kerülhetett volna egy jó kis előrehozott választásra. Köszönöm, Tállai András (Derültség, taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.), végre kimondta azt, amit nagyon sok fideszes képviselő ön előtt csak kerülgetett, hogy önöknek tökmindegy, Magyarországgal mi történik, csak minél előbb kerüljenek hatalomba! Tállai úr, ez a "minél rosszabb, annál jobb" fideszes politikája. Hogyha ön azt mondja, hogy Oszkó Péter 150 százalék Veres, hogyha ön azt mondja, Bajnai 120 százalék Gyurcsány, akkor én azt mondom, hogy az ön által képviselt populista, demagóg gazdaságpolitika 100 százalék Torgyán József. (Derültség, taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Arra a politikusra utalok, akivel önök hosszú ideig koalícióban voltak, és akivel szemben el tudták azt érni, hogy kétéves költségvetéssel kerüljék el a költségvetési vitát (Kontur Pál: Nem volt államcsőd, most van!), utalva itt azokra a mondatokra, amelyekben önök költségvetési javaslatokat kérnek számon a kormánytól. (Kontur Pál: Kóka, nem mi vagyunk hatalmon!)

De hallok néhány olyan retorikai elemet a Fidesz szónoklataiban, amelyek kifejezetten ijesztőek. Kérem önöket, tisztelt Fidesz, fejezzék be a multiellenes retorikát! A külfölditőke-ellenes demagóg retorika azért veszélyes Magyarországnak, mert pontosan tudják, hogy ezek a multik Magyarországon munkahelyek százezreit teremtették. Önök pontosan tudják, hogy a Hankook, a Mercedes, az Audi, a Magyarországra települő gyógyszergyárak és a különféle szolgáltatóközpontok munkahelyek tízezreit hozták létre csak a legutóbbi három évben. Az önök polgármesterei, tisztelt fideszes képviselők, büszkén és boldogan állnak ki ezeknek a gyáraknak az avatásánál, és mondják el, hogy milyen mértékben fontos a tőkét idecsábítani Magyarországra. Ezzel szemben, amikor itt vannak a parlamentben, és azt vélelmezik, hogy a kamerákon keresztül önöket azok a választók látják, akik érzékenyek arra a demagógiára, amely szembeállítja a külföldi tőkét a tisztességes magyar kis- és középvállalkozásokkal (Babák Mihály: Mi nem adóztatjuk őket!), akkor szembemennek azzal a gazdaságpolitikával, amit egyébként az önök közgazdászai is javasolnak.

Beszélnek Szlovákiáról, elmondják, mennyire jó Szlovákiában az alacsony adószint. Nem önök voltak azok, tisztelt fideszes képviselőtársaim, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy semmilyen reform, semmilyen reform, ami a szlovákiai típusú egészségügy, a szlovákiai típusú különféle állami szolgáltatások irányába megy, Magyarországon ne lehessen végrehajtható? Önök voltak azok, akik kicsit több mint egy évvel ezelőtt elkaszálták az egészségügy reformját, és szisztematikusan szembementek minden olyan változtatási kísérlettel, amit liberálisok és szocialisták annak idején még közös koalícióban megfogalmaztak.

Önök anticiklikus gazdaságpolitikáról beszélnek, olyasmiről, mint amit 1998 és 2002 között önök képviseltek, és amiről pontosan tudják, hogy ma megvalósíthatatlan. Önök pontosan tudják, mert Hargitai képviselő úr elmondta, nem lehet költségcsökkentés nélkül adót csökkenteni, ennek ellenére belenéznek a kamerába, és a legteljesebb nyugalommal bírják azt hazudni a választóiknak, hogy elkerülhető minden, ami nehéz, minden, ami társadalmi konfliktusokat okoz, viszont adócsökkentésre, na, arra lehetőség van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ezt a gazdaságpolitikát vállalná fel Magyarországon egy szakértői válságkezelő kormány, akkor nem jövő tavaszig, hanem egy hónapon belül csődbe menne az ország. Nagyon kérem önöket, próbáljanak meg lefordulni erről a retorikáról, és legalább egy adóvitában próbáljanak néhány olyan mondatot megfogalmazni, ami Magyarország talpra állításához segíthetne. (Zaj a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Tisztelt Ház! Az elmúlt 150 évben a magyarok megszokták, hogy az elszabaduló állami kiadások után a számlát mindig ők fizetik. Jöhet háború vagy tervgazdaság, lehet hiperinfláció vagy defláció, gazdasági válság vagy éppen rendszerváltás, a lényeg mindig ugyanaz: tovább bonyolódik az adórendszer, és jön az adóemelés. Így volt ez a dualizmus korában, a Horthy-rendszerben és a rendszerváltást követő években is. Pedig tetszik vagy nem, az adóverseny már régen beindult. 1994-ben Észtország volt az első európai állam, amely egykulcsos adórendszert vezetett be, majd követte őt a többi balti állam, Oroszország, majd Ukrajna. Nyugat-Európában Írország kezdte az adóversenyt, amikor 2001-ben az általános adószintet 35 százalékról 22 százalékra csökkentette, a társasági adót pedig 40-ről 24 százalékra. Aztán 2004-ben Szlovákia vezette be a saját 19 százalékos egykulcsos adórendszerét, az elmúlt négy évben pedig hasonló megoldást választott Románia, Csehország, Bulgária és legutoljára Lengyelország is.

Az elmúlt 15 évben összesen 15 egykori kommunista ország vezette be a lényegében vagy teljesen egykulcsos adót. 15 kormány döntött úgy, hogy érdemes beszállni az adóversenybe, ezért ma 300 millió ember él körülöttünk olyan országokban, amelyekben az adók kisebbek, az adózás pedig lényegesen egyszerűbb, mint Magyarországon. Az adócsökkentés és az adóegyszerűsítés tehát korántsem ördögtől való dolog, ráadásul nem is egy bonyolult természeti misztérium. Minden regionális versenytársunk képes volt rá, és az elmúlt évek eredményei őket igazolják. Romániában például a korábbi négy kulcs helyett egyetlen 16 százalékos kulcsot vezettek be, 18 hónapon belül visszaállt az eredeti bevételi szint, jobban megérte adózni, virágoztak a vállalkozások, dőltek a befektetők, több pénz maradt nyugdíjra, közszolgáltatásokra.

Tisztelt Parlament! A modern politika nagyon felgyorsult. Gyorsan lehet bukni, és gyorsan lehet felemelkedni is. Ezt ismerték fel vetélytársaink, amikor az elmúlt évtizedekben egyszerre csökkentették az adókat és az állami kiadásokat, optimalizálták az üzleti környezetet, és igazuk volt. Szlovákiának és Romániának elég volt három-négy esztendő a felemelkedésre, mi pedig ezalatt a 300 forintos vizitdíjon csatáztunk, és Magyarország lemaradt az adóversenyben, ráadásul nemcsak az adóreform maradt el, hanem az állami kiadások csökkentése és a szerkezetváltás is. Nem csoda hát, ha a szomszédaink lényegesen gyorsabban fejlődtek, mint mi, és még most, a válság idején is kisebb recesszió sújtja őket, mint bennünket. Nem szégyen tehát, ha tanulunk tőlük, hiszen egy okos ország, egy bölcs kormány a riválisok sikereiből is képes tanulni.

Márpedig kétségtelenül tanultunk: változtatnunk kell. Mert az ország csak akkor tud talpra állni, ha a gazdaság képes a fejlődésre, ez pedig csak akkor lehetséges, ha megéri dolgozni, megéri innovatívnak lenni. Ellenkező esetben nem érdemes kockáztatni, és nem érdemes vállalkozást sem indítani, márpedig mostanában ezt minthogyha büntetnék Magyarországon, legalábbis így érzik a magyar vállalkozók. Az Eurobarometer nemrég közzétett felmérése szerint nem a magyarok vállalkozási kedvével vagy tehetségével van a baj, hanem a magyar gazdasági környezettel. Ha ugyanis a magyarokat a fejlett EU-s tagországokhoz viszonyítjuk, akkor kiderül, hogy a magyarok kevésbé vágynak állami munkahelyekre, ugyanakkor az európai uniós átlagnál többen akarnak önálló vállalkozásba kezdeni, és a hazai felmérések is ezt támasztják alá.

Egy, a válság idején készült kutatás szerint a saját vállalkozásnak Magyarországon mindenhol, különösen vidéken magas a társadalmi presztízse. Nem rossz üzlet tehát politikailag sem a vállalkozókra építeni, és nem a vállalkozókkal szemben pozicionálnia magát egy parlamenti pártnak. S miközben már Putyin is azt mondja Oroszországban, hogy minden új kisvállalkozásba kezdő polgárt ki kellene tüntetni, addig a magyar kkv-k kétharmada úgy érzi, a mindenkori magyar kormány vállalkozásellenes. És valóban: az élőmunkát terhelő adók szintjét tekintve ma a legrosszabbak között vagyunk Európában, adóbürokráciánk pedig a legbonyolultabb. A vállalkozók és egyéb befizetők továbbra is 150 különböző bankszámlára utalják a kötelezettségüket. Ha viszont magasak az adók és áttekinthetetlen a rendszer, akkor az adófizetők és a cégek adót fognak csalni. Nem azért, mert rosszak, nem azért, mert élvezik, hanem azért, mert rákényszerülnek, különben tönkremennek.

A rendszerváltás óta nem sikerült átírnunk az álszent közmegegyezést: az állam megfizethetetlen mértékű adót vet ki, cserében szemet huny a tömeges adócsalás felett. Ez a rendszer mindenki számára megalázó, immorális és ráadásul nem is hatékony. Ha a Horthy-korszakra azt mondták, hogy Magyarország a 3 millió koldus országa, akkor a rendszerváltás után most joggal mondhatjuk, hogy Magyarország ennek a kormányzati politikának köszönhetően a 3 millió adócsaló országa lett. Ezért van szükségünk az eddigi pepecselés helyett érdemi adóreformra, az egyszerűsítésre, kevesebb bürokráciára és kivételre, szélesebb adóalapra és az adófizetőkkel packázó hatóságok helyett a fordított felelősség elvére, ahol, hogyha a hivatal hibázik, akkor azt nem az ügyfélen verik majd el. Mindez ráadásul nagyrészt nem is pénzkérdés.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Megértjük, hogy a válságkezelő kormány keskeny pallón próbál egyensúlyozni. A pénzügyminiszter jó diagnózist adott, és helyes irányokat jelölt ki a vezérszónoklatában.

(12.10)

A válság ráadásul megint pénzt visz, és nem hoz. Ez is nehezíti a kormány helyzetét. De attól még elvégezhető nagyon sok régi feladat, például a több mint 9 ezer közfeladat felülvizsgálata. Nem tudom, hogy tudják-e a tisztelt képviselőtársaim, hogy Magyarországon több mint 15 ezer, költségvetésből finanszírozott intézményt tartunk nyilván a mai napig. 750 ezer közalkalmazottat tart el Magyarország. A hozzánk hasonló méretű tízmilliós Csehországban csak 600 ezer fős a közalkalmazotti létszám. De ettől függetlenül is hosszú és hajmeresztő a teljesen fölösleges pénzszórás listája. Menjen végig rajtuk, pénzügyminiszter úr, 500 millió itt, 10 milliárd ott, és egy ország fogja látni, pénzügyminiszter úr, hogy valódi változás van a József nádor téren.

Csak az állami cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaiból van körülbelül 1500; évente 2,5 milliárdba kerülnek az adófizetőknek. Harmaduk a Volán-társaságoknál és az erdőgazdaságoknál tevékenykedik. Semmi szükség ennyire!

Megértjük, hogy egy csapással nem tudja azt megtenni, amire az elmúlt tíz évben egyetlen kormány sem volt képes, ezért elfogadjuk, hogy az adórendszer átalakítására két lépcsőben kerüljön sor. Nem fogjuk a kormányt módosító javaslatokkal bombázni, ugyanezt javasoljuk a Szocialista Pártnak is, cserébe viszont elvárjuk, hogy egységes, kerek egésszé formált elképzelésekkel álljanak elénk.

Nagyon fontos itt elmondani azt, amit pénzügyminiszter úr már elmondott, de láthatólag Tállai úr nem értette meg; arról van szó ugyanis, hogy pénzügyminiszter úr bejelentette, hogy a 2010-re vonatkozó adóelképzeléseket visszavonja a kormány, és helyettük új adóelképzeléseket tár a parlament elé. Ha ők ezt majd valamikor októberben tennék, akkor most az lenne a támadási felület, hogy ja, csak 2009 van, hol van itt a következő év vagy a következő generáció érdeke? Ezért a kormány, mert szakértőkből áll, és tudják, hogy ezt így kell csinálni, azt mondják, hogy 2010-re benyújtanak egy új javaslatot. (Dr. Hargitai János: Addigra nem lesznek itt, te is tudod.) A 2009-es javaslatokkal viszont nem tudunk várni, mert önök ugyanolyan jól tudják, mint én, hogy ha május 15-ig nem hirdetünk ki egy új adórendszert, akkor július 1-jén azok az elemek, amelyek most ebben a javaslatban benne vannak, nem helyezhetők hatályba, és akkor nem lesz semmi a 2009-es javaslatokból.

Ezért aztán azt mondom, hogy a költségvetési bizottságban és a szakbizottságokban állapodjunk meg, erre ösztönzöm egyébként a Fideszt is. Biztosan nagyon sok vitánk lesz, például a kedvezményes áfa kérdése, amit a szabad demokraták nem támogattak azért, mert úgy gondoljuk, hogy a szociális szempontokat nem érdemes vegyíteni az adószempontokkal. Ugyanígy szeretnénk, ha nem kerülne sor a különadó beépítésére a személyi jövedelemadó-táblában, és a kedvezmények, kivételek, mentességek körének radikálisabb szűkítése mellett is fogunk érvelni. Azt szeretnénk, ha minden egyes adóforint kapcsán feltenné az állam, a pénzügyminiszter a kérdést: jobban költi-e el ezeket a pénzeket az állam, mintha otthagynánk az adófizetőnél, és csak akkor vegyük el adóban, ha erre igen a válasz.

Azt kérjük tehát a miniszterelnöktől, a pénzügyminisztertől, a kormánytól, hogy ne adják föl a Reformszövetség ambícióit, ne adják föl az abban foglalt célokat, ne engedjék, hogy ismét elmaradjon a jövedelemcentralizációs szint csökkentése. Tudjuk, hogy a kormány nincs könnyű helyzetben, de ez nem ok arra, hogy ismét ne történjen semmi. Ön is tudja, pénzügyminiszter úr, az elmúlt 15 évben a vállalkozók számára túl sok volt már a csalódás, sok volt a be nem váltott ígéret. Ezért a korábbi példákból tanulva azt kérjük, a kormány ugyanúgy kötelezze el magát az adócsökkentés programja mellett, mint ahogy mi, képviselők írásban vállaltuk a válságkezelő kormány támogatását. Ezért várunk most mi, szabad demokrata képviselők a kormánytól garanciát a valódi, érdemi egyszerűsítésre és adócsökkentésre.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu